Boltokat zár be a Nokia

A Nokia mostanában történetének egyik legsúlyosabb válságát éli. A cég veszteséges negyedévet jelentett, valamint november végén jelezte, további 330 főt küld el a kutatás-fejlesztési részlegről azok után, hogy március 17-én egyszer már 1700 fős leépítést is bejelentett a finn gazdaság egyik motorjaként ismert vállalat a globális recesszió miatt.
A boltbezárások egy racionalizálási program részei, ugyanis a Nokia bár világelsőnek számít, és a mobilpiac 38 százalékát tudhatja magáénak, az Egyesült Államokban a piaci részesedése ennél jóval alacsonyabb, mindössze 8 százalékos. Ezért a cég a továbbiakban főleg az operatárokon keresztüli készülék-értékesítésre koncentrál majd az említett amerikai városokban.
A londoni Flagship Store pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem üzemel hatékonyan és a vártnál kevesebb nyereséget termel. Az impozáns méretű, közel 700 négyzetméteres és a Nokia szinte valamennyi termékét és kiegészítőjét felvonultató Nokia üzletben mostanáig mintegy harminc fő dolgozott.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.