Borúsat jelentett a Magyar Telekom

2010. február 25., 09:51
Csökkent a távközlési óriás árbevétele és nyeresége - derült ki a Magyar Telekom ma hajnalban közzétett 2009-es pénzügyi jelentéséből.

A Magyar Telekom 2009-es Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredménye szerint a bevételek 4,3%-kal 644,0 milliárd forintra (2 295,2 millió euróra) mérséklődtek 2008-hoz képest. A bevételcsökkenés tartalmazza a 2008. második negyedévben képzett 8,5 milliárd forint vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódó elhatárolás feloldását. Ezen elhatárolás feloldása nélkül a bevételek 3,1%-kal csökkentek a magyarországi hangalapú vezetékes- és mobilbevételek visszaesése következtében. A csökkenést nem tudta teljes mértékben ellensúlyozni a magyarországi rendszerintegrációs és információtechnológiai valamint TV szolgáltatásokból származó bevételek növekedése, sem a nemzetközi leányvállalatok bevételeinek a forint gyengüléséből adódó emelkedése.

Az EBITDA 7,2%-kal 249,1 milliárd forintra mérséklődött, az EBITDA ráta 38,7%-ot ért el 2009-ben. A rendkívüli tételek nélküli EBITDA (a vizsgálattal kapcsolatos költségek, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, elhatárolások és céltartalék visszaforgatások nélkül számolva) 6,9%-kal 262,8 milliárd forintra mérséklődött, míg az EBITDA ráta ezen rendkívüli tételek nélkül 40,8% volt. A vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódóan 2008-ban könyvelt elhatárolás feloldása nélkül a rendkívüli tételek nélküli EBITDA 4,0%-kal csökkent 2009-ben.

A Társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 16,5%-kal, 93,0 milliárd forintról (370,2 millió euróról) 77,6 milliárd forintra (276,6 millió euróra) mérséklődött 2009-ben. A csökkenéshez az EBITDA mérséklődése mellett hozzájárult az is, hogy a hitelállomány növekedése miatt emelkedtek a nettó pénzügyi költségek, amit részben ellensúlyozott az értékcsökkenési és amortizációs költségek csökkenése, valamint az alacsonyabb nyereségadó. 2008. és 2009. során számos eszköz hasznos élettartama meghosszabbításra került, aminek következtében az értékcsökkenési költségek csökkentek. A nyereségadó a macedón adórendszerben történt módosítás következtében mérséklődött, amelynek értelmében a nettó eredmény osztalékként történő kifizetéséig nem kerülhet sor társasági és halasztott adó elszámolására.

Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 210,3 milliárd forintról 193,8 milliárd forintra csökkent. Az EBITDA csökkenése mellett a működő-tőke kismértékben romlott, a fizetett kamatok és egyéb pénzügyi díjak pedig emelkedtek. Ezen hatásokat részben ellensúlyozta az alacsonyabb fizetett nyereségadó. A működő-tőke romlásának oka elsősorban a lejárt követelésekre képzett céltartalékok állományának emelkedése.

A beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX) 6,1 milliárd forinttal 101,9 milliárd forintra csökkent 2009-ben 2008-hoz képest. A CAPEX csökkenéséhez hozzájárult, hogy a 2008-as költés tartalmazta a macedón 3G licenc 2,5 milliárd forintos díját, valamint készlet-átértékeléshez kapcsolódó, készpénzmozgással nem járó tételeket 1,8 milliárd forint értékben. Ezen tételek nélkül a CAPEX 1,8 milliárd forinttal mérséklődött 2009-ben. A CAPEX teljes összegéből a Lakossági Szolgáltatások Üzletágra 23,8 milliárd forint, a Vállalati Szolgáltatások Üzletágra 2,9 milliárd forint, a Csoportközpontra 4,5 milliárd forint, a Technológia Üzletágra pedig 49,0 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 15,3 milliárd forintot, Montenegróban 4,9 milliárd forintot fordítottak beruházásokra.

A nettó adósságállomány a 2008 év végi 254,3 milliárd forintról 2009 végére 269,4 milliárd forintra nőtt. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 2009 végén 30,8% volt.

A vezérigazgató a kedvezőtlen környezetre hivatkozik

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban így nyilatkozott: "2009-ben komoly kihívásokkal kellett szembenéznünk, mivel az egyébként is nehézségekkel teli piaci környezet, amelyet az egyre erősödő verseny jellemez, még kedvezőtlenebbé vált a gazdasági visszaesés következtében. Annak érdekében, hogy megfeleljünk a kihívásoknak, továbbra is versenypozícióink megerősítésén dolgoztunk a kulcsfontosságú piacainkon. Kezdeményezéseinknek köszönhetően a magyar mobil piacon mind a hangalapú, mind a szélessávú szolgáltatások terén megőriztük egyértelmű piacvezető pozíciónkat. A hazai vezetékes piacon tovább folytattuk az összekapcsolt csomagok értékesítését, hogy megerősítsük a Magyar Telekom mint integrált szolgáltató pozícióját. Ezen csomagok iránti kereslet meghaladja várakozásainkat, és az év során megduplázódott azon ügyfeleink aránya, akik hangalapú, internet és TV szolgáltatásokra egyaránt előfizetnek. Ugyanakkor 2009-ben jelentősen növelni tudtuk részesedésünket a TV piacon, és jelenleg a második legnagyobb TV szolgáltatók vagyunk Magyarországon. Az integrált információtechnológiai és telekommunikációs termékeinknek köszönhetően tovább erősítettük vezető ICT pozíciónkat, így a nehéz piaci környezet ellenére nőttek az e szegmensből származó bevételeink".

Az elnök-vezérigazgató hozzátette: "A külső környezet eredményeinkre gyakorolt kedvezőtlen hatásait azonban nem tudtuk teljes mértékben ellensúlyozni, mivel a lakossági és üzleti szegmensben egyaránt erős nyomás nehezedett az ügyfelek vásárlóerejére. A forgalom jelentősen mérséklődött, miközben az ügyfelek költség-racionalizálási törekvései következtében nőtt az elvándorlás. Mindezek következtében 2009-ben a bevételek 3,1%-kal csökkentek, ami kismértékben meghaladja a publikus célkitűzésünket. A 2009-ben végrehajtott költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhetően ugyanakkor a rendkívüli tételek nélküli EBITDA (4,0%-os csökkenés) és a CAPEX (101,9 milliárd forint) is a publikus célkitűzésünknél némileg kedvezőbben alakult".

Idén is csökkenés várható

Christopher Mattheisen elmondta továbbá: "2010-re előretekintve a magas munkanélküliség és a háztartások rendelkezésre álló jövedelmének csak korlátozott mértékű növekedése következtében várhatóan továbbra is nagy nyomás nehezedik majd az ügyfelek kiadásaira. A vállalati szegmensben is várhatóan folytatódnak a kedvezőtlen tendenciák, ami korlátozóan hat a bevételeinkre. Ezen felül a 2009. évi átlagnál erősebb forintárfolyam kedvezőtlen hatással lehet az eredményeinkre, mivel negatívan befolyásolja a nemzetközi leányvállalataink hozzájárulását a forintban számított eredményekhez. Mindezek következtében 2010-ben a bevételek és a rendkívüli tételek nélkül számolt EBITDA esetében is 5-7%-os csökkenésre számítunk. Az EBITDA csökkenése a bevételeink összetételének változását is tükrözi. Ugyanakkor a rendszerintegrációs és információtechnológiai bevételek arányának emelkedése lehetővé teszi, hogy a CAPEX tekintetében 2010-ben a 2009-es költésekhez képest körülbelül 5%-os csökkenést érjünk el."

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ