Brutális leépítés a Nokia Siemensnél

2011. november 23., 19:58
A Nokia Siemens Networks aktuális profiltisztítási és költségcsökkenési programja keretében tizenhétezer munkavállalójától szabadul meg. A komoly nehézségekkel küzdő gyártó a jövőben a széles sávú mobilhálózatok és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére fókuszál.

 

17 ezer embert bocsát el a Nokia Siemens Networks

A világ harmadik legnagyobb hálózati infrastruktúra-szállítója, a Nokia Siemens Networks illetékesei szerdán jelentették be, hogy legújabb, a cég termékpalettáját és szolgáltatás-portfólióját is érintő költségcsökkentési programjuk keretében 2013 végéig 17 ezer fővel csökkentik a cég nemzetközi munkavállalóinak körét.

A vállalat évi egymilliárd eurós megtakarítást vár a ma bejelentett megszorító intézkedésektől; a leépítések során 74 ezer dolgozójuk 23 százalékától válnak meg.

A Nokia és a Siemens 2007-ben hozta létre a hálózati infrastruktúra-eszközök fejlesztésére és gyártására szakosodott közös vállalatot. Mindeddig hiába próbálták megvetni a lábukat a svéd Ericsson és a kínai Huawei által dominált piacon; ráadásul az egyik anyavállalat, a Nokia is komoly problémákkal küzd, ami cseppet sem könnyíti meg a cég helyzetét.

Mark Newman, az Informa Telecoms & Media vezető kutatója szerint a bejelentés nem érte meglepetésként a piacokat. Az anyavállalatok az idén végleg letettek arról, hogy külső befektetőt találjanak a társulás veszteségének finanszírozására, és közös erővel egymilliárd eurós tőkeemelést hajtottak végre. „Tudtuk, hogy a Nokia Siemensnek meg kell hoznia bizonyos kényes döntéseket, hiszen e nélkül a vállalat előbb-utóbb az egymilliárd eurós tőkeinjekciót is felélte volna" - nyilatkozta Newman.

A cég a nagyarányú leépítés mellett egy átfogó profiltisztítást is végrehajt: közleményük szerint a jövőben elsősorban a mobil szélessávú rendszerek és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére fókuszálnak majd.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ