.BUD: Budapest saját domain végződést kaphat
Budapest is az elsők között?
Egy új, legfelső szintű domain bejegyzése azonban hosszabb folyamat. A pályázó szervezetnek szakmai alkalmasságát és a bevezetéshez és az üzemeltetéshez szükséges anyagi hátterrel is rendelkeznie kell. Az ICANN a benyújtott pályázati anyag birtokában dönti el, hogy megkaphatja-e az adott szervezet a domaintér kezelési és nyilvántartói jogát vagy sem. Egyes esetekben, ahol több pályázat is érkezik ugyanazon domain végződés kezelésére ott a benyújtott javaslat alapján választják ki a kezelő személyét.
2012-től jöhetnek az új címek, ha a közösség is támogatja
A dotBUD Konzorcium egy budapesti közösség számára létrehozandó domain végződés, a .bud bevezetését szeretné elérni. Sikeres pályázat esetében a 2012 elején vehetőek majd használatba a .bud domain nevek. A bevezetni kívánt végződés alatt a .hu domaintér rendszerével szemben leggyakrabban megfogalmazott kritikák, a lassú bejegyzés és a túlzott adminisztráció elkerülésének figyelembe vételével kerül kialakításra a regisztrációs szabályzat. A .bud domain nevekre nem várakozási idő után kerülnének bejegyzésre és papír alapú domain igénylést sem teszi majd kötelezővé a szabályzat. Az új tartomány bevezetését kezdeményező konzorcium elsődleges feladata, hogy a pályázata során megfelelően igazolni tudja a .bud társadalmi támogatottságát. Ennek érdekében egy honlapot hoztak létre a dotbud.org címen és egy Facebook közösségben kívánják a támogatókat összegyűjteni.
Egyébként akik egyetértenek a kezdezményezéssel, már a Facebookon is kifejezhetik támogatásukat: www.facebook.com/#!/pages/Sajat-domain-vegzodest-Budapestnek/161641043866724



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.