CIO '09: az év legnagyobb konferenciája informatikai vezetőknek
A CIO-vá lett informatikai vezetők a technológia helyett egyre inkább az üzleti stratégia, és az ehhez kapcsolódó IT stratégia megvalósításával foglalkoznak. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a CIO-k egyéni képességei is döntő szerepet játszanak abban, hogy üzleti döntéshozóvá válhassanak. A mostani válságos időkben, amikor az informatikai vezetők többsége a korábbi esztendőkhöz képest kisebb, de legalábbis változatlan összegből gazdálkodhat, minden létező lehetőséget ki kell használnia, hogy költséghatékonnyá tegye az informatikai működést; emellett azonban a cégvezetés ki nem mondott üzleti igényeit, látens problémáit is tudnia kell kezelni.
A CIO'09 konferencián hazai és nemzetközi szakemberektől, informatikai vezetőktől és a szállítók képviselőitől hallhatunk jótanácsokat, sikeres példákat arra, miként tud az informatika viharos gazdasági helyzetben is versenyelőnyt biztosítani a szervezet egésze számára.
Az első napot záró gálavacsora előtt mutatkozik be a Computerworld CIO'09 kiadvány, mely idén is a magyarországi informatikai vezetők élvonaláról nyújt átfogó képet. Konkrét esettanulmányok, szakmai tapasztalatok átadásán túl az a célja, hogy a hazai IT-szakemberek megismerjék egymás gondolkodásmódját, bizonyos kérdésekhez való hozzáállását. A kiadvány fókusztémája is a konferencia programjához igazodik.
A kiadvánnyal szoros összefüggésben átadjuk az idei Év CIO-ja díj, melyre az az újító gondolkodású IT-vezető érdemesül, aki az informatika segítségével sikeresen változtatta meg cége működését, hozzájárulva ezzel a versenyképesség növekedéséhez.
A konferencia részletes programja és a regisztráció ezen az oldalon érhető el.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.