Hirdetés
. Hirdetés

A 10 legkeresettebb IT-szakember

|

Negyven ezer álláskereső portált tanulmányozott a Burning Glass az elmúlt egy évben, hogy kiderítse, mely pozíciókra a legnehezebb szakembert találni az IT iparágban.

Hirdetés

A digitális átalakulás korában a felgyorsult technológiai innováció következtében a vállalatok egyre nehezebben találnak a tehetség és az élvonalbeli tudás megfelelő kombinációjával bíró szakembereket bizonyos pozíciók betöltésére. Még ritkább az olyan álláskereső szakember, aki a technológiai tudás mellett a vezetői szerephez szükséges, emberi adottságokkal is rendelkezik - mondta testvérlapunknak, az amerikai CIO magazinnak Matt Sigelman, a munkaerő-piaci elemző cég, a Burning Glass vezérigazgatója.

Lássuk hát, hogy a Burning Glass kutatása szerint, amely 2015 augusztusa és 2016 szeptembere között több mint 40 ezer álláskereső portál hirdetéseit figyelte, mely munkakörök betöltésére a legnehezebb megfelelő jelöltet találni az informatika területén.

1. Technológiai menedzser/igazgató (A pozíció betöltése átlagosan ennyi időbe telt: 107 nap) - A technológiai igazgató feladatai közé tartozik az IT-osztály folyamatainak irányítása, a HR-osztállyal való együttműködés és a meghirdetett állásokra újonnan jelentkező informatikusok interjúztatása.

2. SAP menedzser (64 nap) - Miként a pozíció neve is utal rá, az SAP menedzser a szoftvercég megoldásainak bevezetéséért és integrálásáért felel vállalati szinten. Jártasnak kell lennie az SAP Solution Manager szoftver használatában is, amely a megoldások hatékonyabb működését segíti.

3. Rendszerelemző (63 nap) - Az üzleti felhasználók számára bevezetett IT-rendszerek analízisére, tervezésére és implementálására szakosodott a rendszerelemző. Olyan hardver- és szoftvermegoldások kiválasztását és bevezetését segíti, amelyek növelik a munka hatékonyságát.

4. Java rendszertervező (63 nap) - A Java-alapú alkalmazásokat támogató hardver- és szoftver-infrastruktúra tervezését, integrálását, bővítését és karbantartását végzi. A Java-alapú alkalmazások köre rendkívül széles, az e-kereskedelmi megoldásoktól a pénzügyi szoftvereken át a webalkalmazásokig terjed.

5. Salesforce/CRM fejlesztő (54 nap) - A Salesforce CRM platformja napjaink digitális üzletének egyik alappillérévé vált, mondta Sigelman. A pozíció betöltéséhez a technológiai platform ismeretén túl üzleti jártasság is szükséges.

6. Adatbázis-tervező (54 nap) - Feladata a vállalat adatbázis-architektúrájának megtervezése, bevezetése és karbantartása. Át kell látnia a szervezet házon belüli és külső adatforrásait, és olyan infrastruktúrát kell létrehoznia, valamint menedzselnie, amely képes ezeket az adatokat tárolni és elemezni.

7. Kiberbiztonsági tanácsadó (53 nap) - Elemzi a vállalat kiberbiztonsági kockázatait és profilját, majd tanácsokat ad a felsővezetésnek arra nézve, hogy a szervezet miként védheti meg magát a legjobban a fenyegetésekkel szemben. Mindebbe a hardver-, szoftver- és hálózati biztonság egyaránt beletartozik.

8. Beágyazott szoftverek mérnöke (52 nap) - A dolgok internetének elterjedésével keresetté váltak a beágyazott szoftverek fejlesztéséhez értő szoftvermérnökök, akik többek között a gyártóipar, az egészségügy területén, vagy a lakossági piacra szánt termékek esetében kulcsszerepet játszanak a meglévő rendszerek továbbfejlesztésében és az új alkalmazások létrehozásában.

9. Adatmenedzser (51 nap) - Az adatok rendszerezésében, tárolásában és elemzésében segíti a szervezeteket, nagy hangsúlyt fektetve a biztonságra és a személyes adatok védelmére. Az adatmenedzsment rendkívül összetett területe mellett ismernie kell az adatarchitektúrákat és az adatbiztonság, valamint a törvényi megfelelés bevált gyakorlatát is.

10. Rendszerintegrátor mérnök/szakértő (51 nap) - A különböző rendszerek és szoftveralkalmazások összekapcsolásának és együttes, zökkenőmentes működtetésének szakértője, akinek a szoftverek, a hálózat és a biztonság mellett értenie kell az üzleti folyamatok menedzsmentjéhez is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.