Hirdetés
. Hirdetés

CryptTalk: hazai kommunikációtitkosító megoldás a nemzetközi élvonalban

|

A mobilkommunikáció védelme világszinten az informatikai biztonság eddig szinte teljesen elhanyagolt területe volt annak ellenére, hogy egyre több értékes információ cserél gazdát mobilkommunikációs csatornákon. Erre a felismerésre, és persze több éves telekommunikációs és titkosítási tapasztalatra épít Kun Szabolcs és Megyeri Attila cége, az Arenim Technologies, amelynek CryptTalk névre keresztelt mobiltitkosítási megoldása immár világ körüli útra indult.

Hirdetés

Alig néhány héttel ezelőtt, szeptember elején Magyarország – Nagy-Britanniát leszámítva – az európai országok egyetlen képviselőjeként mutatkozott be a világ 40 legígéretesebb mobiltechnológiai startupja között a Las Vegas-i Super Mobility Week eseményen, amelyet az USA 30 éve működő mobilkommunikációs szövetsége, a CTIA szervez minden évben.

Hirdetés

„Most kaptuk a hírt, de nem hiszem el: 33 amerikai, 5 angliai és egy malajziai cég mellett a CryptTalk az egyetlen képviselő Kelet-Közép-Európából!” – újságolta izgatottan munkatársainak Kun Szabolcs, az Arenim Technologies alapító-vezérigazgatója még augusztusban, amikor véglegessé vált, hogy a legnagyobb iparági befektetőkből álló zsűri beválasztotta őket a világ 40 legígéretesebb mobiltechnológiai cége közé.

Az elismerés része volt, hogy a listára került startupok mobilkommunikációs megoldásaikat az amerikai kontinens egyik legnagyobb konferenciáján a befektetői és technológiai zsűri előtt is bemutathatták. Az izgalom ellenére – vagy éppen ennek köszönhetően – a megmérettetés jól sikerült, a prezentációkat követően a CryptTalk számos technológiai cég, lehetséges partner és befektető érdeklődését felkeltette mobiltitkosítási megoldásával.

A CryptTalk hazai fejlesztésű hívástitkosítási megoldás lehetővé teszi, hogy felhasználói biztonságos beszélgetéseket folytassanak és titkosított szöveges üzeneteket cseréljenek egymással. Mindezt úgy, hogy a felhasználó a hagyományos telefonhívásnál és üzenetküldésnél megszokott funkciókat és felhasználói élményt kapja.

 

Kisvárosból a nagyvilágba
A Las Vegas-i bemutatkozásig hosszú út vezetett Kun Szabolcs és Megyeri Attila számára. Mindketten vállalkozó szülők gyermekei, akik már egyetemi éveik alatt a maguk útjait járták. Szabolcs Szerencsről a Miskolci Műszaki Egyetemre ment, ahol szoftverfejlesztést (is) tanult, Attila pedig Szabadkáról indult és a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett villamosmérnökként. Míg Szabolcs egy berlini ösztöndíj során az ingyenes üzenet-, majd hangküldés lehetőségeit tesztelte, hogy egyetemista pénztárcájához illeszkedve költségek nélkül beszélhessen az itthoniakkal, Attila Szabadkán hozott létre számítógépes hálózatokat, amikor ez még nem volt a hétköznapok része… Kettejük karrierje a Geomant nemzetközi rendszerintegrátor cégnél ért össze, amely nagyméretű telekommunikációs rendszereket telepített és fejlesztett világszerte. Attila vette fel a céghez Szabolcsot, és míg utóbbit az előbbi mindenre kiterjedő figyelme és mérnöki precizitása nyűgözte le, Attilát Szabolcs kreatív gondolkodása győzte meg arról, hogy jó munkatárs lesz.

Kettejük ötletbörzéje akkor indult be igazán, amikor egy kéthetesnek indult, majd három és fél évig tartó ausztriai projektben folyamatosan egymás mellett dolgoztak. A projekt, amely akkoriban Európa egyik legnagyobb, és – mi más, mint – a legmagasabb szintű biztonságot megkövetelő telefóniás projektje volt, nemcsak éles gyakorlópálya volt számukra, de további ötletelésre is lehetőséget adott. A fiúk számos újítás alapötletével 2010-től közösen kezdték építeni a Minerva-Soft Kft. nevű céget, hogy vágyaikat valóra válthassák. A Minerva-Soft elsősorban nagyvállalati IT- és távközlési megoldásokat nyújt a mai napig; ez teszi lehetővé az olyan kísérleteket is, mint amelyből valódi termékké vált a CryptTalk. Mivel egy ilyen spin-offhoz több tőke kell, a svéd Energen hozzájárulásával létrehozták az Arenim Technologies AB-t, kifejezetten a CryptTalk felfuttatására. És ahogy a cégnévből is látszik, az Arenimet Svédországban, a biztonsági és biztonságtechnikai megoldások egyik fellegvárában jegyezték be.

„A CryptTalk kapcsán mindig is nemzetközi piacokban gondolkodtunk, és mivel a termék egy biztonsági megoldás, amelynek a bizalom az alapja, a svédországi háttér sokat lendít ezen imázsszempontból és a jogi környezet miatt is” – fejti ki Kun Szabolcs. „Nem véletlen, hogy a WikiLeaks is Svédországban működik…”

Nagyvállalati környezetből a startup-világba, és vissza
A Geomantnál eltöltött évek során Kun Szabolcs és Megyeri Attila főként a nagyvállalati ügyfélkör telekommunikációs és IT-problémáinak megoldásával foglalkozott. Ezzel a háttérrel az Arenim Technologies – és terméke, a CryptTalk – is más pályán indult el, mint a legtöbb klasszikus startup-cég.

„A legtöbb sikeres startup esetében az üzleti modell arra épül, hogy ingyen, vagy kvázi ingyen elérhető szolgáltatásokkal minél nagyobb ügyfélbázist húzzanak fel minél rövidebb idő alatt, hogy ezen az ügyfélbázison keresztül kezdjék visszatermelni a befektetett tőkét. Mi, ezzel szemben nagyvállalati környezetből jöttünk, ezt a világot ismerjük, így a magunk tapasztalatából és a CryptTalk jellegéből adódóan kézenfekvő volt, hogy felülről lefelé, a nagyvállalati körből indulva szólítsuk meg az ügyfeleket” – részletezi a stratégiát Kun Szabolcs.

A CryptTalk első felhasználói energiakereskedő cégek, jogi irodák és tranzakciós tanácsadók, valamint más multinacionális cégek köréből kerültek ki. Ezeken a területeken a telefonon gazdát cserélő információ is óriási értéket hordoz, így ezek a cégek egyértelmű célpontjai lehetnek az illegális lehallgatásoknak. Ma már pár száz euróért megvehető vagy megépíthető olyan – persze illegális – eszköz, amellyel a mobilhívásokat le lehet hallgatni akár egy irodaházzal szemközti kávézóból, miközben a védendő információ értéke ennek az összegnek többszörösét teszi ki. A nagyvállalati körben a bizalom is kulcsfontosságú, így amint egy-egy ügyfél kipróbálta a szolgáltatást és megbizonyosodott a biztonsági és kényelmi előnyeiről, saját maga adta tovább a tippet a következő leendő ügyfélnek, hogy CryptTalkkal védje mobiltelefonos beszélgetéseit.

„Ráadásul a nagyvállalati körben is működik egyfajta multiplikátor-hatás, ami az üzlet szempontjából számunkra sem elhanyagolható. Ha egy ilyen céget sikerül megnyerni ügyfélnek, az lehet, hogy kemény munka és sok prezentálás eredménye, de olyankor nem egy előfizetésről beszélünk, hanem több tucatnyiról, vagy akár százas nagyságrendről is. És ez nem mindegy, ha te vagy egy személyben a cégvezető és az értékesítő” – érzékelteti a fentről lefelé haladó megközelítés előnyeit startup-szempontból Kun Szabolcs. „Éppen ezért eleinte kifejezetten erre az ügyfélkörre céloztunk, és csak mostanában jutottunk el oda, hogy a CryptTalkkal középvállalati vagy kisvállalati kört is megszólítsunk.”

„A következő mérföldkő az lesz, hogy a CryptTalkot elérhetővé tesszük az egyéni felhasználók számára, azaz az alkalmazás az AppStore-ból letölthető, egyéni regisztrációval és különböző csomagokkal. Az idei ősz erről szól. Rengeteg új funkción és egy újabb vállalati terméken dolgozunk, és ugyan elsősorban a hazai piacra koncentrálunk, partnereken keresztül hamarosan több külföldi országban is megindul a szolgáltatás helyi értékesítése” – sorolja Szabolcs a közeljövő lépéseit. „Ha pedig sikerül további tőkét is bevonnunk az év vége felé, a jövő év a magyar piac meghódítása után már a közvetlen nemzetközi terjeszkedés jegyében telhet.”
Minderre jó esélye lehet az Arenim Technologies-nak, ugyanis a CryptTalk Las Vegas-i bemutatóján is látható volt, hogy világszerte óriási az igény a mobiltelefonos beszélgetések titkosítására.



A CryptTalk elismerései

- Egyetlen magyar cégként felkerült az USA mobilkommunikációs szövetsége, a CTIA 40 legígéretesebb mobiltechnológiai cégének listájára
- Közép-Európa legjobb fejlesztői csapata (CESA régiós döntő, Developer Heroes of the Year 2014)
- A VI. Magyar Innovációs Tech Show 2014 leginnovatívabb megoldása
- Az év legjobb pénzügyi-technológiai startupja (Fintech Startup of the Year 2014)
- Az év magyar startupja (CESA elődöntő, Startup of the Year 2014)
- Az év cégalapítói (CESA elődöntő, Founder of the Year 2014)
- EuroCloud partnerségi különdíj (European Cloud Partnership 2014)
- ISACA Magyarország, „Értékteremtés információbiztonsággal” díj, 2013


Mitől egyedi a CryptTalk?
- nem igényel speciális hardvert vagy külső hardveres elemet
- maximális biztonságot garantál hangminőségromlás, illetve a felhasználói igények, szokások megváltoztatása nélkül
- nem kötődik telefonszámhoz, telefonszolgáltatóhoz vagy hálózathoz
- támogatja a kliensoldalon kevert titkosított konferenciabeszélgetések lefolytatását központi kiszolgáló nélkül
- moduláris felépítése miatt pillanatok alatt képes reagálni a biztonsági környezet változásaira
- Svédországból nyújtott szolgáltatás: megbízható, független biztonsági jogszabályi környezet


Stockholm és Budapest
Az Arenim Technologies-t Svédországban jegyezték be, mert adminisztratív szempontból az Európai Unió területén innen a legegyszerűbb a CryptTalk szolgáltatás exportja. Ezen kívül napjainkban a svéd jogi környezetet tekintik a világon az egyik legmegbízhatóbbnak, legkövetkezetesebbnek és leginkább függetlennek, amely hozzájárul bármely, védelemmel és biztonsággal foglalkozó cég működési- és adatbiztonságához, ezáltal az ügyfélbizalom fenntartásához. A cég vezetősége és fejlesztői gárdája Budapesten, az Infoparkban dolgozik.


A mobiltelefonok kevesebb mint fél százalékát védik
Nemzetközi statisztikák alapján az okostelefonnal rendelkező felhasználók mindössze 4 százaléka használ valamilyen mechanizmust telefonos kommunikációja és az eszközön elérhető adatok védelmére, lehallgatás-védelemre pedig legfeljebb fél százalék költ. A világon jelenleg 6,8 milliárd mobiltelefon-előfizetés van, amelyek 44,5 százalékát használják okostelefonnal. Figyelembe véve a tényt, hogy a hagyományos mobiltelefonon folytatott kommunikáció gyakorlatilag nem védhető, a lehallgatással szemben teljesen védtelen mobiltelefonálók száma meghaladja a 6,6 milliárdot. Ugyanakkor a kisebb és nagyobb cégek, intézmények adatai elleni támadások világszerte mindennapossá válnak; a biztonsági incidensek mintegy 10 százalékáért pedig az okostelefonok vagy táblagépek felelősek. Ugyanakkor az üzleti kémkedés – mint az adatok elleni támadások indítéka – az elmúlt években egyre nagyobb szerephez jut, és várható, hogy aránya tovább emelkedik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.