Egy új mini iPhone érkezhet márciusban

Hírek szerint egy 4 hüvelykes, lekerekített szélű, továbbfejlesztett iPhone 5s model várható.

Mióta az Apple "feltalálta" az okostelefont, mindig is tele volt az internet az új iPhone modelekkel kapcsolatos pletykákkal, amelyekkel az egyre gyarapodó rajongótábor szűnni nem akaró információéhségét próbálták meg kielégíteni a mobiltelefonokkal foglalkozó weboldalak. Most egy szokatlan időpontban, márciusban megjelenő modellről érkezett hír, amelynek valóságtartalmát erősíti, hogy egészen konkrét részletekkel szolgál az új mobillal kapcsolatban.

A 9to5Mac értesülései szerint az Apple egy iPhone 5se márkajelű okostelefon modellel fog idén márciusban előrukkolni, amely lekerekített szélekkel és a Live Photos funkcióval büszkélkedhet majd. Elődje, az iPhone 5s 2013-ban debütált, és még mindig kapható. Már korábban is jelentek meg pletykák aról, hogy az Apple a legújabb generációjú modellek egy kisebb méretű változatát fogja kiadni, a jól értesültek az iPhone 6c négy hüvelykes változatára gondoltak. Most viszont a 9to5Mac szerint kiderült, hogy az almás cég egy régebbi modellhez nyúlt vissza, és az idén tavaasszal boltokba kerülő kisebb méretű új okostelefon az iPhone 5se lesz.

egy_uj_mini_iphone_erkezhet_marciusban_screenshot_20160123123722_1_nfh.jpg
Forrás: IDGNS

Az iPhone 5se megtartja majd az eredeti iPhone 5 dizájnt, többek között a fejhallgató csatlakozót, lényeges különbség lesz azonban az iPhone 6-stílusú lekerekített űvegű szél. Az új modell kulcsfontosságú alkotóelemeket vesz át továbbá a legújabb iPhone-sorozatból: az A8-as lapkát, a 8 megapixeles kamerát, valamint az Apple Pay fizetési szolgáltatás használatához az NFC lapkát. Ugyancsak része lesz a négyféle színben megvásárolható új modellnek a Live Photos funkció, ugyanakkor a 3D Touch képességeknek várhatóan híján lesz.

A 9to5Mac értesülései szerint az Apple alkalmazottait úgy informálták, hogy a modellnévben szereplő "se" a special edition szavak rövidítéseként, vagy az iPhone 5s "enhanced" (továbbfejlesztett) változataként értelmezhető. A hírportál úgy tudja, hogy az új modell megjelenésével az iPhone 5s forgalmazása véget ér.

Az iPhone 5se-t várhatóan egy márciusi eseményen mutatja be az Apple, és a terméket valamikor március végén vagy április elején vehetik kezükbe az első vásárlók.

Az új iPhone modell egy olyan korszakban kerül a boltokba, amikor a nagyméretű okostelefonok, a phabletek megkezdték térhódításukat. Mivel azonban sokan vágynak olyan, kisebb méretű telefonra, amelyet kényelmesen tudnak a kezükben tartani, az Apple egy 4 hüvelykes modellel rukkol elő, joggal számítva arra, hogy elegendő kereslet mutakozik majd az új termékvonalra.

Kommentek

comments powered by Disqus