Hirdetés
. Hirdetés

Ekáer szám egyszerűbben

|

Megkönnyíti a nagyok életét a jogszabályváltozás.

Hirdetés

Egyszerűbben jutnak ekáer-számhoz áprilistól a legalább 50 milliárd forintos árbevételű fuvarozók, valamint az egyetemes postai szolgáltatók: mindössze három adat megadásával igényelhetik ezt az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer).

Hirdetés

A nemzetgazdasági miniszter februári rendelete szerint az a közúti fuvarozó cég, amelynek a két évvel korábbi mérlegében az éves nettó árbevétel az 50 milliárd forintot elérte - a saját termelésű készlet értékesítéséből származó nettó árbevétele pedig legalább 40 milliárd forint volt - egyszerűsített módon kérhet ekáer-számot. Ugyanez a szabály vonatkozik - árbevételi limit nélkül - az egyetemes postai szolgáltatóra.

Az egyszerűsítés azt jelenti, hogy mindössze három adatot kell megadni az adóhatóság részére, az általánosan megkövetelt 21 adat helyett. Az egyszerűsített kérelemhez a következő adatok szükségesek: a feladó, a címzett neve és adószáma, továbbá a fuvarozáshoz használt jármű rendszáma.

Szintén április első napjától hatályos a törvénynek az a szabálya, hogy ha a feladó és a címzett is belföldi, és a nem kockázatos terméket a címzett maga fuvarozza vagy fuvaroztatja, akkor az ekáer-számot is a címzett kéri meg.

 

Egyelőre még csak a kormány honlapján szerepel az az ekáer-rendelet módosítás, amely szerint a biztosítéknak folyamatosan el kell érnie a fuvarozói bejelentést megelőző 45 napban szállított kockázatos termékek együttes, áfa nélkül számított ellenértékének a 15 százalékát.

A kockázatos termékek listája a rendelettervezet szerint kibővül a csokoládé-féleségekkel, a gombával, a dzsemekkel és a gyümölcslevekkel.
Felkerültek a listára a növényi olajok, továbbá az állatok etetésére szolgáló készítmények.

Jó néhány hulladék is kockázatos terméknek minősülhet a jövőben. Ilyen például a cukorgyártási hulladék, a szójabab préselése után visszamaradó olajpogácsa, valamint a növényi zsírok és olajok kivonása után visszamaradó olajpogácsa is.

Felkerülhet a listára még a cement klinker, a fehércement és a bauxitcement is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.