Hirdetés
. Hirdetés

Emberi jogok sérülhetnek a netes tartalomszűrés miatt

|

A Global Network Initiative szerint nem kellene megkövetelniük a hatóságoknak az internetes cégektől a terroristagyanús tartalmak figyelését.

Hirdetés

Egy friss tanulmány szerint nem kellene feltétlenül rákényszeríteni az internetes vállalatokat a mások által készített terroristagyanús tartalmak monitorozására, továbbá nem kéne közvetlenül vagy közvetve felesőssé tenni őket az ilyen jellegű tartalmak tárolásában és továbbításában való közreműködésért.

Az akadémiai kutatókat, befektetőket, civil szervezeteket és internetes vállalatokat - többek között a Facebookot, a Google-t és a Microsoftot - képviselő Global Network Initiative tegnap tette közzé ezzel kapcsolatos tanulmányát, amely egy 2015 júliusában megkezdett, szabályozással kapcsolatos egyeztetés eredménye. A megbeszélések fő témája az volt, hogy az online tartalmak kormányzatok által szorgalmazott szűrése milyen hatással van az emberi jogokra. 

Az internetes cégekre, mint közvetítőkre hárított felelősség a mások által előállított tartalmak tárolásával és továbbításával kapcsolatban, valamint a terroristagyanús tartalmak figyelésének kötelezettsége oda vezet, hogy az érintett szervezetek a bajok elkerülése érdekében túlteljesítik az elvárásokat és túlzásba viszik az ellentmondásos internetes tartalmak eltávolítását, olvashatjuk a tanulmányban. Ezért a tartalmak korlátozására vonatkozó jogi követeléseknek - amikor csak lehetséges - a tartalmak előállítói ellen kellene irányulniuk, nem pedig a közvetítők ellen, állapították meg a tanulmány készítői.

Az internetes közvetítő cégek szigorú megfigyelés alá vonják a szélsőséges nézeteket kinyilvánító tartalmakat webhelyeiken, mert ezeket sok esetben terrorista csoportok használják propaganda és toborzási célokra. Számos vállalat nyilatkozott úgy, hogy kigyomlálja weboldalairól ezeket a tartalmakat. A Google, a Facebook, a Microsoft és a Twitter májusban megállapodott az Európai Unióval, hogy eltávolítják weboldalaikról az illegális gyűlöletbeszédet, amelyek terrorcselekmények elkövetésére ösztönözhetnek egyeseket.

Augusztusban azonban az Egyesült Királyság parlamentjének egyik bizottsága arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi weboldalak üzemeltetői igen kis létszámú csapattal végzik a többmilliárdnyi fiók terrorista tartalmak utáni szűrését. Ráadásul a Faecbookot, a Google-t és a Twittert terrortámadások áldozatai perelik, mert szerintük ezek a cégek kommunikációs eszközöket nyújtanak a terroristáknak.

Ugyanakkor a Global Network Initiative úgy véli, hogy a kormányzatoknak a terrorizmus elleni közdelem során is tiszteletben kell tartaniuk az alapvető emberi jogokat, a szólásszabadságot és a magánélethez való jogot, amelyek könnyen sérelmet szenvedhetnek a tartalmak monitorozásakor.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.