Hirdetés
. Hirdetés

Ez várható a Windows 10-nél 2016-ban

|

Mivel ingyenesen csak július végéig lehet frissíteni rá, agresszív terjesztési módszerekre lehet számítani.

Hirdetés

A Windows 10 a Microsoft legnagyobb dobása volt 2015-ben, és 2016-ra ugyancsak elmondható, hogy a szoftvergyártó üzleti tevékenységének egyik fő pillére lesz az új operációs rendszer. Ami a Windows 10 előéletét illeti, a Microsoft 2014 végén jelentette be a szoftvert, ekkor derült ki, hogy a 9-es verziószámot átlépve egy olyan új operációs rendszert fejleszt, amely megtartja a Windows 8 kulcsfontosságú újításait, miközben kijavítják benne ennek a változatnak azokat a hiányosságait, hátrányait, amelyek sok felhasználót visszatartottak a Windows 7-ről való frissítéstől.

A Microsoft által végrehajtott egyik legjelentősebb változtatás az volt, hogy az új operációs rendszert folyamatosan frissíti új funkciókkal és javításokkal, vagyis szakítanak a korábbi változatoknál alkalmazott, sok frissítést egyszerre alkalmazó szervizcsomagok kiadásával. Ezzel egyidejűleg előtérbe kerültek az úgynevezett kumulatív frissítések, amelyeknek a lényege, hogy tartalmazzák az összes korábban kiadott frissítést, biztosítva ezzel, hogy minden felhasználó nagyjából ugyanazt a verzióját futtassa a Windows 10-nek. Ez azt is jelenti, hogy a rendszergazdáknak nincs befolyásuk arra, hogy mely frissítéseket telepítsék és melyeket nem.

Itt tartunk jelenleg, 2015 végén. Ami a jövő évet illeti, a Microsoft 2016. július végéig teszi lehetővé a Windows 10-re való ingyenes frissítést, így várható, hogy az elkövetkező hónapokban többféle módszerrel is igyekszik majd rávenni a vállalkozásokat és az otthoni felhasználókat az új operációs rendszerre való áttérésre. Ezek egyike az a cég által megerősített trükk, hogy egyes windowsos számítógépekre ajánlott frissítésként töltődik majd le automatikusan a Windows 10 telepítője. Ez - mint a többi frissítés - automatikusan el fog indulni, de a felhasználóknak lehetőségük lesz a folyamat leállítására. Ebben az a jó hír, hogy a Microsoft szerint a Windows 10 érettsége eljutott arra a szintre, hogy bátran kezdeményezheti az ilyen agresszív módon történő terjesztését. Persze az is előfordulhat, hogy olyanok számítógépére kerül fel az új operációs rendszer, akik erre még nem készültek fel.

A vállalati szférában a Windows 10 erőteljes terjedése várható az elkövetkező hónapokban: a Gartner piackutató cég előrejelzése szerint 2017 januárjáig a vállalatok legalább fele megkezdi majd az új operációs rendszerre való áttérést.

A 2016-ban várhatóan megvalósuló fejlesztések egyik legjelentősebbike, hogy az Internet Explorer felváltásra készült, a Windows 10 szerves részét képező Microsoft Edge böngésző támogatni fogja a kiterjesztések használatát. Jelenleg az Edge funkcióválasztéka meglehetősen szűkös, így ez mindenképpen jót fog tenni neki.

A régebbi Windows Phone alapú mobil eszközöket használóknak ugyancsak 2016-ig kell várniuk arra, hogy a Microsoft kiadja számukra a Windows 10 Mobile változatot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.