Hirdetés
. Hirdetés

Hol mozog a T-Systems?

|

Transzformációs partnerséget és ezáltal nagyobb versenyképességet kínál ügyfeleinek a T-Systems.

Hirdetés

Az egészséges gazdasági növekedés előfeltétele, hogy az infokommunikációs megoldások beépüljenek az üzleti folyamatokba – hangzott el a T-Systems Magyarország idei Symposiumán. Christopher Mattheisen,a Magyar Telekom vezérigazgatója az integrációra mint globális trendre hívta fel a figyelmet, és jelezte: a technológiák közötti határok fokozatosan elmosódnak, a csatornák összetettebbé válnak, ám számuk csökken, és egyre nagyobb szerephez jut a mobilitás és az interaktivitás. A szolgáltatók a hatékonyság mellett az ügyfélélményt helyezik a középpontba. Egyértelmű az elmozdulás a szoftverek és a szélessávú alkalmazások irányába, azaz küszöbön áll a szoftver- és adatalapú világ.

Jól jelzi a technológiai trendeket, hogy a T-Systemsnél a nagyvállalatok mobilkészülék-vásárlásainak már több mint 50 százaléka okostelefon, és az új okostelefonokhoz a vevők 70 százaléka mobilinternet-szolgáltatást is vásárol. Tavaly – az IDC adatai szerint – a hazai vállalatoknak közel a 40 százaléka vett igénybe valamilyen felhőszolgáltatást, és 2-4 éven belül ez az arány akár a 70 százalékot is elérheti. A BellResearch felmérése szerint integrált üzleti megoldásokat a nagyvállalatok 78 százaléka, a kis- és középvállalatok 48 százaléka használ.

Rékasi Tibor, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója elmondta: jelenleg stagnáló hazai ICT-piacon működnek, ahol a távközlés csökkenése és az IT-terület enyhe növekedése tapasztalható. Ilyen körülmények között az ügyfelek – érthető módon – csökkenteni akarják a projektek időtartamát. Jövőre kis fellendülés, illetve a stratégiák transzformációja várható. Ennek részeként elvárás a mobilitás, azaz, hogy vállalati szinten bárhonnan és bármikor hozzá lehessen férni az adatokhoz, sőt távoli beavatkozásra is lehetőség nyíljon. A másik fő igény a big data valós idejű elemzése. Fel kell készülni arra is, hogy a vállalatok fejlesztéseiket minél kevesebb beruházással akarják megvalósítani, továbbá, hogy kevesebb erőforrásból jobb szolgáltatásokat kell nyújtani. A T-Systems stratégiájának kiemelt eleme a transzformációs program, amelynek célja a fenti igények kielégítése, illetve az ügyfelek versenyképességének növelése.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.