Hirdetés
. Hirdetés

Jövőre készen a tablettől az adatközpontig

|

Interjú Aongus Hegartyvel, a Dell európai, közel-keleti és afrikai régiójának elnökével.

Hirdetés

Kétévente Magyarországra látogató konferenciáját tartotta májusban a Dell Budapesten Be / Future Ready / '16 címen, immár negyedik alkalommal. A rendezvényen, amelyen a gyártó bemutatta átfogó, a tablettől az adatközpontig terjedő termék- és szolgáltatáskínálatát, valamint stratégiáját, Aongus Hegarty, az európai, közel-keleti és afrikai régió elnöke is előadást tartott. Mint mondta, derűlátóan tekint a jövőbe, a térség gazdasága bővül, új technológiákra építő startup-cégek lépnek piacra és a kormányzati szektor is jelentős IT-beruházásokat valósít meg. A magyar vállalatok számára adott a lehetőség, hogy az ország határain túlra nőjenek, ehhez azonban ráfordításokat kell eszközölniük, a technológiát és az informatikai vezetőt üzleti stratégiájuk középpontjába kell állítaniuk. A Dell ebben kívánja segíteni a vállalatokat, ezért - míg más gyártók eladják üzletágaikat  és felaprózzák szervezetüket - a Dell minden beruházása és innovációja arra irányul, hogy átfogó portfóliót, elérhető és nagyobb értéket adó technológiát fejlesszen, mondta az elnök, akivel a konferencián készítettünk interjút.

Computerworld: Tervezik, hogy szűkebb térségünkben, Közép-Kelet-Európában is növelik beruházásaikat, és akvizíciókat hajtanak végre? Magyarországon például az utóbbi években több bigdata-technológiával foglalkozó, illetve felhőalapú megoldásokat fejlesztő startupot felvásároltak, mások kockázatitőke-befektetéseket vonzanak.

Aongus Hegarty: Stratégiánk fontos elemévé tettük a technológiai felvásárlásokat az elmúlt hat évben, így portfóliónkat a big data, az adattárolás és -biztonság, az infrastruktúra, a szoftverek és a felhő terén is számottevően bővítettük a különböző iparágakban alkalmazható és testre szabható megoldásokkal. A startupokat elsősorban technológiával segítjük az innovációban, üzleti céljaik elérésében. Erre irányuló vállalkozói programunk elérhető Magyarországon csakúgy, mint a régióban és világszinten. Tíz éve foglalkozunk a beágyazott, például szenzortechnológiákat fejlesztő feltörekvő cégekkel. A következő hullámot pedig a dolgok internetéről és más forrásokból begyűjtött adatok értelmezéséhez analitikai megoldásokat szállító startupok képviselik. Régiónkban a feltörekvő cégek kevesebb mint 20 százalékát vezeti nő, ezért említett programunkon keresztül ezen az arányon is javítani szeretnénk. Több konferenciát rendeztünk ebben a témában, a következőnek júniusban Johannesburg ad otthont.

 

CW: Az IDC adatai szerint 2015 utolsó negyedében világszinten 71,9 millió PC kelt el, ami a megelőző év azonos időszakához képest 10,6 százalékos csökkenést jelent, de hasonló arányú volt a visszaesés az EMEA régióban is. A jelentés (Worldwide Quarterly PC Tracker) alapján a Dell 10,2 millió eladott PC-vel megőrizte harmadik helyét a szállítók élmezőnyében, az Egyesült Államokban a piaci átlag felett teljesített. Milyen stratégiai célokat tűztek ki maguk elé, mire számítanak a hosszú ideje hanyatló PC-piacon?

AH: Huszonöt éve dolgozom az iparágban, tizenhét évvel ezelőtt csatlakoztam a Dell csapatához. Tapasztalataim szerint a PC-piacot ciklikusság jellemzi, jól teljesítő gazdasági környezetben, a technológia megújulásának hatására a fogyasztók és a vállalatok is magabiztosabban vásárolnak. Tavaly több mint 300 millió PC talált gazdára, a korábbi két évhez képest a csökkenés üteme nem gyorsult tovább, ami azt jelzi, hogy újabb ciklus végéhez közeledünk. Változatlanul fontos számunkra ez a piac, és örömömre szolgál, hogy Magyarországon a Dell a legnagyobb PC-szállító, több termékkategóriában is. Olyan technológiát fejlesztünk, amely a felhasználók legváltozatosabb igényeit is képes kiszolgálni, ezt példázzák precíziós mobil- és asztali munkaállomásaink, a játékok teljesítményigényére szabott PC-ink, hibrid gépeink és biztonságos vékonyklienseink egyaránt. Mióta 2013-ban kivonultunk a tőzsdéről, 30-40 százalékkal növeltük a személyi számítógépek fejlesztésére fordított kutatási keretünket, ami jól érzékelteti a PC-piac fontosságát stratégiánkban.

CW: Ugyancsak az IDC szerint, a biztonságos vékonykliens-megoldások piacán a Dell 2015-ben ismét az elsőszámú szállítónak bizonyult világszinten. A vékonykliensek azonban már évtizedek óta velünk vannak, és a mai napig nem értek el igazi áttörést. Minek kellene változnia ahhoz, hogy ez belátható időn belül bekövetkezhessen?

AH: Változnak a felhasználói igények meglátásom szerint abban a tekintetben is, hogy az emberek miként akarnak dolgozni eszközeikkel - nemcsak vékonykliens- és virtuálisdesktop-megoldásaink, hanem végponttól végpontig terjedő megoldásaink erősen növekvő eladásai is ezt támasztják alá. Megoldásközpontjainkban ügyfeleink kipróbálhatják ezeket, és számos munkaterhelés, felhasználói forgatókönyv esetében úgy találják, hogy a kliens és az adatközponti oldal hardver- és szoftverelemeit egyaránt tartalmazó, átfogó megoldás számukra a legjobb választás. A foglalkoztatás rugalmas formáit vagy az oktatást említeném példaként. Afrikai országokba konténerben kialakított, alacsony fogyasztású és könnyen felügyelhető vékonykliensekkel felszerelt tantermeket szállítunk, így a technológiához a távol eső, fejletlen térségekben élő gyerekek is könnyebben hozzáférnek. De mindig lesznek olyan területek, munkahelyek, amelyeket a szervezetek más megoldással fognak támogatni.

CW: A felhőinfrastruktúra - szerverek, tárolók és Ethernet kapcsolók - értékesítéséből származó szállítói bevételek 2015-ben 21,9 százalékkal 29 milliárd dollárra nőttek világszinten (IDC Worldwide Quarterly Cloud IT Infrastructure Tracker). A Dell még ennél is nagyobb arányban, 25,5 százalékkal növelte bevételeit a piacon, amelyen a második legnagyobb szállítónak mondhatja magát. Harminc százalékot meghaladó növekedéssel Nyugat-Európa a harmadik legerősebb régióként végzett, miközben Kelet-Európában 9,3 százalékkal csökkent a felhőinfrastruktúra piaca. Hogyan próbálja a Dell csökkenteni a döbbenetes mértékű különbséget a két térség teljesítménye között?

AH: Felhőinfrastruktúra-portfóliónkban a nyilvános felhőszolgáltatásokat működtető adatközpontokra szabott, nagy teljesítménysűrűségű, valamint olyan megoldásokat kínálunk, amelyekkel a vállalatok házon belüli magánfelhő-környezetet alakíthatnak ki, és a kettőt hibrid szolgáltatási modellben összekapcsolhatják. Pénzügyi szolgáltatást is indítottunk, amellyel segítjük a magán- és hibrid felhők kialakítását. Rugalmas modellt dolgoztunk ki, amelyben ügyfeleinkkel közösen két-három évre előre megtervezzük a várható erőforrásigényt, és lehetőséget adunk mind nagyobb kapacitás használatára. Térségünkben több száz kisebb, országspecifikus szolgáltatóval működünk szorosan együtt, amelyek a Dell felhőinfrastruktúra-technológiájára építve a helyi igényekre szabott, különösen a kis- és középvállalatok számára vonzó szolgáltatásokat adnak.

CW: Bécsben megrendezett CIO Summit 2016 konferenciáján az IDC áprilisban felmérést készített a résztvevők körében, és a válaszok alapján, a digitális átalakulásra készülve, a vállalatok több mint fele idén nagyobb IT-költségvetésből gazdálkodik. Bizonyos IT-beszerzések 68 százalékát már ma is az üzletágak kezdeményezik, az IT-projektek 54 százalékában pedig az üzleti vezetők kulcsszerephez jutnak. Az IT-vezetők érzik, hogy területüknek át kell alakulnia, és hathatósabban kell támogatnia az üzleti oldalt, ha meg akarják őrizni újító szerepüket a vállalatnál. A Dell miként segíti őket?

AH: Fontos, hogy a vállalatvezetők más szemmel tekintsenek a technológiára és az IT-osztály szerepére, ne az üzemeltetőt, hanem az újítót lássák benne. Tapasztaljuk, hogy az új technológiák által hajtott digitális átalakulás az élet minden területét, minden iparágat érinti. A vállalatoknak ezért a technológiát stratégiájuk szerves részévé kell tenniük, azt az erőt kell meglátniuk benne, amellyel innovatívvá, agilissá válhatnak, megvalósíthatják üzleti elképzeléseiket, elérhetik céljaikat.

Akár termékeit tenné okosabbá a vállalat, akár az emberek, a dolgok, a szoftverek és a szolgáltatások által előállított, robbanásszerűen növekvő adattömeg elemzésére építené megoldásait, a technológia adott. Kérdés, hogy a vállalat mikor szánja el magát annak alkalmazására. Biztos ugyanis, hogy előbb-utóbb olyan versenytárssal találja magát szemben a maga területén, amely innovatív üzleti modelljével és megoldásaival felforgatja a piacot. Helyi partnereinkkel olyan megoldáslaborokat működtetünk, amelyekben ügyfeleinkkel közösen feltárjuk, hogy a digitális átalakulás miként érinti üzletüket, milyen lehetőségeket kínál számukra, hogyan újíthatnak a technológia segítségével, és a bevált gyakorlatból merítő, de testre szabott megoldást ki is próbáljuk a gyakorlatban.

CW: Internet of Things Solutions Partner Program néven a Dell a GE-vel, a Microsofttal, az SAP-vel, a Software AG-vel és további huszonöt céggel közösen partnerprogramot indított, hogy a vállalatokat a legjobb IoT-technológiákhoz segítse. Pontosan mit kínál a program?

AH: A dolgok internete megtestesíti a mindent átfogó digitális átalakulást, bár korántsem újkeletű dolog. Elterjedése azonban a technológia fejlődésével és hozzáférhetőbbé válásával rohamosan gyorsul. Új szabványokra és biztonsági megoldásokra lesz szükségünk, hogy a minden eddiginél kiterjedtebb adatgyűjtést és mélyrehatóbb elemzést megbízhatónak és biztonságosnak tudhassuk a jövőben is. IoT megoldáspartner-programunk ezek kidolgozását célozza.

CW: A Dell tervezett EMC-felvásárlásának az amerikai Federal Trade Commission (FTC) és az Európa Bizottság egyaránt zöld fényt adott februárban. Az EMC-részvényesek júniusban szavazhatnak az egyesülésről, azonban mindenki arra számít, hogy a 67 milliárd dolláros tranzakció a tervezett ütemben, októberig lezárul. Milyen szervezeti és portfólió-átalakítás fogja ezt követni?

AH: Csapataink már hónapokkal ezelőtt megkezdték az integráció részleteinek kidolgozását. Megkönnyíti az egyesülést, hogy a nagyvállalati tároló-, virtualizációs, felhőalapú, adatbiztonsági és bigdata-analitikai megoldásokat szállító EMC, valamint a Dell portfóliója jól kiegészíti egymást, többéves partneri együttműködés áll mögöttünk. Egyesített vállalataink Dell Technologies néven folytatják tevékenységüket, míg korábban külön cégbe szervezett SecureWorks biztonsági üzletágunk és az EMC-hez tartozó VMware továbbra is önálló szervezetként fog működni. Ügyfeleink 75 százaléka jelezte, hogy a fúziót követően az eddiginél több terméket, szolgáltatást vásárol majd tőlünk, ami nagyon jó kilátás a jövőre nézve.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.