Hirdetés
. Hirdetés

Közös kutatás-fejlesztési központot nyit a Huawei és a Leica

|

A Max Berek Innovációs Laborban optikai rendszerek, számítógépes képalkotás, virtuális és kiterjesztett valóság területén végez majd kutatásokat a két cég.

Hirdetés

A Huawei és a Leica Camera AG bejelentette, hogy stratégiai együttműködésüket kiterjesztik egy közös kutatás-fejlesztési és innovációs központ, a Max Berek Innovációs Labor működtetésére. Az új laborban elsősorban az optikai rendszerek és szoftveralapú technológiák területén végeznek további fejlesztéseket, amelyek célja, hogy a fotográfiai és mobileszköz alkalmazások széles körében biztosítanak jobb képminőséget.  A Leica székhelyén, a németországi Wetzlarban épülő központban emellett a számítógépes képalkotás, valamint a virtuális és kiterjesztett valóság területén is végeznek majd fejlesztéseket. A tervek szerint a két vállalat a jövőben német és nemzetközi egyetemekkel, illetve kutatóintézetekkel is együtt dolgozik majd.

A Leica és a Huawei idén februárban jelentette be, hogy hosszú távú együttműködést kötött az okostelefonos fényképezés megújításáért, áprilisban pedig a Huawei bemutatta a Leicával közösen tervezett, azóta világszerte jelentős sikereket hozó, többszörös díjnyertes, dual kamerás P9 és P9 Plus okostelefonjait. Az új központot Dr. Andreas Kaufmann, a Leica Camera AG többségi tulajdonosa és a vállalat tanácsadó bizottságának elnöke, valamint a Huawei alapítója, Ren Zhengfei álmodták meg.

"A Max Berek Innovációs Labor megalapításával a Huawei és a Leica Camera AG kibővíti sikeres stratégiai együttműködésének kereteit, ez az új központ megalapozza a két vállalat úttörő képalkotási technológiák kifejlesztését célzó kooperációját" - mondta Dr. Andreas Kaufmann.

A K+F központ a német Max Berekről (1886 - 1949), az első Leica lencsék megalkotójáról és a mikroszkópia úttörőjéről kapta nevét. Berek tervezte meg az Oskar Barnack által 1925-ben kifejlesztett legendás 35 mm-es kisfilmes fényképezőgép lencséjét. A 35 mm-es filmformátum a mai napig a mozgófilm és fényképezés legelterjedtebb formátuma.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.