Hirdetés
. Hirdetés

Lányok ezrei hódítanak műszaki területen

|

Április 17-ig lehet jelentkezni a Lányok Napjára.

Hirdetés

A közel háromezer vállalkozó kedvű középiskolás lányra országosan 70 program vár 43 hazai és nemzetközi vállalatnál, 10 egyetemen és 5 kutatóintézetben. Az esemény célja, hogy olyan „férfias” szakterületeken, mint amilyen például az IT, az elektronika vagy műszaki területek, saját élményeket szerezhessenek a pályaválasztáshoz közeledő fiatalok, és ne a sztereotípiákra, rossz társadalmi beidegződésekre hallgassanak.

Hirdetés

Egyre több, elsősorban az úgynevezett STEM-területekhez (science, technology, engineering, mathematics – tudomány, technológia, mérnöktudományok, matematika) kapcsolódó magyarországi vállalkozás, egyetem és kutatóintézet ismeri fel, hogy érdemes engedni a lányok hódításának.

Arányuk ugyanis rendkívül alacsony egyes területeken, amin változtatva mindenki jól járna: a lányok karrierlehetőséget kaphatnak, a cégek értékes munkavállalókat nyernek, Magyarország versenyképessége pedig emelkedik. Különösen fontos, hogy ma még az IT területen a női munkavállalók aránya 10% alatt van, holott ez a szakma jellemzően rugalmas munkavállalást is lehetővé tesz, megkönnyítve például az anyukák visszatérését a munkaerőpiacra. Hazánkban az EU27-hez képest magasabb a női hallgatók aránya a felsőoktatásban, de nagyon kevés lány dönt a közeljövő olyan kiemelten fontos ágazatai mellett, mint a műszaki vagy számítástechnikai szakok. A „lánymentes” területek kialakulásának elsősorban társadalmi okai vannak: a lányokat sokszor eleve lebeszélik a családtagok, tanárok és ismerősök egy adott szakmáról, ha az a közösség szerint „férfiasnak” számít.

 

„A Lányok Napjának az a célja, hogy minden magyar lány számára pályaválasztáskor ne csupán elvi egyenlőség létezzék, hanem a ténylegesen szabad döntés. Nagy örömmel látjuk, hogy milyen sokan támogatják a programot, ami azért is jelentős, mert itt egy hosszútávú, csak évtizedek alatt megtérülő munkáról van szó.” – fogalmazott dr. Groó Dóra, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke, majd hozzátette: bíztató, pozitív tendenciák mind a felsőoktatásban, mind pedig a foglalkoztatásban tetten érhetőek, hazánk több tényezőt tekintve nincs rosszabb helyzetben, mint a nyugat-európai országok, azonban a pályaorientáció különbségeinek tompításában, a forrásokhoz való egyenlő hozzáférésben és a karrierút szempontjából jelentős előrelépések számában még jelentős kihívások állnak előttünk.

„A világ 42 országában jelenlévő cégünk tapasztalata ugyanazt mutatja, amit a nemzetközi kutatások: lányokkal eredményesebb egy csapat. Ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy egyre több nő is dolgozzon nálunk informatikusként.” – mutatott rá Váradi Judit, a Lányok Napjában részt vállaló Morgan Stanley toborzási vezetője.

Az egynapos program során országszerte Győrtől Debrecenig, Váctól Szegedig Magyarország 15 városában megnyílnak a kapuk a vállalatoknál, kutatóhelyeken és egyetemeken, hogy a pályaválasztás előtt álló lányok személyes tapasztalatokat szerezve nyerjenek bepillantást az ott folyó munkákba. A Lányok Napjára még április 17-ig lehet jelentkezni a www.lanyoknapja.hu oldalon.
Idén a Magyar Telekom Nyrt.; a Morgan Stanley; a National Instruments Hungary Kft.; az Xapt Hungary Kft. támogatja a Lányok Napját, együttműködő partner a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), és az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ).

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.