Hirdetés
. Hirdetés

Menekülni a házból, mindenáron?

|

A szolgáltatásokra éhes üzleti oldal nem egy IT-vezetőt sürget napjainkban, hogy a házon belüli infrastruktúra korlátait külső megoldásokkal hidalja át. Bár ez a lépés több okból is vonzó és indokolt lehet, a házon belüli informatikai környezet hozzáértő átalakításával a vállalatok több előnyre tehetnek szert, mint vezetőik elsőre gondolnák.

Hirdetés

Hamar főáramba kerültek az utóbbi pár évben a harmadik vállalati platformot alkotó, következő generációs mobil-, felhő-, és big data analitikai technológiák, ma már a szervezetek széles köre keresi a lehetőséget, hogy segítségükkel innovatívabbá váljanak, és jobb, gazdagabb élményben részesítsék ügyfeleiket. Mind nagyobb nyomás nehezedik az IT-vezetőkre, hogy ezeket a technológiákat, a rájuk épülő megoldásokat elérhetővé tegyék az üzlet számára. Mérlegelniük kell ehhez többek között azt is, mely szolgáltatási modell adhatja a legnagyobb értéket a vállalatnak, mert csak így dolgozhatják ki az informatikai környezet továbbfejlesztéséhez szükséges stratégiát.

Meglepő eredményre vezethet az alapos mérlegelés, kiderülhet ugyanis, hogy nem feltétlenül házon kívül, a nyilvános felhőben található a legjobb megoldás, hanem az a falakon belüli informatikai környezet átalakításával érhető el. A transzformációhoz öt megfontolandó tanácsot ad a HP és az IDG Research Services fehér könyve (5 Strategies for Transforming On-premises Infrastructure), amelyhez idén júniusban egy felmérés is készült kétszáz IT-vezető részvételével.

A begyűjtött válaszokból kiderült, hogy a szolgáltatások megújítására sürgetett IT-osztály napjainkban a hatékonyság mobilmegoldásokkal történő fokozását, a big data analitikai megoldások elérhetővé tételét, a digitális erőforrások védelmét és az infrastruktúra átalakítását tekinti a legfontosabbnak azon fejlesztések közül, amelyek az üzlet által igényelt szolgáltatások gyorsabb bevezetéséhez szükségesek.

Átalakítás lépésenként

Korántsem biztos azonban, hogy ezek a fejlesztések a szolgáltatások házon kívülre helyezésével végezhetők el a lehető legjobban - sok érv szólhat ugyanis amellett, hogy a vállalat a falakon belül tartsa működtetésüket. A legtöbb válaszadó a törvényi megfelelést (63 százalék) és a biztonságot (60 százalék) emelte ki az érvek közül, de sokaknak (53 százalék) okoz nehézséget az is, hogy a szolgáltatások kihelyezésével felszabaduló munkaerőt átcsoportosítsák az üzemeltetésről az innováció területére. A megkérdezettek 47 százaléka az IT-költségvetés korlátai miatt mond le a szolgáltatások kihelyezéséről, míg 41 százalékuk úgy ítéli meg, hogy házon belüli szolgáltatásokkal gyorsabban tudja kiszolgálni az üzlet igényeit.

Az IT-szolgáltatások világa sem fekete-fehér persze, a szervezetek többsége minden bizonnyal házon belüli és külső szolgáltatások keverékét fogja használni a továbbiakban. A felmérésben részt vevő cégek azonban arra számítanak, hogy IT-szolgáltatásaiknak még a harmadát sem fogják házon kívülre helyezni a következő 12 hónapban, és úgy vélik, az ilyen szolgáltatások száma csak enyhén, 7 százalékkal nő majd a következő három évben.

A házon belüli informatikai környezet sikeres átalakításához mindenesetre szükséges, hogy az IT-osztály a meglévő alkalmazásokat új technológiákkal kapcsolja össze, megnyissa az utat az újgenerációs alkalmazások bevezetése előtt. Talán a legnagyobb kihívás mindebben, hogy az üzlet az új típusú alkalmazások folyamatos frissítését és továbbfejlesztését várja, mivel ezek a változtatások szükségesek a versenyképesség erősítéséhez, az új üzleti lehetőségek megragadásához és az ügyfélélmény tökéletesítéséhez. Jól példázzák ezt a mobilszolgáltatások, amelyeket a szervezetek pár hetente vagy még ennél is gyakrabban frissítenek, bővítenek, és ezt már maguk az ügyfelek is elvárják.

Nagy terhet ró ez az IT-osztályra, amelynek a frissítés hagyományos, ütemezett modelljéről a folyamatos szolgáltatás gyakorlatára kell váltania. Egyre több szervezet igyekszik ezért szorosabban integrálni az alkalmazásfejlesztést az üzemeltetéssel, például a DevOps modell szerint, az integrációval ugyanis hatékonyabban kezelhető az alkalmazások életciklusa.

A fejlesztés és az üzemeltetés felgyorsult folyamatainak támogatásához azonban egy szoftveresen meghatározott (software defined), konvergens infrastruktúra is szükséges, amely lehetőséget ad az időigényes és rutinszerű feladatokat kiváltó automatizálásra. Az infrastruktúra szoftveralapú továbbfejlesztésével a vállalatok jelentős erőforrásokat szabadíthatnak fel és állíthatnak az értékteremtő üzleti innováció szolgálatába.

 

Öt stratégia

Ijesztően nagy feladatnak tűnhet a házon belüli infrastruktúra átalakítása, de érdemes nekigyürkőzni, mert a jól megtervezett és végigvitt transzformációval az adott vállalatra szabott, eszményi működési modell alakítható ki, amely a gyorsaság és a hatékonyság terén is meghálálja magát.

A legtöbb szervezet számára a szakaszonként megvalósított transzformáció jelenti a leginkább célravezető stratégiát, mivel így egyrészt biztosítható a kritikus szolgáltatások zavartalansága, másrészt az üzleti prioritásokkal összhangban ott és akkor adhatók hozzá újabb erőforrások a beruházáshoz, ahol és amikor a leginkább szükségesek. A HP és az IDG Research mindehhez öt megfontolandó tanácsot is megfogalmazott:

Alkalmazzon nyílt szabványokat - A nyílt szabványokra épülő megoldások nagyobb rugalmasságot adnak, egyszerűbbé teszik az integrációt. A következő generációs szolgáltatások bevezetéséhez, méretezéséhez és a változó üzleti igényeknek megfelelő átalakításához elengedhetetlen az egymással zökkenőmentesen együttműködő technológiák használata.

Induljon ki a munkaterhelésből - Számolja fel az egymástól elszigetelt, silókba zárt rendszerekből felépülő, bonyolult IT-környezetet, amely túl sok kézi vezérlésű folyamattal terheli az IT-osztályt! A konvergens infrastruktúra egyetlen menedzsmentplatformról felügyelhető, amellyel a vállalat az erőforrások hasznosítását és az üzemeltetést is finomhangolhatja, nagyobb hatékonyságot érhet el, miközben költségeit is csökkentheti. Ebben a környezetben nincsenek munkaterhelés-specifikus platformokba zárt, ezért kevésbé kiaknázott erőforrások. A moduláris architektúrára épülő, konvergens infrastruktúrában a szerverek, a tárolók és a hálózati eszközök egységesen menedzselhetők, az erőforrások igény szerint a különböző munkaterhelésekhez rendelhetők, ami nagyobb agilitást ad az üzletnek, és végső soron az IT-beruházás jobb megtérülését eredményezheti.

Keressen szoftveralapú megoldásokat - Ha lépést akar tartani az üzlettel, az IT-osztálynak képessé kell válnia a szolgáltatások villámgyors bevezetésére és frissítésére. Sok múlik ezért az adatközpont-menedzsment hatékonyságán, de gyakran ez az a terület, amely a legtöbb erőforrást köti le a bonyolult felügyeleti eszközök és a kézi vezérlésű folyamatok miatt. A szoftveresen meghatározott infrastruktúra ezzel szemben egyetlen felületről vezérelhető, lehetővé teszi a folyamatok messzemenő automatizálását, rugalmasságával pedig megkönnyíti a változások kezelését.

Összpontosítson a rugalmasságra - Könnyen és gyorsan méretezhetővé kell tenni az infrastruktúrát, hogy a szolgáltatások csúcsidőszakokban is zökkenőmentesen működjenek, ez azonban növelheti a komplexitást és az üzleti lehetőségek elmulasztásának kockázatát. Az új IT-szolgáltatási modellek szerencsére ma már a házon belüli infrastruktúrát is olyan rugalmassággal és költséghatékonysággal ruházzák fel, mint amilyeneket a hosztolt felhőkörnyezetek kínálnak, egy kis elasztikusságért nem kell feltétlenül külső szolgáltatóhoz menni.

Keressen stratégiai partnert - Az IDG Research felméréséből kiderült, hogy az IT-vezetők szinte mindegyike (98 százalék) stratégiai partnereket hív segítségül a házon belüli infrastruktúra átalakításához és az újgenerációs szolgáltatások bevezetéséhez - különösen a nagy adattal, a felhő- és hibrid környezetekkel, valamint az IT-biztonsággal összefüggő projektek megvalósításához. Ezt helyesen teszik. Érdemes a piacon már bizonyított szállítók szakértelmére és tapasztalatára támaszkodni a vállalatra legjobban illő megoldás kialakításában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.