Népszerű az ujjlenyomattal történő azonosítás

Az új személyazonosító igazolványt igénylők 80 százaléka kéri, hogy az okmány tárolóelemében rögzítsék az ujjlenyomatát is.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) elnöke, Ignácz István az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában úgy nyilatkozott, a roham azt jelzi, hogy az emberek bíznak az új kártyaformájú igazolványban, amely számos új biztonsági elemet tartalmaz a korábbihoz képest.

nepszeru_az_ujjlenyomattal_torteno_azonositas_screenshot_20160106121405_1_nfh.jpg
Forrás: IDGNS

A KEKKH elnöke elmondta, az első nap, hétfőn csaknem 10 ezren, míg kedden 7 ezernél többen igényeltek új okmányt, míg korábban napi 3-4 ezren kértek személyit. Közölte, 354 okmányirodát és kormányablakot szerelnek fel kártyaolvasóval, de akár otthonról is lehet majd ügyfélkaput nyitni, ügyeket intézni. Tájékoztatása szerint az első igénylők január 12-én vehetik kézbe az új személyazonosító okmányaikat.

Jelezte azt is, az új okmányt - amelynek tárolója már a TAJ- és az adószámot is rögzíti - nem csak azok kérhetik, akik igazolványának hamarosan lejár az érvényessége.

Kommentek

comments powered by Disqus