Hirdetés
. Hirdetés

Prezentációs segédeszköz

|

Saját ötletből kiindulva, kockázati tőke bevonásával készül az a webapplikáció, amellyel interaktívvá tehetők a konferenciák előadásai.

Hirdetés

Egy néhány fős hazai csapat olyan szoftveres alkalmazást – webapplikációt – fejleszt, amely lehetővé teszi, hogy a konferenciák hallgatósága az előadás közben és után mobileszközével könnyen kapcsolatba lépjen az előadóval. A jelenleg mintegy 10 szakemberből álló startup-cég – az alkalmazással azonos nevű SOPRESO – alapvetően Pál Dénes és Wohlmuth Máté ötletére jött létre, mintegy fél évvel a gondolat megfogalmazódását követően, közvetlenül a kockázati tőke bevonása előtt.

Hirdetés

Nyolcvanmilliós befektetés
„Egy startup-rendezvényen jártunk, ahol tweetfallal próbálták interaktívvá tenni az előadásokat. Jónak találtuk az ötletet, ám a színpadon és a tweetfalon zajló beszélgetés gyakorlatilag kettévált. Elgondolkoztunk rajta, hogy a jó kezdeményezést miként lehetne sikeresebben megvalósítani. Körülnéztünk a piacon, de egyetlen rendszer sem felelt meg az elvárásainknak. Azt tapasztaltuk, hogy nehézkes a használatuk, és csak megadott prezentációs formákkal működnek együtt. Így nem maradt más hátra, megfogalmaztuk egy jó közösségi interaktív rendszer fő jellemzőit, majd belefogtunk a megvalósításba” – nyúlik vissza az induláshoz Wohlmuth Máté.

Arra már a kezdeti lépésekkor rájöttek, hogy önerőből nem tudják sikerre vinni a fejlesztést, ezért nagyon hamar elkezdtek befektetőt keresni. Volt egy erős prototípusuk, amely jól szemléltette a koncepció szoftveres megvalósíthatóságát, valamint volt egy három fős indulócsapatuk, amely meggyőző erőt képviselt a cég hosszú távú jövőjét illetően.

„Több magyar kockázatitőke-társasággal is tárgyaltunk, személyesen mutattuk be nekik a prototípust. Szerencsénk is volt, de az a tapasztalatunk, hogy nem olyan nehéz befektetőt találni. Ez az egész egy kicsit túl van misztifikálva. A legfontosabb a kellően megalapozott terv, aminek az elkészítéséhez elsősorban józan paraszti észre van szükség. Abban, hogy az átlagosnál gyorsabban sikerült megállapodnunk a befektetővel, minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy mindhármunk alapított és működtetett már saját céget” – fogalmaz Pál Dénes.

A tárgyalásokat követően végül a DayOne Capitallel állapodtak meg. Ez volt az egyedüli befektető, amely az induló cég léptékének megfelelő ajánlattal állt elő. A SOPRESO 2013 májusától több szakaszban mintegy 80 millió forint kockázati tőkéhez jutott.

Természetesen végeztek számításokat arra vonatkozóan, hogy mikorra válik a cég nyereségessé. A tervek azonban – a fejlesztés irányvonalváltásainak köszönhetően – menet közben folyamatosan módosulnak. Az egyértelműen látszik, hogy további tőke bevonására lesz szükség.

B2C- és B2B-értékesítés
A SOPRESO-t kétféle piacra szánják. Az egyik célcsoportot a végfelhasználók – az egyedi előadók – képezik, akik üzeneteiket el akarják juttatni a közönséghez. Ez a kör befektetésként tekint prezentációjára, és a szoftvert mint prezentációs segédeszközt használja előadása előtt, alatt és után. Ezen B2C-folyamatban alapvetően a webes értékesítés jön szóba.
A másik, B2B-értékesítési csatornán keresztül több célcsoportot kívánnak elérni, jellemzően közvetlen kapcsolatfelvétellel. Potenciális ügyfeleik között tartják számon az egyetemeket, az akadémiai intézményeket, a felnőttoktatási intézményeket, valamint a rendezvényszervező cégeket.

Mindkét értékesítési csatorna esetében egyaránt számítanak a hazai és a nemzetközi piac érdeklődésére.

A tőkebevonást követően a prototípusból megszületett a termék, amelynek legutolsó stabil változata 2014 tavaszára készült el. A fejlesztők sok rendezvényre vitték el a szoftvert, és várták a felhasználói észrevételeket. A visszajelzések alapján úgy döntöttek, hogy több ponton módosítják az eredeti koncepciót, és új termék fejlesztésébe fognak. Napjainkra elkészült az új szoftver szűk körben már tesztelhető verziója. A nagyközönség várhatóan augusztus második felében éri majd el az új terméket.

Jelenleg a cég honlapján ingyenesen letölthető verzió, valamint havi 5 dollárért használható, Premium termék található.

Webes rövidcím
A jó prezentációnak három alapfeltétele van, hívja fel a figyelmet Pál Dénes. A jó előadó, az előadást megfelelően alátámasztó, jól strukturált diák, valamint egy szoftver, ami segíti az előadót a prezentációja előtt, alatt és után elvégzendő tevékenységekben. Ez utóbbi – a prezentációs segédeszköz – a SOPRESO.

„A legtöbb rendezvény alapproblémája, hogy az előadónak mindössze 15-20 perce van rá, hogy megfogja a közönséget és átadja az üzenetét. Ezen kívül legfeljebb a kávészünetben nyílik lehetőség eszmecserére, holott a jó gondolatok gyakran később jönnek. A hallgatóságnak akár az előadás alatt, akár órákkal vagy napokkal később is lehetnek észrevételei. Alkalmazásunkkal ezt a problémát szeretnénk orvosolni. Az előadónak adunk egy webes rövidcímet, amit a prezentáció elején kivetíthet, és amihez bárki nagyon könnyen csatlakozhat. Ezzel megindulhat az információáramlás” – mutat rá Wohlmuth Máté.

A SOPRESO független az alkalmazott prezentációszerkesztő programtól, továbbá a hallgatóság gyakorlatilag bármilyen, 2010 után megjelent eszközt (mobiltelefont, tabletet, laptopot stb.) használhat a kapcsolatteremtéshez. Webapplikációról lévén szó, az eszközökre semmilyen alkalmazást nem kell letölteni, csupán az előadó rövidcímét kell beírni a böngészőbe.

Az előadó dönti el, hogy a rövidcím meddig él. Ha akarja, hetekre, hónapokra, vagy akár évekre is meghosszabbíthatja az előadás 20 perce alatt létrejött mikroközösség élettartamát. Ezáltal bármikor a későbbiekben is mozgósíthatja az egyszer már elért közösséget, vitát generálhat, híreket (ajánlatokat) juttathat el hozzá, meghívhatja az érintetteket egy következő rendezvényre stb.

Nem kell a technikai bravúr
Az eddigi visszajelzések alapján megállapítható, hogy az előadók igényei nem mindig esnek egybe a közönség igényeivel. Az előadók a lehető legkevesebb technikai kérdéssel akarnak foglalkozni a prezentáció alatt. A rendezvény helyszínére érkezve csak arra szeretnének összpontosítani, hogy mit mondjanak, hogyan viselkedjenek, miként próbáljanak meg hatni a hallgatóságra. Ezzel szemben a közönség látványos elemekre vágyik. Nem akar unatkozni, és ha nem köti le kellőképpen a prezentáció, akkor nem kizárt, hogy például játékokhoz vagy közösségi oldalakhoz fordul.

„Mi alapvetően az előadók kezébe adjuk a terméket, ezért számunkra az ő véleményük az elsődleges. Mindazonáltal azt javasoljuk minden előadónak, hogy csatoljon minél több plusz információt a prezentációjához. Így a chatelés vagy az e-mailezés helyett nagyobb eséllyel tanulmányozza majd a kiegészítő anyagokat a hallgatóság, és az észrevételek akár azonnal eljuthatnak az előadóhoz” – fogalmaz Pál Dénes.

 

Pál Dénes (30)
A SOPRESO alapítója, a cég ügyvezetője. Szakmai pályafutását a Szegedi Egyetemen folytatott mérnök-informatikusi tanulmányait megszakítva, szabadúszó webfejlesztőként kezdte Kecskeméten. Társaival több, nem kizárólag programozással foglalkozó céget alapított, működtetett. Két éve jött Budapestre, ahol egy startup-rendezvényen járt. Ott született meg a SOPRESO ötlete.

 

Wohlmuth Máté (29)
A SOPRESO alapítója. A Corvinus Egyetemen szerzett gazdaságinformatikus diplomát. Először egy multinál SAP-rendszerek karbantartásával, fejlesztésével foglalkozott, majd egy barátjával céget alapított a megújuló energia felhasználására. Ezt követően egy online ügynökség értékesítőjeként dolgozott, majd visszakanyarodott az SAP-hoz: tanácsadóként középvállalati rendszerekkel foglalkozott. Majd jött a SOPRESO ötlete egy startup-rendezvényen.

 

Alvégi Lóci (28)
A SOPRESO alapítója, design-vezető, a termékfejlesztő csapat vezetője. A Műegyetemen végzett építészmérnökként. Fél évet Hollandiában töltött egy építészirodában. Hazatérése után barátaival céget alapított. Prémium kategóriás falfestéssel foglalkoztak, mellette design-szolgáltatásokat értékesítettek. Ezután következett a SOPRESO.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.