Soha rosszabbat - emachines E520

Az Acer ambíciózus célt tűzött ki maga elé: záros határidőn belül az első számú noteszgépgyártóvá akarja kinőni magát, ennek érdekében pedig minden fronton támadást indított.

Az amerikai emachines még egy régebbi akvizíció során került az Acerhez. A céget olcsó számítógépeiről ismerik a tengerentúlon, és az Acer most ugyanebben a versenyszámban indítja el az öreg kontinensen is. Az emachines E520 noteszgépe a legalsó szegmens vásárlóit célozza, és meglepő módon éppen azokban a pontokban jó, ahol a konkurensek el szoktak vérezni. Nevezetesen nem vacak anyagokból készült, és nem spórolták ki belőle a zökkenőmentes működéshez nélkülözhetetlen dolgokat. Haladjunk sorban!

Az E520 háza nem színes, és bevonatán nem marad ott az összes ujjlenyomat. Egyszerű, fekete műanyagból van, ami - ellentétben más, ismertebb nevű gyártók belépő szintű gépeivel - végre nem valami borzalmas tapintású anyagból készült. Félreértés ne essék, láttunk már ennél sokkal jobbat, de lényegesen pocsékabbat is, ez pedig teljesen elfogadható, mivel egyáltalán nem spóroltak a felhasznált anyagokon. A méretében asztali gépet helyettesítő noteszt 15,4 hüvelykes, 1280×800 képpont felbontású LCD-kijelzővel szállítják. Már többször kifejeztük ellenérzésünket az erősen tükröződő, csillogó felületű LCD kijelzőkkel kapcsolatban, mint amilyen ebben a gépben is van, de a felhasználók imádják, a cég pedig őket akarja kiszolgálni.

Az E520 nem éppen apró, így a nagy géptestben könnyen elfér a majdnem teljes értékű billentyűzet. Nálunk egy angol kiosztású billentyűzettel szerelt tesztpéldány járt, így érdemben nem tudunk nyilatkozni a kiosztás használhatóságáról, csak a gombok méretéről - ez utóbbival teljesen elégedettek voltunk. A méretes tapipad szintben van a csuklótámaszként is funkcionáló, a billentyűzet előtt elhelyezkedő borítással, és ezért nagyon kényelmes használni. A rajta lévő kis bemélyedések szokatlanok, de egyáltalán nem kellemetlen "simogatni" őket, a jobb oldalon lévő gördítősávot kiemelő vályú pedig kifejezetten kényelmes.

eme520-2.jpg

Celeron mobilprocesszora az Intel CPU 500-as famíliájának tagja, és már a Core architektúrára épül, így megtalálható benne a cég 64 bites utasításkészlete is. Gyakorlatilag nem más, mint egy egymagos, 65 nanométeres technológiával készülő Core 2 Duo processzor - az akku üzemidejével spóroló SpeedStep nélkül. A gépet 2 gigabájt memóriával szerelték - tehát ezen sem spóroltak -, 160 gigabájtos merevlemeze és kétrétegű lemezekkel is megbirkózó super-multi DVD-újraírója van. A kommunikációt 10/100-as Ethernet vezérlő és "g" szabványú Wi-Fi vezérlő szolgálja - utóbbi egyetlen gombnyomással, külön erre a célra szolgáló funkcióbillentyűvel tiltható vagy engedélyezhető.

Hogy az E520-at afféle ritkán hordozott, asztali gépet kiváltó notesznek szánják, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az oldalán nem a noteszgépeken leggyakoribb mikrofonbemenet és fejhallgató-kimenet található, hanem egy harmadik, vonali szintű kimenet is elhelyezkedik rajta. Ezzel szomszédos az analóg monitorkimenet csatlakozója is. Meglepő módon azonban a testes gépházon mindössze két, 2.0-s USB kapu található, ami egy ekkora gépnél - fogalmazzunk így - mulatságos. Érdemes azonnal venni mellé egy USB-hubot.

emachines E520

- CPU: Intel Celeron 585, 2,16GHz
- RAM: 2GB DDR2 667
- Kijelző: 15,4 hüvelykes, 1280×800
- VGA: Integrált Intel GMA 4500M
- HDD: 160GB, 2,5-ös SATA
- Optikai meghajtó: 8x super-multi DVD-újraíró
- Méret: 364,6×273,6×27,0/38,4 mm
- Tömeg: 2,8 kg
- Forgalmazó: Hipermarketek
- Bruttó ár: 90 000 Ft
- Értékelés: 7

A gép videovezérlője az Intel integrált Graphics Media Accelerator 4500M-je, ami nem éppen a 3D-gyorsítás bajnoka, de nyilvánvalóan a a célzott vevőkört nem is ez érdekli a leginkább - ők bizonyára sokkal többre értékelik az integrált webkamerát. A géppel Windows Vista operációs rendszer érkezik, amit a Corel WinDVD, az NTI CD/DVD Maker és a Microsoft Works 8.5 irodai programcsomag egészít ki.

Az emachines E520 legnagyobb erénye az ajánlott végfelhasználói ár. Sokkal gyengébb anyagokból épített, az olcsóság jegyében használhatatlanná butított gépeket is láttunk már sokkal drágábban. Egy szóval sem állítjuk, hogy nincs az E520-nál jobb vagy többet nyújtó noteszgép, de azt ki merjük jelenteni, hogy az emachines terméke a klasszikus noteszgép-feladatokra - irodai programok futtatása, netes böngészés, levelezés - remek igásló, méghozzá nagyon kedvező áron.


Megalapozott szerencse


Védelem a hálózati zavarok ellen

Kommentek

comments powered by Disqus
Ezt olvasta már?

Fejleszd notebookod Wi-Fi-jét »

Kiadó: Project029 Media and Communications Kft. - Impresszum - Hirdetési ajánlatunk - Adatvédelmi elveink - E3

Ügynökségi értékesítési képviselet: Adaptive Media