Hirdetés
. Hirdetés

Startol a Hipersuli

|

A mobileszközök és a mobilinternet révén a korszerű, digitális oktatás elterjesztése a célja a Hipersuli oktatási programnak, amelynek elindítását kedden jelentették be a Fejér megyei Ercsiben.

Hirdetés

A Microsoft Magyarország Kft., az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) és a Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány közreműködésével induló projekt részeként négy vidéki és egy budapesti iskola 15 osztályának 363 diákja élvezheti a program előnyeit.

Hirdetés

Czunyiné Bertalan Judit, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára jelentős pillanatnak nevezte a digitális tartalmak és tudás eljuttatását az érintett iskolákba. Megjegyezte: a Telenor Magyarország Zrt. Hipersuli programjának jövője a köznevelés rendszerében megalapozott, hiszen a tartalmat érintő pedagógiai és módszertani újításokat a Nemzeti alaptantervhez és a kerettantervekhez igazították.

Reményét fejezte ki, hogy a programba bevont gyerekek elsajátítják az internet biztonságos használatát, a digitális eszközök pedig segítik a tanórai motiválást, az ismeretek elmélyítését, a felzárkóztatást és a tehetséggondozást.

Az államtitkár bejelentette, hogy a tárcánál zajló tartalom- és tananyagfejlesztés szeptembertől elérhető lesz minden tanár és diák számára. Közölte, hogy a digitális tananyag fejlesztésekor elsődleges szempont volt, hogy az mindenféle tantervvel és a korábbi digitális tartalmakkal is kompatibilis legyen.

 

Czunyiné Bertalan Judit kiemelte: a kormány elkötelezett abban, hogy a fejlesztésekhez az internetelérhetőség jelentős javításával valóban az ország minden részében hozzájuthassanak.

Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta, arra törekszenek, hogy megtanítsák a gyerekeknek az internet biztonságos használatát és a pedagógusokkal együttműködve annak hatékony, oktatási célú használatát. Jelezte, hogy a programban a tankönyvek egy szupervékony táblagépen érhetők el, amely szerinte idővel forradalmasítani fogja az oktatásügyet.

Elmondta, a program révén a korábban akár 5 kilogrammos iskolatáskák helyett a gyereknek elegendő egy 1,75 kilogrammos táskát az iskolába vinniük.

Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy a program egyfajta befektetés a gyerekek jövőjébe, a vállalat pedig a világ minden táján részt vesz ezekben és egyéb, a digitális tudást bővítő kezdeményezésekben. Közölte, hogy nemcsak szoftverekkel segítettek, hanem egy egész osztálytermet felszereltek a legkorszerűbb eszközökkel.

Kaposi József, az OFI főigazgatója elmondta, 2013 óta dolgoznak a tankönyvfejlesztésen és a nemzeti köznevelési portál megalkotásán. Az új típusú tankönyvek legfontosabb feladata, hogy kijelöljék a tanulási útvonalakat és megmutassák a kapcsolódó digitális tartalmakat - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a következő tanév elejére elkészülő köznevelési portál a legnagyobb tartalomszolgáltató lesz, mert az oktatási segédletek mellett a diákok egyéni tanulásában is tízezernél több feladattal segít. A portál úgynevezett felhőszolgáltatáson keresztül mindenféle mobileszközön elérhető lesz – mondta.

Az eseményen kiosztott írásos összegzés szerint a projekt részeként két iskolában a gyerekek haza is vihetik a táblagépeket, másutt pedig közösen, kiválasztott tantermekben használják azokat. A kísérleti digitális tananyagokat egyebek mellett magyar nyelv, irodalom, történelem, kémia, fizika, matematika, földrajz és idegen nyelvek oktatására fogják használni.

A Hipersuli oktatási programban részt vesz a budapesti Áldás utcai Általános Iskola, az ercsi Eötvös József Általános Iskola, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola, a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium, valamint a zsombói Szent Imre Katolikus Általános Iskola.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.