Hirdetés
. Hirdetés

Steve Ballmer a Microsoftnál reggeltől estig tévésorozatokat nézett!

|

Igaz, hogy csak az utolsó néhány héten: új projektekbe már nem akart bekapcsolódni, ezért reggeltől estig netflixezett.

Hirdetés

Steve Ballmer 2014 elején hagyta el a Microsoftot, miután nem kevesebb, mint 34 évet töltött a cégnél, és a vezetést átadta Satya Nadellának.

Bár a döntés februárban vált nyilvánossá, Steve Ballmer egy interjúban nemrég elmondta, hogy már karácsony előtt nyilvánosságra akarták hozni az új vezető nevét, de az igazgatótanács a következő év elejére halasztotta a bejelentést.

Amíg a távozásáról szóló közleményre várt, Ballmer ölbe tett kézzel ült, mivel az új projektekbe már nem akart bakapcsolódni. Az utolsó hetei azzal teltek, hogy a Netflixet nézte, és közel száz epizódot megtekintett "A férjem védelmében" című tévésorozatból. Tekintve, hogy a hét szezonon át futó széria összesen 156 részt számlált, Ballmer elmondhatja magáról, hogy kipipálta majd a kétharmadukat.

A távozás óta Steve Ballmer napjai annál sűrűbben telnek. Rengeteg foglalkozik a Los Angeles Clippers NBA-s kosárlabda csapattal, amit 2014-ben vett meg (állítólag kétmilliárd dollárért), ezenkívül jelentős részt birtokol a Twitterből, és továbbra is ő a Microsoft legnagyobb egyéni részvényese.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.