Szemmel mozgatható kurzor fillérekért

Aki nem képes kezelni a hagyományos billentyűzetet, annak a magas árú segédeszközök mellett már egy újabb, jóval olcsóbb megoldás is a rendelkezésére áll.

Egy elektronikus levelet megírni nem nagy feladat, mégis komoly nehézséget jelenthet a fogyatékkal élőknek. A koppenhágai egyetem egyik diákja olyan, olcsónak számító megoldást fejlesztett ki, amivel ők is képesek lehetnek akár programokat írni a számítógépen. Javier San Agustin elmondta: az elsődleges szempont az volt, hogy a lehető legolcsobban álítsák elő a segédeszközt, ami nem utolsó sorban kiválóan működik. Ez jelen esetben önnáloan megépíthető hardvert és egy hozzá tartozó, ingyenesen letölthető szoftvert jelent.

A rendszer lényege, hogy a képernyőn a kurzor a szem mozgását követi. A szerkezet alapját egy olcsónak számító, pálcára erősített infrás webkamera adja, amit szájjal lehet megtartani. A választás azért esett az infakamerára, mert azzal elég jól lehet tükrözni a szaruhártyán, és a fénye sem annyira vakító hatású.

A program elfogja a tükrözödésből származó jeleket, és miután kielemezte azokat, a képernyőn is ábrázolja az irányító szemének vázlatát. Az eszköz legfőképpen a szem középpontjában lévő pupilla mozgását követi; amint megalkotta a szem képmását, a programnak már csak kalibrálnia kell, hogy azt térképként használhassa, és a szembogár mozgásának villanásonkénti elemzésével mozgatja a kurzort. A legmegfelelőbb működéshez szükséges beállításokat sok szem tükörképének és mozgásának elemzésével térképezték fel.

A felhasználók a szemük mozgatásával írhatnak leveleket is, de összetettebb feladatokat is megoldhatnak, mint amilyen például a programozás. Ilyen megoldás ugyan létezett már korábban is, de a videokamera és egy kivülről érkező infavörös fénysugár segítségével működő eszköz nem volt olyan tökéletes, mint az infra-webkamerás megoldás. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a videokamerás szett ára 200 ezer forint fölött van, míg az infra-webkamerás rendszer jóval 20 ezer forint alatt marad.

A rendszer üzembehelyezésével kapcsolatos információk a gazegroup.org weboldalon érhetők el.

Kommentek

comments powered by Disqus
Ezt olvasta már?

Csalóka a OnePlus 5 zoomja »