Hirdetés
. Hirdetés

SZTE Innovációs Nap 2014

|

A Szegedi Tudományegyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága idén is megrendezi a már hagyományosnak számító SZTE Innovációs Napot.

Hirdetés

A rendezvény célja, hogy összehozza a kutatói élet szereplőit, oktatókat, kutatókat, valamint társintézmények és vállalati partnereink innováció iránt érdeklődő szakembereit.

Hirdetés

A rendezvénynek 2014. április 10-én a József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) (6722 Szeged, Ady tér 10.) ad helyet.

A rendezvényen egyetemi és vállalati vezetők osztják meg tapasztalataikat a résztvevőkkel. Az előadások során olyan problémák és kihívások kapnak hangsúlyt, amelyekkel az innovációs és technológia transzfer folyamatokban érintett kutatóknak és vállalkozásoknak egyaránt szembesülniük kell mindennapi tevékenységeik során.

Az idei évben vállalatok és állami szervezetek szakemberei egyaránt képviseltetik magukat, többek között részt vesz a rendezvényen a Magyar Telekom Nyrt., a V-csoport Menedzsment Kft., valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH). A program délutáni részében az SZTE Innovációs Nap vendégei részt vehetnek az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) start-up délutánján, vagy az ezzel párhuzamosan zajló zártkörű Felsőoktatási Technológia Transzfer Fórum megbeszélésen.

 

A programok között a TIK kiállítási terében érdekes tudományos bemutatókon lehet részt venni. A bemutató mellett egy tudományos vitrinkiállítás is megtekinthető lesz, amely a Szegedi Tudományegyetem ipari együttműködéseinek kutatás-fejlesztési eredményeit mutatja be a látogatók számára.

A programokon való részvétel ingyenes, azonban az infrastrukturális korlátok miatt regisztrációhoz kötött. További részletek megtekinthetőek a rendezvény hivatalos felületén.

A rendezvény a TÁMOP-4.2.3.-12/1/KONV-2012-0035 számú, „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen” című pályázat keretein belül valósul meg.

Ha érdekli az innováció látogasson el a Computerworld 2014. júbius 11-12-én rendezendő Innovációs Konferenciájára is. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.