Hirdetés
. Hirdetés

Üzleti mobilitás újratöltve

|

Interjú James Allerton-Austinnel, az Oracle egyesült királyságbeli termékfejlesztési igazgatójával.

Hirdetés

Már 2020-ban a munkavállalók 46 százaléka a mobileszközökön felnőtt Y generáció tagjai közül fog kikerülni, a fogyasztók, az ügyfelek körében pedig még ennél is magasabb lesz az arányuk. A vállalatok figyelmét persze nem kerüli el a demográfiai változás és a felhasználói igények fejlődése: 87 százalékuk mobilalkalmazásokat bocsát ki, 74 százalékuk valamilyen szinten a dolgozók személyes digitális eszközeinek használatát is engedélyezi, illetve támogatja a munkahelyen, a helyzet azonban korántsem rózsás. A mobilitással összefüggő projektek megvalósítása lassú, az átfutási idő kétharmadát a háttérrendszereket érintő fejlesztések teszik ki, és a szervezetek 93 százaléka aggódik a biztonsági kockázatok miatt, miközben kevesebb mint 10 százalékuk tudja teljes bizonyossággal megmondani, hogy milyen mobileszközök csatlakoznak hálózatára. Mindez arra utal, hogy az üzleti mobilitás támogatását újra kell gondolniuk a vállalatoknak – mondta James Allerton-Austin, az Oracle egyesült királyságbeli termékfejlesztési igazgatója Budapesten, a múlt héten megtartott Oracle Day konferencián.

Hirdetés

Computerworld: Mostanáig azt hallottuk a szállítóktól, hogy a vállalatoknak mobile first stratégiát kell követniük, azaz új alkalmazások, szolgáltatások bevezetésekor a mobilitás támogatásából kell kiindulniuk. A legtöbb szervezet még ettől is messze jár, Ön viszont már arra hívta fel figyelmüket, hogy túl kell lépniük ezen a megközelítésen.

James Allerton-Austin: A mobile first stratégia a mobilkommunikációt pusztán a kapcsolattartás és együttműködés, az interakció és az értékesítés egy újabb csatornájának tekinti. Elsősorban nem arra irányul, hogy az alkalmazások és webhelyek teljes élményét vigye a mobileszközök által a felhasználókhoz, hanem az alkalmazásokban és a mobileszközön elérhető adatokra helyezi a hangsúlyt.

Ennél átfogóbb képet kell látniuk a vállalatoknak, amikor beengedik hálózatukba a dolgozók mobileszközeit, amikor új mobilalkalmazásokat bocsátanak ki, új mobilképességeket adnak alkalmazottaiknak és ügyfeleiknek, az okostelefonokon és tableteken túl más eszközöket és szolgáltatásokat, a dolgok internetét is számításba kell venniük. Ezért mondjuk, hogy a mobilstratégiát újra kell gondolni, mert mindezek a tényezők hozzáadnak valamit nemcsak a felhasználói élményhez, hanem a mobilkörnyezetben nyert információkhoz is, amelyek alapján üzleti döntések születnek. Az emberek által használt mobileszközöket a nem emberi felhasználásra szánt eszközökkel, rendszerekkel és szolgáltatásokkal kell ötvözni ebben a környezetben ahhoz, hogy az információ integrált élményét adhassuk mind a végfelhasználóknak, mind a szervezeteknek. Mindez sokkal több adat és információ felhasználását feltételezi, mint ami egyetlen vállalat rendszereiben elérhető, más információforrásokat is fel kell kutatni és be kell vonni, óriási adatmennyiségből gyorsan kiválasztani a mobilfelhasználás kontextusában releváns információkat, azokat biztonságosan el kell juttatni a mobileszközökre, és persze az információk megbízhatóságáról is meg kell győződni. A vállalatnak minderre képessé kell válnia, ezért mondjuk, hogy mobilstratégiáját újra kell gondolnia. Ügyfelei és alkalmazottai ugyanis mindinkább annak alapján fogják megítélni, hogy milyen mobil élményt ad számukra.

 

CW: A vállalatoknak tehát tudniuk kell, hogy mit akarnak elérni a mobilitáson keresztül, ehhez azonban, ahogyan erre előadásában rámutatott, a megvalósítás egyszerűsítésére is szükség lesz. Hogyan vehetik fel fejlesztéseikkel a szervezetek a mobilitás által diktált, feszes tempót?

JAA: Az általam ismert vállalatok többsége általában 8 hetes átfutással elkészül egy-egy mobilalkalmazással. A mögötte levő fejlesztések azonban a kellő integrációt nélkülöző informatikai környezetben sokkal több időt vesznek igénybe. Ezt a problémát orvosolja, ha a vállalat szolgáltatásorientált architektúrára tér át, és szabványos webszolgáltatásokon keresztül kapcsolja össze háttérrendszereit és más alkalmazásait. Ehhez több piaci szereplő is kínál technológiát, eszközöket és megoldásokat. Nagyvállalati környezetben azonban az érintett rendszerek közül nem egy jellemzően Oracle-termék, ezért nagyon jól értünk nemcsak a rendszerek összekapcsolásához, hanem ahhoz is, hogy miként kereshetők meg és nyerhetők ki a kívánt adatok, és azok hogyan tehetők elérhetővé API-ként más alkalmazások számára biztonságos, megbízható módon. Mindehhez megfelelő platform szükséges, amit mi is kínálunk. Jóllehet az említett feladatok a háttérrendszereket érintik, amelyek ma már nemcsak házon belül, hanem a felhőben, illetve hibrid környezetekben is futnak, a projektek megvalósítását a végfelhasználók felől érkező igényeknek kell diktálniuk, a vállalatnak abból kell kiindulnia, hogy milyen mobileszközökön, milyen helyzetekben és összefüggésben milyen mobil élményt és képességeket kíván adni ügyfeleinek és alkalmazottainak.    

CW: A mobilitás eszerint az adatközpontban, a szerverszobában kezdődik, legalábbis a vállalat számára, és a fejlesztési igényből ítélve jó ideig ki sem léphetne a négy fal közül, ha a teljes informatikai környezet átalakítását nem lehetne gyorsabb eredményeket adó, kisebb projektekre bontani, amelyeknek persze egy kidolgozott stratégiába kell illeszkedniük. Tapasztalatai szerint mely területeken célszerű továbblépni a mobilitás támogatásában, egyáltalán adható-e általános érvényű tanács e tekintetben?

JAA: Valóban nehéz ilyen tanácsot adni, mert a vállalat a kitűzött cél függvényében döntheti el, hogy a fejlesztéseket hol kell kezdenie. Általánosságban mégis elmondható, hogy a terepen dolgozó alkalmazottakat – például karbantartókat, szállítókat, tanácsadókat és értékesítőket – foglalkoztató szervezetek először az ő munkájukat igyekeznek jobb információkkal és funkciókkal segíteni. Megvan az okuk erre, mert a terepen dolgozó alkalmazottak a legtöbb esetben személyesen találkoznak az ügyfelekkel, akikre szintén jó benyomást tesz, ha a fejlett mobiltámogatásnak köszönhetően, amely felhatalmazza a dolgozót, és az adminisztráció terhét is nagyrészt leveszi a válláról, gördülékenyebb és teljesebb körű kiszolgálást kapnak.

Ha a terepen dolgozó alkalmazott a helyszínen teljes körűen elvégezheti munkáját, és azt menet közben dokumentálhatja, elszámolhatja, akkor ritkábban kell bemennie az irodába, ezzel magának időt, a vállalatnak pénzt takarít meg, és mindenki boldogabbnak érzi magát. Az ügyfelek esetében a fejlesztésre készülő vállalatnak azt kell mérlegelnie, hogy mely célcsoport körében milyen képet kíván kialakítani márkájáról a mobilitás élményén keresztül.

CW: Miután a mobilitás támogatásához szükséges fejlesztések a vállalat informatikai környezetének egészét érintik, a projektek megvalósításához szükséges eszközök palettája is rendkívül széles. Az Oracle milyen termékekkel bővítette mostanában, illetve tervezi bővíteni a közeljövőben ezt a kínálatot?

JAA: Az Oracle Mobile Suite olyan eszközöket tartalmaz, amelyekkel a vállalatok iOS és Android platformra is egyszerre elkészíthetik mobilalkalmazásaikat, és ezt a platformtámogatást 12 hónapon belül várhatóan a Windows Phone operációs rendszerre is kiterjesztjük. A csomagban olyan eszközöket is találnak a vállalatok, amelyekkel az alkalmazások összekapcsolását megkönnyítő és hosszú távon is fenntartó API-kat készíthetnek. Az Oracle Mobile Security Suite eszközeivel a mobilalkalmazások becsomagolhatók, biztonsági rétegbe helyezhetők az okostelefonokon és tableteken. A konténerben levő mobilalkalmazásokkal VPN használata nélkül is biztonságos módon érhetők el a vállalati rendszerek, ami jelentősen javítja a felhasználói élményt, mert a kapcsolat így érzéketlen a hálózat átmeneti kieséseire, nem kell újból bejelentkezni, amikor visszatér a jel. A  csomag nem csupán a vállalat alkalmazottainak, hanem ügyfeleinek is single sign-on képességeket kínál a mobilalkalmazásokkal elért szolgáltatásokhoz.

Mindezeket a termékeket idei OpenWorld konferenciánkon jelentettük be, és már elérhetőek. A jövő év első felében Oracle Mobile Cloud Service néven olyan szolgáltatással is piacra lépünk, amely igény szerint rugalmasan méretezhető felhőinfrastruktúrát kínál a mobilalkalmazások által elért háttérrendszerek integrálásához, és fejlett analitikai képességeivel részletes betekintést fog adni a vállalatoknak abba is, hogy kik és miként használják mobilalkalmazásaikat. Az Oracle Mobile Application Accelerator (MAX) pedig a mobilalkalmazások fejlesztését is fel fogja gyorsítani a felhőben, a vállalati sablonok felhasználásával automatikusan előállítja és leteszteli a szoftverkódot, amelyet a felhasználó egy QR-kódot lefényképezve letölthet telefonjára vagy tabletjére.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.