Valós idejű elemzés

Nyelv-független, valós idejű telefonbeszélgetés-rendszerező programot mutatott be a Nextent Informatikai Zrt.

A Nextent CLICLA (client classification by calls) nevű fejlesztésének fő célkitűzése egy olyan újszerű technológia kidolgozása, mely ügyfélszolgálati telefonbeszélgetések alapján az ügyfeleket osztályozza, klaszterekbe sorolja.

Ez az osztályozás több aspektus - többek között életkor vagy fizetési megbízhatóság - alapján is történhet. Az alkalmazásnak köszönhetően egyebek mellett növelhető az ügyfél-elégedettség és -megtartás, valamint lényegesen hatékonyabban célozható a cég által tervezett bármely marketingtevékenység.

valos-ideju-elemzes_screenshot_20130220132406_2_nfh.jpg
Nagyításhoz kattintson a képre.

A klaszterezés gépi tanulással történik, a beszélgetések több szempontú feldolgozása alapján, aminek feladata kinyerni és számszerűsíteni a különböző beszéddinamikai jellemzőket. Jelentős újdonság az eddig feltáratlan területnek számító, valós idejű információkinyerés, amely során az elemzésnél a “jelen” válik elemzendővé, hiszen az elkövetkezendő beszélgetés, azaz a “jövő” még hiányzik. Csupán az elhangzott beszélgetés, azaz a “múlt” használható az elemzéshez.

A legújabb fejlesztés 2012 végén indult, az első prototípus várhatóan 2014 első negyedévében kerülhet az ügyfelekhez.

Kommentek


Ezt olvasta már?

40 millió fölött a Prezi »

Kiadó: Project029 Media and Communications Kft. - Impresszum - Hirdetési ajánlatunk - Adatvédelmi elveink - E3

Ügynökségi értékesítési képviselet: Adaptive Media