Hirdetés
. Hirdetés

Világhódító úton a magyar startup terméke

|

Az Intel ezentúl egy magyar startup cég, az Intellisense Zrt. által kifejlesztett különleges oktatószoftverrel, a Webcam Laboratory-vel együtt adja majd oktatási célú számítógépeit. Ez nemcsak a hazai szoftveresek hírét öregbíti, de a válságban lévő természettudományos képzésbe is némi pezsdülést hozhat.

Hirdetés

Egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen elhangzottak szerint az Intellisense Zrt. saját fejlesztésű szoftvere, a WebCam Laboratory is ott lesz az Intel oktatási célú netbook családja, a Classmate PC-k nemrégiben bemutatott legújabb verziójának előre telepített szoftverei között Intel Learning Series LabCam by WebCam Laboratory néven.

A magyar oktatási szoftvert próbálgatja az Intel Classmate PC-n egy tanuló

“Újabb fontos mérföldkő cégünk életében, hogy a világ egyik legnagyobb informatikai vállalatát tudhatjuk partnerünknek” - mondta Vaszary Zsolt, az Intellisense Zrt. egyik vezetője. “A WebCam Laboratory a következő években több millió diákhoz jut majd el világszerte, ami reményeink szerint komoly hatással lesz a diákok természettudományok iránti érdeklődésére és segít felkelteni lelkesedésüket az önálló felfedezések iránt” - tette hozzá Vaszary, aki a sajtóbeszélgetésen részletesebben is kifejtette, hogy véleménye szerint a természettudományos képzés jelenleg válságban van, mert a fiatalok, bár eredendően érdeklődők a fizika jelenségei iránt, az oktatás túlságosan is elvont, ami elveszi a diákok kedvét, lelkesedését.

A szabadalom alatt álló szoftvermegoldás, az egyébként 13 nyelven (például a magyar mellett kínaiul, japánul, angolul, spanyolul stb.) elérhető WebCam Laboratory viszont izgalmassá teszi a megfigyeléseket. A WebCam Laboratory speciális verziója lehetővé teszi, hogy a számítógép webkameráját ne csak kommunikációra, hanem érdemi természettudományos megfigyelésekre használják a diákok, ezzel a számítógép igazi természettudományos laboratóriummá alakítható. A sajtóbeszélgetésen és az azt követő részletesebb demonstráción látható volt például, hogy a bármilyen egyszerű webkamerával együttműködő szoftvert digitális mikroszkópként, vagy a tárgyak mozgásának megfigyelésére is alkalmazni lehet. Sőt arra is lehetőség van, hogy például a kamerával összekötött szoftverrel megfigyeljék egy hangyaboly mozgását, vagy épp egy virág kinyílását gyorsított felvétellel utólag elemezzék.

Az Intellel kötött együttműködés egyébként egy hosszan tartó "ostrom" eredménye. A Webcam Laboratory fejlesztői már a különböző, számukra ismertséget hozó startupos rendezvényeken sem csináltak belőle titkot, hogy egyik álmuk, hogy majd ezzel a gyártóval szövetkezzenek. A Computerworld érdeklődésére ezzel kapcsolatban most azt mondták, hogy az Intel az eladott Classmate PC-k után licencdíjat fizet az Intellisense Zrt.-nek. A magyar startup ugyan most még nem termel nyereséget, de ez egy tudatos üzleti döntés eredménye, és egyébként az üzleti tervben szereplő éves árbevételt a tavalyi évben már túl is teljesítették, pedig akkor még nem is volt árbevételük az Inteltől. Ráadásul az Intellel kötött megállapodás révén a szoftver és a cég ismertsége tovább nő majd. Céljuk először az Amerikai Egyesült Államok, majd az egész világ meghódítása. Magyarországot is megcélozzák egyébként, de itthon nagyon nagy kedvezményeket adnak az iskoláknak. 

Az Intel valószínűleg azért döntött úgy, hogy a Labcam by WebCam Laboratory kerüljön be az Intel Learning Series alap szoftverei közé, mert így a cég egy látványos alkalmazás segítségével tudja különleges képességekkel rendelkező számítógépének oktatási képességeit szemléltetni, ezáltal vonzóvá tenni. Bár a mostani sajtóeseményen nem volt jelen Dr. Wayne Grant, az Intel Corporation kutatási és tervezési igazgatója, a kiadott közlemény idézi őt is a döntés okáról. “A Labcam hozzáadása az előre telepített szoftver csomagunkhoz lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy új, izgalmas és szórakoztató keretek között vehessenek részt interaktív és együttműködésen alapuló tudományos felfedezésekben.”

Az Intellisense Zrt. hazai alapítású, az USA-beli Floridában is leányvállalattal rendelkező, 2010 szeptemberében alakult technológiai cég, amely azzal a célkitűzéssel jött létre, hogy egyedi és vonzó, a diákok bevonására épülő oktatási megoldásokat hozzon létre, amelyek jól illeszkednek a digitális oktatási folyamatba és megállják helyüket a világ bármely tantermében. A cég zászlóshajója, a WebCam Laboratory máris több nemzetközi és hazai díjat nyert el, többek közt a Parents’ Choice díjat, az amerikai ComputED magazine EDDIE díját és a “2011 Leginnovatívabb Megoldása” fődíjat az Innovációs Techshow-n. A WebCam Laboratory a hazai fizika tanári képzés tananyagának is része.

Az Intellisense Zrt. a Finext Startup Kockázati Tőkealap, az „Új Magyarország Kockázati Tőkeprogramok” Közös Alap Alaprogramjának legnagyobb szereplőjének segítségével jutott a világsiker eléréséhez szükséges induló tőkéhez. A tőkealap jegyzett tőkéje 7,36 milliárd forint. Az alap Magyarországon bejegyzett, innovatív, kis- és közepes méretű vállalkozásokba fektet és segíti elő azok fejlődését és növekedését.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.