Hirdetés
. Hirdetés

XII. Simonyi Konferencia

|

Munkahelyi stresszt mérő okosóra, a második magyar műhold és a CERN Hadronütköztetője is főszerepbe kerül a XII. Simonyi Konferencián.

Hirdetés

A világ legnagyobb vállalatait irányító szoftverekkel, a legfejlettebb ipari robotikával és az egyetemisták által megálmodott intelligens otthonok jövőjével is megismerkedhetnek azok az érdeklődők, akik ellátogatnak 2015. április 21-én, 13:00-kor a Műegyetem Simonyi Károly Szakkollégiumának éves szakmai rendezvényére.

Hirdetés

A Villamosmérnöki és Informatikai Kar hallgatói által szervezett konferencián előadást tart többek között Paul Butcher, a népszerű androidos billentyűzet, a SwiftKey egykori vezető szoftvermérnöke, aki mindent elárul a jelen és még inkább a jövő programozási módszeréről, a többszálú programozásról. A világ vezető robotikai vállalata, a KUKA Robotics egy történelmi áttörés eredményét prezentálja majd. A német cég képviseletében Denise Ebenhöch ismerteti a világ első pehelykönnyű, szuperérzékeny ipari robotját.

Az Industrie 4.0 jegyében az Accenture mutatja be, milyen folyamatok és technológiák fúziójaként jönnek létre a jővő gyártósorai. Mindezek mellett az SAP elárulja, hogyan forradalmasítja a vállalat üzleti területeit azzal, hogy lehetővé teszi a valós idejű pénzügyi, logisztikai, karbantartási és marketing tervezést, költség-elemzést, és a valós-idejű visszamérést, ami így kaput nyit az Internet of Things, Industrie 4.0 követelményei irányába is.

A konferencián szakkollégisták is bemutatják legújabb fejlesztéseiket, például azt, hogyan válogathatunk egy étterem kínálatából, ha annak csak a logóját tudtuk lefényképezni. A hallgatók azt is elárulják, hogyan képzelik el a jövő intelligens otthonait, amelyeket egyetlen készülék irányít majd.

A mindenki számára ingyenes konferencián előadást tart a Masat-1, az első magyar műhold fejlesztője, valamint bemutatásra kerül a svájci CERN hazai adatfeldolgozó központja, mely 1000 Gbps sebességgel kommunikál az alpesi hadronütköztetővel, és azt várja, hogy az évi kb. 10-15 petabájt adat közül megtalálja a Higgs-Bozont.

 

A konferencián szó lesz még a jövő intelligens közlekedési megoldásairól, amit a világhírű kormányműgyártó, a ThyssenKrupp Presta ismertet szoftveres oldalról, majd követi a Bosch és a világsikerű magyar navigációs cég, az NNG, aki pedig bemutatja, hogy az intelligens közlekedési rendszer (ITS) milyen választ ad az egyre növekvő közlekedési forgalomra.

Az okoskészülékek fejlődéséről fog majd fejlesztői szemmel beszélni - a szintén magyar alapítású vállalat - a Ustream szakértője, ez után pedig a Microsoft előadásban egy okosóra, egy okostelefon és egy gépi tanulásra képes felhőszolgáltatás működik majd együtt, hogy megtalálják az iroda legrettegettebb főnökét.

A konferencián való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

További információk és regisztráció: http://konferencia.simonyi.bme.hu/

Az eseményről a Szakkollégium videóstúdiója, a Budavári Schönherz Stúdió élő FullHD közvetítést biztosít a konferencia honlapján.

Az esemény végén, a regisztrált résztvevők között egy iPad mini és egy PlayStation 4 kerül majd kisorsolásra a Schönherz Iskolaszövetkezet felajánlásából.

A XII. Simonyi Konferencia időpontja: 2015. április 21. (kedd) 13:00 óra.
Helye: BME Informatikai épület, 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.

A Simonyi Károly Szakkollégium lehetőséget ad a Villanykar hallgatóinak, hogy már egyetemi tanulmányaik alatt gyakorlati tapasztalatot szerezhessenek és találkozzanak szakmájuk neves képviselőivel.

A szakmai konferenciáról bővebb információ Kaszás Valértól, a Simonyi Konferencia sajtófelelősétől kérhető a kaszas.valer@simonyi.bme.hu e-mail címen vagy a +36-30/490-13-77-es telefonszámon.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.