Csőd után felszámolás: senkinek sem kell a BenQ Mobile
A csőd bejelentésével a német törvények értelmében a BenQ Mobile év végéig folytathatta a termelést, de a teljes felszámolás elkerüléséhez 2007 elejétől rövid időn belül nyereségessé kellett volna válnia, ehhez pedig befektetőre lett volna szüksége. Az érdeklődők legfontosabb kérdése és aggodalma az volt, hogy a fizetésképtelenségi eljárás mellett a megtépázott BenQ Mobile és BenQ Siemens brand birtokában sikerül-e majd megfelelő bevételeket generálni - ismertette egy müncheni sajtótájékoztatón Martin Prager csődbiztos.
Prager több mint száz érdeklődő céggel beszélt, közülük 31-gyel fordult komolyabbra a tárgyalás. Sajnos azonban mindegyik visszalépett még a december 31-re kiírt fizetésképtelenségi határidő előtt, egyetlen befektető sem nyújtott be konkrét ajánlatot.
A vállalat utolsó negyedéves eladásai a tervezett 391 millió euróról 51 millió euróra zuhantak, a mélyrepülést az sem állíthatta meg, hogy az utóbbi időben a cég csúcsminőségű, felsőkategóriás mobiltelefonokat dobott piacra - úgy látszik, későn. A BenQ Mobile brand oly mértékben veszített presztízséből, hogy a csődbiztos szerint a legtöbb befektetőt csak azt érdekelte, hogyan lehet a cégből olyan vállalkozást faragni, amelyik más mobilgyártók megrendeléseit teljesíti.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.