Csökkent az Intel piaci részesedése

2009. június 10., 11:05
Az iSuppli felmérése szerint az Intel piaci részesedése 2,5 százalékot esett 2009 első negyedévében, az AMD-é pedig közel ugyanennyivel nőtt.

Három egymást követő negyedév növekedése után az Intel piaci részesedése a mikroprocesszorok piacán 2,5 százalékot csökkent 2009 első negyedévében. Az iSuppli piackutató cég adatai szerint ugyanakkor a rivális AMD 2,3 százaléknyival tornászta fel részesedését. Az adatok nem csupán az x86-os processzorokra vonatkoznak, de egyéb platformokat, így a RISC CPU-kat is figyelembe veszik. A gazdasági válság hatására a bevételek az első negyedévben összességében is visszaestek, az iSuppli a teljes 2009-es évre vetítve 15,8 százalékos bevételcsökkenést jósol.

A válság hatása
Az iSuppli június 9-én közölt adatai szerint az Intel 2009 első negyedévében 79,1 százalékos részesedést tudhat magáénak a világpiacon, míg az AMD 12,8 százalékon áll. Mint a technológiai iparban a legtöbb szektort, a mikroprocesszorok piacát is kedvezőtlenül érintette a világméretű recesszió, ami 20,6 százaléknyi bevételcsökkenést okozott. Az az iSuppli adatai alapján az egy évvel ezelőtt még 8,6 milliárd dolláros piac 6,9 milliárd dollárt tett ki az idei első negyedévben. A 2009-re vonatkozó előrejelzés a teljes piaci bevételt 28,6 milliárd dollárra teszi, szemben a 2008-as, 34 milliárd dolláros összeggel.

Teljes gőzzel előre
Matthew Wilkins
, az iSuppli elemzője szerint az AMD azért volt képes piaci részesedést szerezni az Intel rovására, mert teljes mikroprocesszor-portfolióját tekintve erősen teljesített, részben a netbookokba szánt termékek terén is. Wilkins megállapítja, hogy a jelenlegi piaci körülmények között ez igencsak figyelemre méltó teljesítmény.

Az iSupli szerint az Intel a 2008-as eredményeit nem csupán kiterjedt, minden szegmenst lefedő portfoliójának köszönhette, hanem a gyorsan növekvő netbook-szegmensben népszerű Atom CPU-jának is. Az Intel és az AMD is hozott ki új, ígéretes termékeket 2009 első felében - az Intel például márciusban dobta piacra a Xeon 5500-as szériát, a Nehalem EP kódnevű, szerverekbe szánt CPU családot. Két hónappal később jelentek meg az AMD a hatmagos, Istanbul kódnevű Opteron processzorai, részben ugyanazt a szegmenst célozva meg.

A két vállalatg közötti versengés május végén csúcsosodott ki, amikor az Európai Bizottság 1,06 milliárd eurós, azaz körülbelül 1,44 milliárd dolláros büntetést rótt a trösztellenes vádakkal támadott Intelre.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ