Oktatási díjat kaptak a Számalk tulajdonosai
A Kármán Tódor-díj az oktatási miniszter által adományozható állami elismerés, amelyet - évente öten - azok a magánszemélyek vagy szervezetek, vállalkozások vehetnek át, akik a magyarországi oktatást, képzést, felnőttoktatást, tudományos kutatást szakmai közreműködéssel és jelentős természetbeni, illetve anyagi juttatásokkal kiemelten támogatják. Idén a díjazottak többsége valamilyen szervezet volt: elismerést kapott a Magyar Televízió, a a Rézler Gyula Alapítvány, a Magyar Öntészeti Szövetség és a Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület, de két magánszemély is Kármán Tódor-díjban részesült: dr. Zárda Sarolta és Havass Miklós, a Számalk Zrt. tulajdonosai.

Az indoklás szerint "Dr. Zárda Sarolta és Havass Miklós az elmúlt 20 évben személyesen és intézményükön keresztül is az oktatás és az innováció elkötelezett támogatói. Számalk Zrt. az általa létrehozott alapítványokon keresztül hozzájárul a Gábor Dénes Főiskola és a SZÁMALK Szakközépiskola fenntartásához és működtetéséhez".
A Gábor Dénes Főiskolán eddig 12 ezren végeztek és vették át mérnök-informatikus, illetve informatikus közgazdász diplomájukat, ebből 1500 mérnök a határon túli magyarlakta területeken. A Számalk Szakközépiskolában közel 4000 fiatal és felnőtt szerzett informatikai és gazdasági profilú OKJ szerinti szakmát igazoló bizonyítványt. A díj odaítélői szerint az intézményben folyó oktatástechnológiai kutatások döntő mértékben hozzájárultak a magyarországi távoktatási
- távtanulási kultúra elterjedéséhez, meghonosításához.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



2 hozzászólás
Akkor most kéne egy cikket írni arról, hogy miért is nem tudnak a Gábor Dénes főiskolán végzettek jobb állásokba elhelyezkedni - miközben informatikus-hiány van! -, miért mennek el kínjukban pincérnek Angliába, szóval, hogy miért olyan alacsony az értéke a Gábor Dénesen drága pénzen megszerzett diplomának...? Jobb cégeknél a HR-esek helyből kiszórják, akik csak Gábor Dénes-papírt tudnak mutatni...
A buktatni tudó, de oktatni nem tudó tanárok...