Dobogós helyen az ASUS

2008. február 7., 11:53
Az IDC jelentése szerint a tajvani gyártó a notebookpiac növekedésének közel kétszeresét könyvelhette el 2007 utolsó negyedévében.

Az ASUS a teljes notebookpiacon az IDC 2007. negyedik negyedéves jelentése szerint a hetedik, ezen belül az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet és Afrika) már a hatodik helyen áll. A notebookpiac növekedése 2007-ben világszerte több, mint 30 százalékos volt, de az ASUS több, mint 60 százalékkal növelte eladásait. Saját régiónkban, Közép-Kelet-Európában a teljes notebookpiac 66,1 százalékkal bővült ebben az időszakban, amit az ASUS itt is túlteljesített: 104,1 százalékot ért el. Ez az eredmény a második helyet jelenti a ranglistán.

A 2007-ben megnyitott magyarországi ASUS iroda a 2007-es év negyedik negyedévében 33,5 százalékos növekedést produkált az előző év megfelelő időszakához képest, ami majdnem kétszerese a piac átlagos, 17,8 százalékos növekedésének. Ez azt jelenti, hogy az ASUS a harmadik helyen áll a hazai notebookeladások tekintetében. Ugyanez igaz a teljes éves eredményre is: az ASUS a magyarországi notebookpiacon a teljes 2007-es évet tekintve a képzeletbeli dobogó harmadik fokára került.

Az ASUS az eladások alapján 2007. negyedik negyedévben (IDC EMEA Quarterly PC Tracker, 2007. 4. negyedév) a notebookpiac első helyére került Csehországban és Bulgáriában, a második Oroszországban, Ukrajnában, Szlovákiában, Lettországban és Észtországban. A vállalat Lengyelországban, Magyarországon, Olaszországban és Litvániában a harmadik, Spanyolországban és Romániában pedig a negyedik helyen áll.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Optimalizáljuk a számlafeldolgozás költségeit!

Mészáros Tamás, CNW A bejövő számlák, szállítólevelek hatékony feldolgozása, rendszerezett kezelése, ellenőrzése minden szervezet számára nélkülözhetetlen, csak úgy, mint a számlafeldolgozás költségeinek minimalizálása. Szakértői cikkünkben ezúttal az automatizált számlafeldolgozás előnyeit mutatjuk be. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ