e-Government rovat hírei
-
e-Útdíj - matrica helyett
Az Európai Unióban 2009 óta előírás a használatarányos elektronikus útdíj. Jövő júliusban talán Magyarországon is elindulhat a használatarányos, elektronikus útdíjfizetés...
-
Nem mindenki szabályozásellenes
Erősen megosztott a hazai netes társadalom, hogy szükséges-e az internet jogi szabályozása - derül ki egy napokban készült online paneles felmérésből.
-
A Fidesznél vendégeskedett a Cisco-főnök
A Képviselői Irodaházban fideszes képviselőknél vendégeskedett a múlt héten a Cisco hálózati eszközgyártó cég delegációja.
-
(Adat)kezelés az egészségügynek
Az IBM idei Storage Fóruma az egészségügy piaci és intézményi szereplőinek szemszögéből vizsgálta az adattárolás problémáit.
-
Szerzői jogi tanácsok a külpiacokra tartóknak
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). A cél a kkv-k külpiaci megjelenésének és nemzetközi együttműködéseinek elősegítése az iparjogvédelmi és szerzői jogi ismereteik gyarapítása, a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos információk terjesztése, valamint iparjogvédelmi kultúra fejlesztése révén.
-
Telco projekt az Év Befektetője díjazottjai közt
A nemzetgazdasági miniszter és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke csütörtökön a Parlamentben átadták az "Év Befektetője" díjakat. A díjazottak között van egy 4G-s kommunikációt ösztönző projekt is.
-
ICT cégek, irány külföld?
Egy kormánydöntés következtében a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) vette át az ITD Hungary szerepét a tavalyi évtől. Bödőcs Róbertet, a kormányhivatal Üzletfejlesztési Főosztályának vezetőjét arról kérdeztük, hogyan célszerű felkészülni, ha egy ICT-cég exportra adná a fejét, és miben tud segíteni a HITA.
-
Docler-tulajdonba került a Netlock
A Docler csoport többségi tulajdont szerzett a közigazgatásban is elfogadott hitelesítés-szolgáltató NetLock Kft.-ben.
-
900 MHz: kizártak néhány pályázót
Megszületett a döntés a 900 MHz-es sáv árverésére jelentkezők nyilvántartásba vételéről. Néhány pályázót kizártak, de az állami konzorcium továbbra is versenyben.
-
Kormányhatározat a nyílt fájlformátumról
A kormány karácsony előtt egy nappal hozott határozata értelmében nem nyílt forráskódú irodai szoftvereket csak nagyon indokolt esetben, illetve nemzetközi szerződésekből adódó kötelezettség teljesítése érdekében szabad beszerezni a kormány által felügyelt szerveknél.
-
Kényszerhelyzetben az iskolák - vége a Tisztaszoftver programnak
Nem finanszírozza tovább az oktatásban használt Microsoft-licencek megvásárlását az állam, ezt a tételt Magyarország következő évi központi költségvetésébe már nem is tervezték be. Az amúgy is jelentős forráshiánnyal küzdő középiskolák és felsőoktatási intézmények számára a Linux jelentheti az alternatívát. Márciustól csak illegálisan használhatják a Microsoft termékeit, kivéve, ha maguk fizetnek érte.
-
Átment: államosították a mobilfizetést
Néhány perccel ezelőtt megszavazták az elmúlt hetekben élesen bírált jogszabályt, így a jövőben állami monopóliummá válik az autópályadíj, az összes közlekedési jegy, a parkolás, sőt bármilyen önkormányzati vagy állami résztulajdonú cég bármiféle szolgáltatásának mobilos megvásárlása.
-
Óriási uniós digitalizációs projekt a láthatáron
Az Európai Unió valamennyi tagállama számára kötelezővé tenné, hogy digitalizálja a közérdekű adatait - jelentették be hétfőn.
-
RICOMNET 2011 - a felhők között
Az idei Regionális Információs Kommunikációs Hálózatok Konferencia (RICOMNET) központi témája is a cloud comuting volt.
-
Bizalomépítés a digitális világban
Ötven innovatív kis- és középvállalat jövőre ingyen állíthat ki a CeBIT-en - pályázati lehetőség és előzetes.
-
A rugalmasabb és egyszerűbb e-kormányzatért
A hatékonyság és a gördülékenység érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani az infokommunikációs technológiák átjárhatóságára.
-
Koszorús sürgette a szakterületek képviselőit
Koszorús László fideszes képviselő, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának Informatikai és Távközlési albizottságának elnöke sürgette az albizottság ma reggeli ülésén a kormányzati informatika különböző területeiért felelős Vályi-Nagy Vilmost és Vetési Ivánt.
-
Nemzeti Távközlési Gerinchálózat az EKG helyett
Decembertől fokozatosan átterhelik az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat (EKG) szolgáltatásait a Magyar Villamos Művek szabad hálózati kapacitását igénybe vevő Nemzeti Távközlési Gerinchálózatra.
-
Milliárdos IT-projekt zárult a NAV-ban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adattárház rendszerének korszerűsítésére kiírt, több évvel ezelőtt kezdődött ACM projekt 1,257 milliárd forint uniós támogatás felhasználásával valósult meg. Hiába azonban a "szalagvágás", a publikum az új szolgáltatásokat várhatóan csak a jövő évtől kezdheti el használni.
-
Betegségeket kutató szoftvermérnökök az ELTE-n
Az ELTE Informatikai Kara és a GE Healthcare keretmegállapodást kötött, amelynek egyik legfontosabb célja olyan szoftverfejlesztő mérnökök képzése, akik a legmodernebb diagnosztikai eszközökkel dolgozhatnak majd olyan fejlesztéseken, amelyek hozzájárulnak a népességet sújtó gyakori betegségek korai észleléséhez.
-
Vályi-Nagy Vilmos felügyeli a KIFÜ-t
A nemzeti fejlesztési miniszter döntése alapján október 17-től fél éven át Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára felügyeli miniszteri biztosként a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel (KIFÜ) kapcsolatos feladatokat.
-
Frekvencia-árverés: módosított határidő
Kitolja a a 900 MHz-es frekvencia-árverésre való jelentkezés határidejét a hírközlési hatóság, így az indulóknak több ideje marad a felkészülésre.
-
Virtuális okmányirodával a jobb közigazgatásért
A Fujitsu Technology Solutions Kft. és a Corvinus Egyetem megállapodásának révén olyan magas színvonalú oktatóterem és tananyag jön létre, mely révén felkészültebb köztisztviselők kerülhetnek ki az iskolapadokból. Ezt remélhetőleg minden állampolgár megérezheti majd a jövőben, ha szembesül az állami ügyintézés gördülékenyebbé válásával.
-
Mennyire intelligensek a magyar városok?
Nyolc hazai megyei jogú várost, valamint egy kisvárost vizsgált meg az MTA Regionális Kutatások Központja abból a szempontból, hogy a települések mennyire felelnek meg az intelligens vagy más néven okos városokkal (smartcity) szemben támasztott kívánalmaknak, így például mennyire képezi részét az infokommunikációs eszközök használata a mindennapi ügymeneteknek. A témáról Dr. Lados Mihályt, az MTA Regionális Kutatások Központjának Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének igazgatóját kérdeztük.
-
MENTA 11: recesszióban is van élet
Bár a recesszió az IKT cégeket sem hagyta érintetlenül, az innovatív ötletekkel rendelkező cégek továbbfejlődésükhöz számíthatnak a kockázati tőkére - hangzott el a 2011. évi MENTA egyik fontos megállapítása.
-
Így búcsúzik Nyitrai
Ezekkel a sorokkal búcsúzott infokommunikációs államtitkárként Nyitrai Zsolt, aki üzenetét körlevélben juttatta el ismerőseinek.
-
E-ügyintézés a kulturális örökségvédelemben
Célegyenesbe került a "Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közszolgáltatásainak elektronizálása, informatikai rendszerének fejlesztése" című projekt, melynek kedden volt az ünnepélyes zárása.
-
Mi lett a díjazott főinformatikusokkal? (1. rész)
A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2011-ben is kiírja az Év CIO-ja pályázatát. Most kezdődő több részes interjúsorozatunkban a díjat korábbi években elnyerő néhány főinformatikust kérdezzük arról, hogyan változott meg a CIO-k szerepe, és milyen kihívásokkal szembesülnek jelenleg. Elsőként Kertészné Gérecz Esztert értük utol.
-
Lemondott Menyhárt Éva
Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár javaslatára kezdeményezték Vasváriné dr. Menyhárt Éva felmentését. Az NFM helyettes államtitkára azonban inkább elébe ment az eseményeknek, és benyújtotta a lemondását.
-
Frekvenciapályázat: már holnap?
Az egyik napilap szerint már a héten megjelenhet az a pályázati kiírás, ami lehetővé tenné, hogy belépjen egy negyedik távközlési szolgáltató a hazai mobilpiacra. Ha a pályázat netán sikertelen lenne, akkor a meglévő szolgáltatók pályázhatnának a frekvenciatartományra.
-
Új magyar e-learning képzőhelyek
Európai színvonalú tananyagfejlesztés valósult meg a Dunaújvárosi Főiskolán és a Pannon Egyetemen. Idén szeptembertől építik be a mérnökhallgatók tanrendjébe a korszerű, európai intézményektől vásárolt tananyagok adaptációját e-learninges formában, magyar és angol nyelven egyaránt.
-
Munka a teraszról
Bár Magyarországon is emelkedik a távmunkahelyek száma, egyelőre jelentős lemaradásban vagyunk a fejlett országokhoz képest. Pedig előny bőven akadna ebből a most még atipikus munkavállalási módszerből, és vannak is sikeres hazai bevezetések, mint ahogy az összeállításunkban megszólalók - köztük a Magyar Posta és a Sanoma Media Budapest informatikai igazgatói - saját példájukon is rávilágítanak erre.
-
Fejlesszenek a kicsik is!
Az Új Széchenyi Terv keretében a K+F tevékenység hathatósabb támogatását, és az akkreditált innovációs klaszterek létrejöttének serkentését célozzák azok a változások, melyeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. ismertetett sajtóbeszélgetésen.
-
Fellegi IT-konszolidációs biztost nevezett ki
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter döntése alapján július 1-jétől fél éven át Both Zoltán, az állami tulajdonú Kopint-Datorg Zrt. elnöke koordinálja miniszteri biztosként a kormányzati célú távközlő hálózatok konszolidációjával és az új hálózati modell kidolgozásával kapcsolatos feladatokat.
-
Online lekérhető földhivatali tulajdoni lapok
A TakarNet24 projekt eredményeképpen megvalósult a földügyi szakigazgatás új, korszerű adatszolgáltatási rendszere, amely biztosítja a leggyakrabban igényelt földügyi adatok széles körű elérhetőségét.
-
Spórol az oktatási szoftverlicenceken az NFM
Továbbra is fizet az oktatási licencekért az állam, hogy az oktatók és diákok legálisan használhassák a szoftvereket, de pár száz millió forintot lefaragott Nyitraiék államtitkársága a tavalyi 1,5 milliárd forintos költségből. Erősítik a nyílt forráskód szerepét.
-
Nyitrai: távközlési sikertörténet az EU-elnökség
A magyar elnökség teljesítette a távközlésben kitűzött céljait, az elért sikerekben pedig nagy szerepe van a többi uniós intézménnyel folytatott szoros együttműködésnek - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára, amikor az Európai Parlament ipari, kutatási és energiaügyi bizottsága előtt értékelte az elnökségi félévet.
-
Indul a 112 korszerűsítése
Megújítja a kormány a 112-es segélyhívó telefonszám mögötti rendszert, számolt be róla Nyitrai Zsolt az ORFK épületében tartott mai sajtótájékoztatón. 5 milliárdot különítettek el erre a célra.
-
Új szolgáltatások a T-City-ben
Újabb innovatív szolgáltatások válnak elérhetővé Szolnokon, amely korábban elsők között indult el az intelligens város koncepció útján.
-
Létrejött a Magyar Nemzeti Digitális Archívum
Megalakult a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA), amelynek legfontosabb feladata az lesz, hogy a magyar kultúrkincs valamennyi alkotását digitális formában rögzítse és egy központi felületen elérhetővé tegye.
-
Továbbra is nagy a csönd Pásztory körül
Kilenc hónap után lemondott a Kopint-Datorg vezérigazgatója. Mindeddig sem a cég, sem az illetékes minisztérium nem kommentálta a távozását.
-
15 milliárdos állami megtakarítás
Az informatikai konszolidáció részeként az elmúlt egy évben közel 15 milliárd forint kedvezményt ért el a kormány az állam számára a meglévő szerződések felülvizsgálatával - közölte az NFM-et irányító miniszter.
-
MTA-tanulmány intelligens városokról
Veszprémben bemutatták az MTA Regionális Kutatások Központjának Nyugat-magyarországi Intézete Okos városok (Smart cities) címmel készült tanulmányát.
-
Lezárult az EFER projekt
Egy hétfői bejelentés szerint elkészült a központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszer kiépítése. A projekt uniós forrásból, közel 4 milliárdból valósult meg, a Getronics IT-szállító fővállalkozásában. Korábban azt ígérték, 2010 nyarának végén online, bankkártyával fizethetjük majd az adónkat, de ez még most sem működik.
-
Nyitrai a biztonságos széles sávú hozzáférésről
Az infokommunikációs államtitkár az EU Közlekedési, Távközlési és Energia Tanács (TTE) távközlési szekciójának elnökeként részt vett a május 27-én Brüsszelben megtartott távközlési miniszteri tanácsülésen, amelynek fő témái a rádióspektrum-politikai program, az európai hálózat- és információbiztonsági ügynökség mandátumának meghosszabbítása, a kritikus információs infrastruktúrák védelme és az elektronikus kormányzati szolgáltatások voltak.
-
Halad a családtámogatási ellátások korszerűsítésére indított informatikai fejlesztés
Zajlik a családtámogatási ellátások korszerűsítésére indított projekt, amelynek megvalósítási lehetőségét az IQSYS Zrt. nyerte el. Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében zajló fejlesztés forrását az Európai Fejlesztési Alap és a Magyar Köztársaság Kormánya társfinanszírozásban biztosítja. A projekt gazdája a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), kedvezményezettje pedig a Magyar Államkincstár (Kincstár).
-
ECDL képzés menekülteknek
Május 12-én akkreditált ECDL központ alakult a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Bicskei Menekülteket Befogadó Állomásán. Az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL) megszerzését célzó képzés és vizsgáztatás angol nyelven zajlik, hazánkban menedékjogot nyert külföldiek számára.
-
Fellegi regionális Microsoft-vezetővel találkozott
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter szerdán találkozott és megbeszélést folytatott Don Granthammel, a Microsoft 32 országot magába foglaló közép- és kelet-európai régiójának alelnökével. A találkozó során Grantham kijelentette, hogy a szoftveróriás a kormánnyal együttműködve hozzá kíván járulni a magyar gazdaság versenyképességének javításához.
-
E-egészségügy: pénzt és életet?
A Fiber to the Home Council Europe főigazgatója, Hartwig Tauber a Budapesten jövő héten kezdődő aHealth Week 2011 kapcsán fogalmazta meg véleményét az üvegszálas technológia és a hatékony egészségügyi ellátás közti összefüggésre. Ha Hartwig Tauber elképzelése, hogy az üvegszálas technológia minden lakásba eljusson, Európa egyes területein egyelőre a sci-fi kategóriájába is tartozik, megállapításai megfontolandóak.
-
Teljes váltás a Synergon Informatikai Nyrt. élén
Tegnap a késő délután órákban a Synergon Informatikai Nyrt. rendkívüli közleményben tette közzé, hogy a cég igazgatótanácsa új működési struktúra kialakításáról, valamint személyi változásokról döntött.
-
Mátrai Gábor a frekvenciákról és a digitális átállásról
Aktuális kérdésekről, például a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság első saját hatáskörben megalkotott rendeletéről adott exkluzív interjút a Computerworldnek Mátrai Gábor, az NMHH alelnöke, akivel a mobilszolgáltatók által fizetendő frekvenciák díjrendszerét radikálisan módosító jogszabály hatásai mellett a digitális átállás problémáiról is beszélgettünk.
-
iPad2-t kapnak a kormány tagjai
Néhány héten belül helyettes államtitkári szintig iPad2 táblagépet kapnak az Orbán-kormány tagjai.
-
Oracle milliárdokért az államnak
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 2013. november 5-ig nettó 8 milliárd és 10 milliárd forint közötti keretösszegben szerez be Oracle - vagy azzal egyenértékű - adatbázis-kezelő szoftvereket, fejlesztőeszközöket és kapcsolódó szolgáltatásokat - az erre kiírt nyílt közbeszerzési felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
-
Az EU újra a Microsoftot választhatja
Az Európai Bizottság új Windows-licencek beszerzéséről tárgyal a Microsofttal. A nyílt forráskódú megoldásokat támogató szervezetek szerint az EU könnyen kiszolgáltatottá válhat a gyártóval szemben.
-
Vita az eVita terveiről
A napokban megvitatták az eVita Nemzeti Technológiai Platform stratégiai és kutatási tervét. Az életvitelt segítő infokommunikációs eszközök kifejlesztőit tömörítő platform szakmai rendezvényének a Nemzeti Innovációs Hivatal adott otthont.
-
Megalkotta első rendeletét az NMHH
A mai napon lépett hatályba a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének első rendelete a frekvencia-lekötés és -használat díjainak szabályozásáról. A rendelet szövege a Magyar Közlöny 2011. március 31-i számában olvasható.
-
Még egy hétig lehet pályázni a Magyar Innovációs Techshow-ra
"Keressük Magyarország Új Neumannjait" a szlogenje annak a versenyfelhívásnak, amelyet magyar fejlesztőcégek és feltalálók számára hirdettek meg. A jelentkezési határidő április 8., eddig az időpontig lehet benyújtani a pályázatokat.
-
Létrejött a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal
Iparági szakmai szervezetek, a felsőoktatás és az akadémiai szféra tagjainak részvételével 2011. március 10-én megalakult a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) - jelentették be a mai napon.
-
Árveréssel értékesítik a mobilfrekvenciát
A harmadik negyedévben, árverés útján értékesíti az állam a 900 megahertzes frekevencia-spektrumot. Nemrég megrótták Magyarországot az Európai Unióból, amiért még nem szabadítottuk fel a frekvenciát.
-
EU-tükör 2011/13
A Computerworld hetilap 2011/13. számának EU-aktualitásokkal foglalkozó, havonta publikált, EU tükör című rovatában megjelent írások teljes terjedelmükben itt olvashatók el.
-
Suba az uniós hálózatbiztonsági ügynökség alelnöke lett
Suba Ferencet választotta kedden alelnökének az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA). Ez az uniós ügynökség IT-biztonsági problémákkal foglalkozik, hogy elkerüljék az Észtországban több napos fennakadást okozó rendszerleálláshoz hasonló eseteket az EU-s kormányzati rendszerekben. Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár a mai kapcsolódó sajtóeseményre több más bejelentéssel is érkezett.
-
Összeírták a nemzeti adatvagyont
A Magyar Közlöny mai számában hirdették ki a nemzeti adatvagyon körébe tartozó nyilvántartásokat nevesítő kormányrendeletet, amely alapján megkezdődhet az állam működése szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró nyilvántartások konszolidálása.
-
Milyen legyen a 4. mobilszolgáltató?
Az állam is szerepet vállalhatna a negyedik mobilhálózat működtetésében - állapítja meg a Capitol Consulting tanulmánya.
-
Infokommunikáció az új Alkotmányban?
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium javaslatára az infokommunikáció is szerepel Magyarország jövőbeni Alkotmányának tervezetében.
-
EU-figyelmeztetés a 900 MHz miatt
Az Európai Bizottság hétfőn felszólította Magyarországot és Spanyolországot, hogy biztosítsák az új mobilszolgáltatások számára a GSM-frekvenciákhoz való hozzáférést.
-
Telekomadó miatt EU-jogsértési eljárás
Az Európai Bizottság hétfőn úgy határozott, hogy - az úgynevezett jogsértési eljárás első lépéseként - hivatalos felszólító levél formájában tájékoztatást kér Magyarországtól a távközlésre tavaly októberben kivetett különadóról. A miniszterelnöki szóvivő szerint a telekomadóval minden rendben.
-
Áttörés várható az ENISA-val kapcsolatban
Az Európai Unió magyar elnökségének képviseletében Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár és Giles Chichester, az Európai Parlament Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökséggel kapcsolatos ügyekért felelős jelentéskészítője találkozott Strasbourgban csütörtökön.
-
Koszorús: erőteljesebben képviselhető az IT-szakma
A Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának vezetőjét a közelmúltban az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának alelnökévé választotta a Parlament. Koszorús László képviselő új feladatáról számolt be a a pártja elektronikus hírlevelének adott interjúban.
-
Nem kezelik súlyának megfelelően az elektronikát
Nem veszik elég komolyan a mindenkori kormányok a hazai elektronikai ágazatot, például többet foglalkoznak a GDP-hez jóval kevesebbet hozzáadó turizmussal, mint az elektronikai szektorral, amely a GDP 5,3 százalékát adja - többek között ezek a kijelentések hangzottak el tegnap az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elektronikai tagozatának sajtóbeszélgetésén.
-
Széles sávú net minden EU-polgárnak 2020-ra
A Nemzetközi Média- és Hírközlési hatóság "All for Broadband - Broadband for All" címmel nemzetközi konferenciát rendezett tegnap, melynek legfőbb témái a széles sávú internetelérés, valamint a digitalis egységes piac kialakítása voltak. 2020-ra mindenütt elérhető lesz a széles sáv az EU-ban - ígérték.
-
Ki miért választja az open source-t?
Miközben globális szinten gyorsulóban van a nyílt forráskódú rendszerek terjedése, idehaza egyelőre nem sokat sikerült elérni az open source megoldások kormányzati elterjesztése érdekében.
-
Új e-szolgáltatások az SZTNH-ban
Többéves fejlesztés zárul le a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában (SZTNH). Az ÚMFT Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében a szervezet megújuló elektronikus szolgáltatásokat bocsát ügyfelei rendelkezésére.
-
Vályi-Nagy: Erősebben a nyílt forráskód felé
Elkötelezett a kormány a nyílt forráskódú szoftverek alkalmazásában - jelentette ki Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára tegnap a nyílt forráskódú szoftverek kormányzati alkalmazásának lehetőségeiről tartott előadásán a Computerworld Open source 2011 - Technológiák harca konferenciáján.
-
A digitális átállásról tanácskoztak a médiahatóságok
Pénteken Budapesten, a Médiatanács székházában találkoztak a szerb és magyar médiahatóság vezetői. A tapasztalat- és véleménycsere céljából rendezett tanácskozáson az erről kiadott közlemény szerint Szalai Annamária azt mondta, fontos, minden néző akadálytalanul hozzáférjen az előfizetési díj nélküli közszolgálati műsorokhoz.
-
Microsoft-Google háború állami megrendelésekért
A Microsoft éves csúcstalálkozóján jelentette be, hogy jelentős kormányzati szervekkel és oktatási intézményekkel bővült saját fejlesztésű felhőalapú szolgáltatásainak felhasználói köre.
-
Online követhető önkormányzati ülések
Egy új, magyar fejlesztésű rendszer lehetővé teszi önkormányzati testületi ülések online és televíziós közvetítését, rögzítését.
-
EP-szabályozás az e-hulladékok hatékonyabb kezeléséről
Az Európai Parlament csütörtökön szigorúbb szabályokat szavazott meg a vállalati bürokrácia megállításáról, az elektromos és elektronikai hulladékok (WEEE) hatékonyabb összegyűjtése, újrahasznosítása és újrafelhasználása érdekében. A képviselők keményebb intézkedéseket javasoltak az e-hulladékok EU-n kívüli áramlásának megfékezésére is, melyek nem megfelelő kezelése kockázatot jelent az egészségre és környezetre egyaránt.
-
A GSM Association vezetőjével találkozott Nyitrai
Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár a magyar EU elnökség képviseletében a múlt héten Brüsszelben találkozott Martin Whitehead igazgatóval, a GSMA Europe mobilszolgáltatókat tömörítő nemzetközi szervezet brüsszeli képviseletének vezetőjével, valamint Joachim Haasszal.
-
Nyitrai: nagyobb sebességre kell kapcsolnia Európának
Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár a magyar soros EU-elnökség távközlési és digitális prioritásait ismertette az Európai Parlamentben, szerdán. A távközlés területén nagyobb sebességre kell kapcsolnia Európának – hangsúlyozta Nyitrai Brüsszelben.
-
2 milliárdért újítja meg adatközpontját az Educatio
Több százezer ember államilag nyilvántartott oktatási adatait érinti az a szerverberuházás, amelyet az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. valósít meg. Az állami tulajdonú nonprofit cég csaknem kétmilliárd forintot költ a feladatra, uniós támogatással, azt viszont egyelőre nem árulják el, kik a beszállítók.
-
Hálózatfejlesztés Somogyban
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) támogatási rendszerében megvalósult, közel 156 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően a T-Home februártól a marcali kistérség kilenc településén nyújt szélessávú internet -, televízió- valamint telefon-szolgáltatást. A fejlesztéssel több mint kétezer lakos érheti el a legmodernebb technológiára épülő szélessávú hálózati infrastruktúrát.
-
Nyitrai: dinamikus spektrumpolitikát Európának
Nyitrai Zsolt, a magyar soros EU-elnökség alatt a Távközlési Tanács elnöki tisztét is betöltő infokommunikációért felelős államtitkár az Európai Néppárt rendezvényén a spektrumpolitika kihívásairól beszélt. Meglátása szerint gyors és hatékony válaszokat kell adni ezekre az európai közösségnek.
-
Tetszik az IVSZ-nek Nyitraiék stratégiája
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) sajtóközleményben üdvözölte ma az ünnepek előtt egy nappal nyilvánosságra hozott Digitális Megújulás Cselekvési Tervet. A szervezet szerint a program következetes, ellenőrzött végrehajtása a megfelelő források hozzárendelésével a hazai IKT szektor újbóli megerősödését segítheti elő.
-
Már jövőre megkezdik az open-source átállást Oroszországban
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök döntése értelmében legkésőbb 2015-re nyílt forráskódra kell váltania a különböző állami hivataloknak, de az első tesztrendszereknek már ennél jóval hamarabb üzemelnie kell.
-
Megszületett az infostratégia
Csütörtökön - több hónap késéssel az államtitkár által kinevezésekor ígért határidőhöz képest - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs vezetése nyilvánosságra hozta a Digitális Megújulás Cselekvési Tervet, amely zsinórmértékként szolgál a kormány infokommunikációs terveivel kapcsolatban.
-
IT-trendek 2010-2011
December 21-től vásárolható meg a újságos standokon a Computerworld ez évi utolsó speciális kiadása, melyet az IDC Magyarország kutatói, elemzői és a Computerworld újságírói közösen készítettek. A kiadványhoz dr. Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár írt beköszöntőt.
-
Informatikai kutatóközpont Veszprémben
Veszprém két új informatikai projektben is az IBM partnere lett. Az egyik keretében az informatikai cég felmérést készít a város jelenlegi működéséről, és javaslatot tesz lehetséges intelligens, a hatékonyságot növelő megoldások alkalmazására. A másik megállapodás alapján informatikai kutatólabor jön létre a Pannon Egyetem Műszaki Informatika Karán, ingyenes szoftverekkel, tananyagokkal és hallgatói ösztöndíj-programmal.
-
Magyarországot is érinti az Európai Bizottság eGov akcióterve
Tegnap nyilvánosságra hozta az Európai Bizottság a 2011-2015 közötti időszakra szóló elektronikus kormányzati akciótervet, mely számos olyan cselekvési javaslatot tartalmaz, amely megvalósítja a Malmöi Deklarációban korábban leírtakat.
-
Létrejött a PMISZK jogutódja
A kormány rendeletében december 4-i hatállyal létrehozta a Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ (PMISZK) általános jogutódjaként a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséget (KIFÜ).
-
eHealth Week 2011 Budapesten
Politikai, informatikai vezetők, valamint kórházak döntéshozói érkeznek egész Európából jövő májusban Budapestre az eHealth Week (e-Egészségügy) 2011 konferencia alkalmából. Az európai digitális egészségügyi infrastruktúra fejlődésének előmozdítását célzó négy napos rendezvény programját oktatási szekcióülések, kiállítás, workshopok és számos hálózati lehetőség gazdagítja. Most először tartanak az eseménysorozaton szimpóziumokat a kórházak informatikai igazgatói számára az ambiens - infokommunikációs - rendszerekkel segített életvitellel (Ambient Assisted Living), a Health 2.0-val és az egészségügyi informatikai vezetők szerepével kapcsolatban. A konferencia az Európai Bizottság, a HIMSS Europe (Healthcare Information and Management Systems Society Europe) és az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége közös szervezésében valósul meg.
-
Egy kormányrendelet miatt megszűnik a 2. tárcsahang
Egy kormányrendelet értelmében megszűnik az úgynevezett második tárcsahang, amit a belföldi vagy nemzetközi számok hívásakor szoktunk hallani. Emiatt sürgősen át kell nézetni az ország teljes területén a vezetékes vonalra kötött faxokat, riasztókat, távfelügyeleti rendszereket.
-
Nemzetközi karriert fut be az NHH volt elnöke
Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság volt elnöke Szerbiában tanácsadóként segíti a digitális átállás folyamatát.
-
Jelentősen nőtt az EU széles sávú lefedettsége
Az Európai Bizottság tanulmánya szerint a szélessávú internetpenetráció szempontjából kilenc európai állam is túlszárnyalta a korábbi éllovas Egyesült Államokat. Sebesség tekintetében továbbra is a fejlett ázsiai régiók vezetnek.
-
Lezárult az adatvagyon törvény általános vitája
Kedden dr. Nyitrai Zsolt ismertette a parlamentben a kormány "egyik legfontosabb informatikai jellegű előterjesztését": a nemzeti adatvagyon törvénnyel a magyar állam lesz a polgárok és a vállalkozások adatainak elsődleges adatkezelője.
-
Fellegi nemzeti adatvagyonról szóló jogszabályt nyújtott be
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter benyújtotta az Országgyűlésnek a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényjavaslatot.
-
November végére ígérik az infostratégiát
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár is részt vett a Balatonfüreden megrendezett, kétnapos Informatika a Társadalomért című konferencián. Az Informatika a Társadalomért Egyesület és az Informatikai Vállalkozások Szövetségének közös rendezvényének megnyitóján Fellegi Tamás jelezte, a Digitális Magyarország vitairat eredményes konzultációja két héten belül lezárul, és november végére elkészül az eredetileg nyárra ígért infokommunikációs stratégia.
-
Párbeszédet sürget az IVSZ a telekomadó miatt
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a távközlési válságadó után mielőbbi párbeszédet sürget az iparág fejlődését érintő szakpolitikai tervekről. Az IVSZ több mint két héttel a különadó elfogadó elfogadása után tette közzé közleményét.
-
Széles sávú mobilnet a határ menti területeken is
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által múlt héten szervezett két napos nemzetközi tanácskozáson Magyarország megállapodást írt alá az összes szomszédos országgal a határ menti, körülbelül 25 kilométeres sáv területét érintő közös frekvenciagazdálkodási kérdésekről. A jövőben lehetővé válik, hogy az országhatárhoz közeli területeken is megfelelő minőségben, akár széles sávon is mobilinternetezhessenek az előfizetők.
-
Fellegi kiszámítható gazdasági környezetet ígért
Magyarország csak a kis- és középvállalatok tevékeny részvételével válhat ismét a térség vezető gazdasági szereplőjévé.
-
Letölthető Nyitraiék vitairata
Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár egy szakmai konferencián bejelentette a kormány digitális stratégiájának vitairatát. A Digitális Konzultáció keretében a következő három hétben ehhez bárki hozzáfűzheti a véleményét.
Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.


