Egyesített innovációs labor az IBM-től

Az IBM bejelentette Szolgáltatás Innovációs Laborjának (SIL) megnyitását. Az új globális labor 200 fős, válogatott szakemberekből álló gárdával indul, melyet a vállalat különböző országaiból toborzott munkatársakból állítottak össze. A SIL-ben zajló munkának köszönhetően felgyorsul a valós idejű analitika és a szoftver-automatizálás fejlesztése, amely látható eredményeket hoz majd az IBM technológiai szolgáltatásainak kínálatában és elérhetőségében.
A SIL létrehozásával jelentősen kibővül az IBM közel 10 évre visszatekintő szolgáltatás-kutatási programja. A labor szoftverfejlesztői és technológiai szakértői elsősorban a számítási felhőkhöz, analitikához és mobil technológiákhoz kapcsolódó szoftver alkalmazási szolgáltatások fejlesztésén dolgoznak majd. Az IBM évente több mint 6 milliárd dollárt fektet kutatás-fejlesztésbe, és körülbelül 3000 kutatót foglalkoztat világszerte, akiknek nagyjából egyharmada szolgáltatásokkal és analitikával foglalkozik.
A SIL-ben dolgozó IBM kutatók, fejlesztők és műszaki szakértők magas fokú képesítésekkel rendelkeznek, többek között a számítástechnikai fejlesztés, szoftverek, a biztonság és megfelelőség, a rendszerfelügyelet, a matematika és üzleti optimalizálás, az adatbányászat, a tárolás, a számítógépes rendszerek, a fel-használói beavatkozás és a kognitív tudományok területén. „Ennek az elit kutatói, fejlesztői csapatnak az a küldetése, hogy szoftverré alakítsa az ügyfélmunka során keletkező tudást és szellemi tulajdont - ezáltal könnyen és gyorsan elérhetővé tegyen egy-egy megoldást több ezer további projekt számára, szerte a világon" - hangsúlyozta Pongrácz Ferenc, az IBM Informatikai Szolgáltatások magyarországi üzletágvezetője.
A SIL az IBM Kutatási Laborjait egyesíti, beleértve a vállalat new yorki, kaliforniai, kínai, izraeli, indiai, japán, svájci és brazil központjait. A labor tevékenysége a következő területekre koncentrál:
Számítási felhők - A SIL új felhő alapú szolgáltatásokat hoz létre és új módszereket dolgoz ki, melyek segítségével a hagyományos számítógépes környezetek felhőalapú modellekre válthatók. Egyike az első projekteknek az úgynevezett „műszerfalak" kialakítása, melyek révén az IT szakemberek mélyebbre láthatnak az adatközpont belsejében zajló folyamatokban.
Fejlett analitika - A SIL új módjait kínálja majd az analitikus szolgáltatások és az üzleti folyamatok integrálásának. A már piacra dobott IBM Adó Beszedési Optimalizáló például az IBM új levédett analitikáját veti be, hogy segítsen az állami szerveknek megtalálni a megfelelő módszereket az elmaradt adóhátralékok begyűjtésére.
Szolgáltatásnyújtás automatizálása - A SIL adatbányászati megoldásokat és valós idejű analitikai szoftvereket alkalmaz majd. Az egyik megoldás például képes lesz pontosabb előrejelzést adni az adatközpont energiaellátásának megszűnéséről. Az új technológiák hatékonyabb felügyeletet és karbantartást tesznek lehetővé.
Mobil vállalkozások és Smarter Planet (Jobban működő világ) - Kihasználva a PC környezetben alkalmazott technológiákat, a SIL a mobil számítás-technikai piacra egy sor kifinomult technológiát fejleszt majd ki. A legfontosabb területek között van a biztonság, az egyszerű kezelhetőség és a vállalati alkalmazások hozzáférhetősége mobil eszközökön. A SIL-ben megoldást terveznek arra is, hogy a mobil készülékek könnyen kapcsolódhassanak a vállalati rendszerekhez és költségriport alkalmazásokhoz.
Az IBM nevében - feltalálóinak és kutatóinak köszönhetően - az elmúlt öt évben több mint 15.000 szolgáltatási és szoftver szabadalmat jegyeztek be.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.