Egymilliárd dollár a MySQL-ért

2008. január 16., 15:51
A Sun egymilliárd dollárt ad a MySQL AB-ért. A svéd szoftvercég nyílt forráskódú adatbáziskezelője lesz a Sun belépője a vállalati adatbázispiacra.

A Sun Microsystems lépése kétségtelenül megerősíti a cég helyzetét a vállalati IT-piacon, azon belül is jelenleg 15 milliárd dollárosra becsült adatbázispiacon. A MySQL termékvonala továbbra is a nyílt forráskódú LAMP stacket támogatja majd. (A LAMP betűszó a Linux operációs rendszerre, az Apache webszerverre, a MySQL adatbázisra és a PHP/Perl programnyelvekre épül.) A Sun 800 millió dollárt készpénzben, 200 milliót pedig részvényopciók formájában fizet ki. A MySQL elnök-vezérigazgatója, Marten Mickos (képünkön), akinek a névjegykártyáján egyébként az "Open Sourcer" megnevezés olvasható, csatlakozik a Sun vezérkarához. Maga a MySQL a vállalat Szoftver, Kereskedelem és Szolgáltatás részlegébe kerül. A tranzakció várhatóan a Sun 2008-as pénzügyi évének harmadik negyedévében, vagy a negyedik negyedév elején zárul le. Mindezt meg kell előznie a szabályozó hatóságok jóváhagyásának és egyéb, szokásos feltételek teljesülésének.

A Sun illetékesei szerint új korszak kezdődik a MySQL disztribúciójában, kihasználva a vállalat kapcsolatait az olyan OEM-partnerekkel, mint az Intel, az IBM vagy a Dell; ezen kívül megkezdődik a munka, hogy a LAMP csomagot GNU/Linux, Microsoft Windows OS és az OpenSolaris OS alá is optimalizálják. A MySQL-t máig több mint 100 millió példányban töltötték le, és olyan szolgáltatók alkalmazzák különféle webes megoldásaikhoz, mint a Yahoo, a Google (YouTube), a Facebook vagy a Nokia. A Sun közleménye szerint mindez olyan szinergiákat jelent a cég számára, amelyek át fogják rajzolni a szoftveripar látképét azzal, hogy a MySQL nyílt forráskódú adatbázisát hagyományos alkalmazásokhoz is használják.

A Sun-integráció a felek elképzelései szerint nagyban hozzájárul majd a MySQL kínálatának kereskedelmi vonzerejéhez. Marten Mickos és a Sun Microsystems elnök-vezérigazgatója, Jonathan Schwartz kölcsönösen kiemelték egymás vállalati kultúrájának hasonlóságát, ami megkönnyítheti majd az integrációt. Az átmeneti időszakban a két cég szakembereiből álló közös csapat készíti el a szükséges terveket, egyes források pedig arról beszélnek, hogy a Sun rögtön megduplázza a MySQL dolgozóinak és erőforrásainak jelenlegi számát. (A MySQL 400 embert foglalkoztat a világ 25 országában.)

080117sunmysql01.jpg
Marten Mickos és Jonathan Schwartz

Majdnem egy évvel ezelőtt az Oracle is kísérletet tett a MySQL felvásárlására, azonban nem járt sikerrel. Erről Mickos 2006 februárjában beszélt az Open Source Business Conference rendezvényen adott nyilatkozatában. A megkeresés pénzügyi vonatkozásaira nem tért ki, azonban világossá tette, hogy mindenképpen meg akarja őrizni vállalatának függetlenségét. "Egy nagyobb cég részei leszünk, de azt MySQL-nek fogják hívni" - fogalmazott Mickos a CNET-en megjelent interjúban. Korábban egyébként az is szóba került, hogy a MySQL a tőzsdére megy.

A Sunnak nagy szüksége volt egy adatbázis-kezelőre. James Kobielus, a Forrester Research vezető elemzője szerint a MySQL logikus választás a részükről. Az interneten olvasható első vélemények is többségükben pozitívak, vagy legalábbis semleges álláspontra helyezkednek. Sokan üdvözlik a megállapodást, mivel úgy tűnik, a MySQL ezután is megőrzi függetlenségét. Így a MySQL közösségének semmiféle korlátozástól nem kell tartania - éppen ellenkezőleg, hozzáadott értékekkel gazdagodnak majd. Kaj Arnö, a MySQL alelnöke egyenesen azt írja tegnapi blogbejegyzésében, hogy az 1995-ben létrehozott cég alapítói, Michael Widenius és David Axmark ideálisabb vevőt nem is találhattak volna, mint a Sun Microsystems. Arnö szerint a Sun "biztonságos kikötő" a MySQL számára, mert mindent tud, amit a a nyílt forráskódról tudni kell.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

2 hozzászólás

  1. Ádám írta:
    2008-01-17 13:52:57

    A Sun mutogathatja új szerzeményét: My SQL...

  2. SzL írta:
    2008-01-17 16:05:55

    Mutogathatja, de minek? A MySQL egy jó vicc azok után, hogy a 3 "igazi" adatbázisszereplő ingyenessen elérhetővé tette termékeiket. Kiváncsi leszek, hogy mikor láthatom a tpc org-on a MySQL-re vonatkozó teljesítményteszteket, nem beszélve arról, hogy mikor lesznek olan képeségei ennek a "my" sql-nek, mint a nagyok termékeinek. "Kereskedelmi vonzerő" Hát, van még mit csiszolni, hogy vonzóvá tegyék!

Olcsó okostelefonok

A jövő processzora

Egy hónap a telefonadóig

Acer notesz a KKV-knak


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ