Egyre érettebbé válnak a mobil vírusok

2011. május 31., 09:05
Erőteljesen növekszik a mobil operációs rendszereket veszélyeztető kártékony programok száma.

Az elmúlt hónapokban a mobil operációs rendszereket célba vevő kártékony programok számában jelentős változás következett be. Legalábbis ez derül ki a Juniper "Malicious Mobile Threats Report" című jelentéséből. A statisztikák szerint tavaly nyár óta 400 százalékkal nőtt azon kártevők száma, amelyek kifejezetten az Android alapú mobilokat szemelték ki maguknak. Ugyanakkor még mindig igaz az, hogy a mobil kártevők mennyisége jelentősen elmarad a Windows-os társaikhoz képest. A Juniper hangsúlyozta, hogy a vizsgált időszakban a mobil kártékony programok mindössze egy százalékát tették ki az összes nemkívánatos kódnak.

Vírusok: cél az adatlopás

Az újonnan felfedezett mobil károkozók alapvetően két csoportba voltak besorolhatók. 61 százalékuk kémkedési céllal fertőzte a készülékeket, és elsősorban telefonszámok, szöveges üzenetek valamint egyéb bizalmas adatok kiszivárogtatására specializálódott. A másik, jelentősebb részük (17 százalékuk) pedig emelt díjas SMS-ek küldözgetéséből vette ki a részét. Összességében kijelenthető, hogy a mobilbiztonságot fenyegetető kódok zöme alkalmas adatszivárogtatásra.

A Juniper szerint az elmúlt időszakban jelentős változás következett be a mobilokat veszélyeztető kártékony programok körében. Ahogy a különféle platformok váltották egymást, úgy változtak a kiberbűnözés célpontjai is. Míg sokáig leginkább Symbian és Windows Mobile kompatibilis kártevők jelentek meg, addig napjainkban egyértelműen többségbe kerültek az Androidot fenyegető ártalmas kódok.

A biztonsági cég rávilágított arra, hogy nemcsak a platformokban bekövetkező változások vezettek a mobil vírusok frontján tapasztalható új trendekhez, hanem az is, hogy a kiberbűnözés a mobil eszközöket is egyre intenzívebben próbálja bevonni a PC-s világból jól ismert botnetekbe. Vagyis a fertőzött készülékekből kártékony hálózatokat próbálnak felépíteni. Noha ezek egyelőre még csak kezdetleges próbálkozások, azonban a jövőben e fenyegetettségekkel is számolni kell.

Nélkülözhetetlenné válnak a mobilbiztonsági alkalmazások

A Juniper felhívta a figyelmet a mobilbiztonsági alkalmazások fontosságára. A cég ugyanis úgy látja, hogy a mobil alkalmazások letöltésére, vásárlására szolgáló weboldalakat a fenntartóik ugyan igyekeznek minél hamarabb megszabadítani az esetlegesen megjelenő nemkívánatos programoktól, de ezek csak utólagos védelmi intézkedések. A megelőzésre is nagy hangsúlyt kell helyezni, ugyanis mind az egyéni, mind a vállalati felhasználóknak szembe kell nézniük a növekvő kockázatokkal.

A téma kapcsán James Lyne, a Sophos egyik igazgatója is felszólalt. Elmondta, hogy a felhasználók olyan kockázatos tevékenységeket is végrehajtanak az okostelefonjaikon, melyeket a PC-ken nem tennének meg. "Sokan már megtanulták, hogy a számítógépeken megfontoltan kell kezelni az elektronikus levelekhez csatolt fájlokat, ugyanakkor a mobil eszközökön ugyanazokat az üzeneteket bátran megnyitják, ugyanis tévesen azt gondolják, hogy a mobilokon mindez biztonságosabb" - mondta Lyne.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó