Egyre többet kacsintgat a felhők felé a Cisco

2010. május 7., 05:12
A Cisco több olyan védelmi megoldást jelentett be, amelyek mindegyike a cloud computing révén próbálja elősegíteni a különféle biztonsági feladatok ellátását.

A Cisco egyre intenzívebben van jelen a felhőalapú számítástechnika világában, és az is jól látható, hogy a cloud computing alapú biztonság sem szorul háttérbe a cégnél. Ugyanakkor az is könnyen belátható, hogy a terjedőben lévő, felhőalapú környezetek biztonságának növelésével nem is lehet sokáig várni. Ráadásul a cloud computing már igazolta, hogy számos olyan védelmi megoldással tud hozzájárulni a rendszerek és az adatok megóvásához, amelyek adott esetben költséghatékonyabban vethetők be, mint a hagyományos szoftveres vagy hardveres eszközök.

A Cisco ezúttal nem kifejezetten új szolgáltatásokat jelentett be, hanem inkább a meglévő portfóliójában megtalálható megoldásokat bővítette ki. Az első jelentősebb fejlesztés a - tavaly decemberben felvásárolt - ScanSafe webszűrő technológiát érinti. A cég szerint mostantól a webes szolgáltatás képes a felhasználók viselkedésére vonatkozó trendek kimutatására, a biztonsági szabályok megszegésének átláthatóbb felderítésére, kártékony programokkal kapcsolatos statisztikák készítésére valamint különféle forensic elemzésekhez szükséges információk gyűjtésére.

Egy másik jelentős újdonság, hogy a Cisco az IronPort hosztolt e-mail szolgáltatását felvértezte további titkosító szolgáltatásokkal, valamint bevezette a felhőalapú adatszivárgás-megelőzést (DLP). Ennek köszönhetően egyrészt lehetővé vált, hogy az elektronikus levelek a szolgáltatást igénybe vevő szervezet levelező kiszolgálójától a Cisco adatközpontjáig TLS biztosítás mellett közlekedhessenek. Másrészt nagyon fontos új funkció, hogy az IronPort szolgáltatások esetében is lehetővé vált az adatszivárgások megakadályozására szolgáló technológiák igénybe vétele. Ehhez a Cisco az RSA DLP-technológiáját licenszeli, amelyet már hónapok óta alkalmaz az IronPort eszközökben is.

A Cisco kétséget kizárólag nagy jövőt lát a cloud alapú biztonsági szolgáltatásokban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a cég bejelentette, hogy a mostani tervei szerint az év végére 33 jelentős méretű adatközponttal fog rendelkezni világszerte, amelyeken keresztül többek között az elektronikus levelekbe jogosulatlanul vagy tévesen bekerülő bizalmas adatok kiszűrését fogja végezni.

A Cisco a ScanSafe árazásáról annyit árult el, hogy az havonta 2-5 dollárba kerül felhasználónként, míg az opcionális DLP-funkciók havidíja 1,25-1,50 dollárt/felhasználó körül alakul.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó