Elfogadták az ACTA szövegét
A megállapodás, amelynek kidolgozásában többek között az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Japán és az Európai Unió szakemberei is részt vettek, szigorú szankciók bevezetésére kötelezné az aláírókat. Az ACTA összeállítói által javasolt, a szerzői jogok betartatását célzó intézkedések között olyanok is szerepelnek mint a határforgalom szigorú monitorozása, a bírságolás, vagy a számítástechnikai eszközök lefoglalása.
Az USTR közleménye szerint a tervezet készen áll arra, hogy a résztvevő országok törvényhozása elé kerüljön; elfogadásáról a helyi parlamentek döntenek majd.
Barack Obama adminisztrációja máris jelezte, hogy az elnök nagy valószínűséggel jóváhagyja a megállapodást: még akkor is, ha a kongresszus beleegyezése nélkül, közigazgatási rendelet formájában kell keresztülnyomnia azt a törvényhozáson.
Elemzők szerint az elnöknek határozott fellépése ellenére is komoly nehézségei támadhatnak a tervezet elfogadtatásával kapcsolatban. Az Egyesült Államok alkotmánya csak korlátozott lehetőséget biztosít Obamának a közigazgatási rendeletek kiadására - hangsúlyozta Sean Flynn, a washingtoni Ameican University egyetem Program on Information Justice and Intellectual Property programjának társigazgatója.
Az ACTA-t korábban számos, a digitális tartalomfogyasztók jogaiért küzdő szervezet is hevesen bírálta, véleményük szerint a tervezett megállapodás túlságosan tág teret hagyna az érintettek szankcionálására.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.