Elhunyt az EMC alapítója

2009. szeptember 1., 13:14
Richard J. Egan 1979-ben hozta létre a tároló megoldásokat szállító vállalatot kollégiumi szobatársával együtt. Ma a cégnek 40 ezer alkalmazottja van.

Richard Egan 73 évesen hunyt el. Miután régóta harcolt a tüdőrákkal és más betegségekkel, önkezével vetett véget a szenvedéseinek. Barátjával és főiskolai kollégiumi társával együtt alapította az EMC-t, amely ma Massachusetts állam legnagyobb technológiai vállalata. A kezdetben bútorokat árultak, hogy összegyújtsék a vállalat indításához szükséges pénzt.

Egan villamosmérnöki diplomát szerzett, majd a tekintélyes Massachusetts Institute of Technology-n folytatta tanulmányait. Része volt annak a csapatnak, amely az Apollo űrhajó vezérlő számítógépét fejlesztette. 1992-ig volt az EMC vezérigazgatója és 2001-ig az igazgatótanács elnöke. Miután visszavonult, elfogadta George Bush elnök felkérését az Egyesült Államok írországi nagykövetének posztjára, amit 15 hónapig töltött be.

- Öröksége tovább él azon a több tízezer életen keresztül, amelyre sok szempontból hatott pozitívan. Mi mindannyian egy nagyszerű mentort és barátot vesztettünk el személyében - mondta Joe Tucci, az EMC jelenlegi vezérigazgatója.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Olcsó okostelefonok

A jövő processzora

Egy hónap a telefonadóig

Acer notesz a KKV-knak


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ