Elvesztem az állásom a felhő miatt?

A kaliforniai Santa Clara-ban tartott Cloud Leadership Forum keretei között bemutatott Future Proofing the Cloud felmérés szerint az IT szakemberek többsége nem tart attól, hogy elveszti állását a közeljövőben bekövetkező változások miatt. Sőt, a kutatásban részt vevő 225 megkérdezett többsége úgy nyilatkozott, hogy már megkezdte a felkészülést a változóban levő munkakörülményekre, a vállalat IT infrastruktúrák magán és/vagy hibrid felhőre való átállására.
Közel 50 állításról kellett véleményt nyilvánítaniuk a számítási felhő jövőjét kutató felmérésben szereplőknek. Abban egyértelmű konszenzus mutatkozott a résztvevők között, hogy a következő néhány évben a cloud computing alkalmazása robbanásszerűen fog terjedni. Azzal az állítással, miszerint 2015-re a Fortune 1000 listán szereplő vállalatok legalább 30 százaléka legalább egy üzletileg kritikus rendszerét felhő alapokra helyezi, a válaszadók 81 százaléka értett egyet. 72 százalékuk szerint pedig az az állítás is valóra válik, mely szerint 2014-re az összes IT szervezet egyharmada biztosít majd valamilyen felhőalapú szolgáltatást ügyfeleknek és/vagy üzleti partnereknek. Sőt, 64 százalékuk úgy véli, a cloud szolgáltatások hamarabb válnak népszerűvé, mint ahogyan azt egy éve jósolták; már 2013-ra várják a jelenlegi penetráció duplázódását.
Veszélyben a munkahelyek?
Fontos aspektusa az átállásnak az ezt levezénylő, és az új rendszereket működtető rendszeradminisztrátorok munkakörülményeinek változása. Mike Pearl, a PricewatershouseCoopers számítási felhőkkel foglalkozó szakértője rávilágított, hogy nem is alaptalanok az alkalmazotti oldal ellenállásával kapcsolatos félelmek. Pearl példával is szolgált: egyik kliensvállalatuknál azért nem készültek el időre az infrastrukturális változásokkal, mert azt az IT alkalmazottak kvázi „szabotálták" azt. Ellenállásukon csúszott el a projekt, attól féltek ugyanis, hogy ha feladataik jelentős részét a felhőre bízzák, akkor egy részük elveszti állását. Amint az érintett cég informatikai igazgatója világos leírást adott az alkalmazottak új munkakörével kapcsolatban, a korábbi ellenállás érdeklődésbe csapott át, ami jelentősen felpörgette az átállás folyamatát.
Visszatérve a felmérésre: a válaszadók kevésbé félnek munkájuk elvesztésétől, mint a Pearl által említett vállalat alkalmazottai. Azzal az állítással, miszerint az IT feladatkörök 75 százaléka 2015-re megszűnik a cloud computing miatt, 64 százalékuk nem értett egyet. A válaszadók mindössze 20 százalékának voltak ezzel kapcsolatos félelmei, a többiek bizonytalanok voltak a témát illetően. A megkérdezettek 52 százaléka nem értett egyet azzal az állítással sem, hogy 2013-ra az IT szervezetek többsége fájdalmas átstrukturálódáson fog átesni, elsősorban a magánfelhők kiépítése és/vagy a nyilvános felhőszolgáltatások alkalmazásba vétele okán. Ugyanakkor a válaszadók harmada egyetértett ezzel a kijelentéssel, ami mindenképpen jelzi, hogy van némi aggodalom a rendszeradminisztrátorok körében.
Ugyancsak nagy volt az összhang a vendorok jövőjét illetően. A tíz legnagyobb szolgáltató cég közül 2015-re legalább egy kibukik pénzügyi problémák (gyenge lábakon álló üzleti modell, korlátozott/eltűnő jövedelmezőség stb.) miatt, állították a felmérés készítői, mellyel a megkérdezettek 79 százaléka egyet is értett.
Biztonság: lesújtó várakozások
Sajnos szintén ez az egyhangú vélemény mutatkozott meg a cloud computing biztonságát illetően is. A válaszadók 77 százaléka értett egyet azzal a megállapítással, hogy két év múlva számos nagy, nyilvános cloud szolgáltatás hibájával és biztonsági fenyegetettségével fogunk szembesülni (a témával kapcsolatos cikkünk itt olvasható). Ugyanakkor az IT szakemberek többsége nem hiszi, hogy pórul járnának kiszolgálóik kimaradásai miatt, mivel véleményük szerint az érintett rendszerek többsége nem tartozik majd a kritikusak közé. 62 százalékuk egyetértett azzal az állítással, miszerint 2011 és 2014 között a legtöbb informatikai vezető csak üzletileg nem kritikus alkalmazásokat telepít a nyilvános felhőkbe.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



1 hozzászólás
Nem hinném! A jelenlegi fizikai infrastruktúrán alapuló is viszonylagosan egyszerű rendszereket is véres veríték alapján lehet üzemeltetni a korrupciós hajtógépezet miatti alkalmatlan, használhatatlan placebó megoldások miatt. Pláne a dilettáns ügyfelek minden szakmaiságot és józan észt nélkülöző igényeit nem lehet összevetni az üzemeltetési észérv alapú szempontokkal. Az ITIL még többet ront az helyzeten, mivel nem a hatékony munkavégzést, hanem a managerek elégedettségét helyezi előtérbe. A felhőből adódó többdimenziós, többszörösen struktúrált rendszerekhez ugyanannyi szakember kell, ráadásul probléma esetén az összetettségből adódóan nem csak egy komponens kiesése történik, hanem a hierarchiában lefelé minden szolgáltatás ki fog esni. A felhő nem lenne rossz dolog, de a jelenlegi trend alapján a felhőben bármilyen hiba lavinaszerű hibaáradatot indít el.