Érkeznek az első USB 3.0-ás külső merevlemezek

2010. június 28., 09:28
Az USB 3.0 szabvány a külső merevlemezek új korszakát jelenti. A Verbatim bejelentette, hogy elsők között alkalmazza ezt a technológiát adattárolóiban. Az új csatlakozó akár 4,8 gigabájtnyi adat átvitelére képes másodpercenként, ami a manapság elterjedtnek számító USB 2.0 sebességének tízszerese.
A nagy sebesség olyan otthoni és irodai felhasználók számára fontos, akik nagyméretű fájljaikat a lehető leggyorsabb módon, és egyszerűen kívánják mozgatni. A Verbatim USB 3.0-as, 3,5 hüvelykes merevlemezeihez egy asztali számítógépekbe szerelhető PCIe USB 3.0 kártya is jár, hogy a merevlemezzel együtt az új, nagysebességű csatlakozót is kézhez kaphassuk és kihasználhassuk az adattároló nagy sebességét.

A cég szakemberei szerint az új szabvány gyorsan és széles körben terjed majd el, hiszen a tárolandó és hordozandó adatok mennyisége továbbra is folyamatosan növekszik - elsősorban a multimédia-tartalmak, az egyre nagyobb felbontású kijelzők terjedésével. Az USB 3.0 csatlakozóknak nagy előnye, hogy gond nélkül működnek a jelenlegi USB 2.0-es csatlakozókkal is - természetesen a szokott, 480 Mbit/sec adatsebességet közelítve - így régebbi és a legújabb számítógépekkel is használhatók ezek a tárolók.

USB 3.0 Store ‘n' Go hordozható merevlemez
• 6,35 cm-es (2.5") méret
• Szupergyors, akár 4.8 Gbit/sec adatátvitel - 10x gyorsabb, mint az USB 2.0
• Ezüst (500GB) és fekete színben (1TB)
• ZÖLD GOMB alkalmazás az energiatakarékosságért
• Nero BackItUp & Burn Essentials adatmentő-alkalmazások
• USB 2.0 csatlakozóval is működik: 480Mbit/sec sebességgel
• Windows 2000 / XP / Vista / Windows 7, Mac OS X 10.1, Linux (2.6.31-es kernel vagy újabb) rendszereken használható.

A Verbatim USB 3.0 Store ‘n' Go hordozható merevlemeze csupán 127 mm x 82 mm x 20 mm, és körülbelül 165 grammot nyom (az 500 GB-os verzió). Kényelmesen kézre áll és gond nélkül hordozható: pont beleillik a tenyérbe, de kézitáskában, vagy mellényzsebben is elfér. A csatlakozó-kábel egyszerre adat- illetve tápkábel, így nincs szükség külön tápcsatlakozóra, a működéshez elég a számítógéphez csatlakoztatni a villámgyors tárolót. Az eszközre 24 hónap garanciát vállal a gyártó.

USB 3.0 asztali merevlemez
• 8,89 cm-es (3.5") méret
• USB 3.0 PCIe kártya a csomagban (opcionális)
• Szupergyors, akár 4.8 Gbit/sec adatátvitel - 10x gyorsabb, mint az USB 2.0
• 1TB és 2TB kapacitással
• ZÖLD GOMB alkalmazás az energiatakarékosságért
• Nero BackItUp & Burn Essentials adatmentő-alkalmazások
• USB 2.0 csatlakozóval is működik: 480Mbit/sec sebességgel
• Windows 2000 / XP / Vista / Windows 7, Mac OS X 10.1, Linux (Kernel 2.6.31 vagy újabb) rendszereken használható.

A Verbatim új USB 3.0 asztali merevlemeze PCIe kártyával csomagolva is megvásárolható, hogy azok is kihasználhassák az USB 3.0 kínálta tízszeres sebességnövekedést, akiknek a számítógépében nincs USB 3.0 csatlakozó. A PCIe kártya egyszerűen beszerelhető az asztali számítógépekbe és akár 4,8 Gbit/sec adatátviteli sebességet biztosít, amikor a Verbatim USB 3.0-ás csatlakozóval felszerelt asztali merevlemezét csatlakoztatjuk hozzá. A meghajtó mérete 202 mm x 114 mm x 40 mm, kb. 1 kg-ot nyom, és 24 hónap garancia jár hozzá.

Biztonsági mentés, DVD-írás, energiatakarékosság

Az asztali és a hordozható merevlemez is két szoftvercsomaggal érkezik. A Nero BackItUp and Burn Essentials három fontos funkciót ötvöz egyetlen alkalmazásban: a fájlok és mappák rendszeres és akár automatikus biztonsági mentése mellett a szoftver segítségével a felhasználók fotókat, videókat, és egyéb tartalmakat írhatnak CD, DVD vagy akár Blu-ray lemezre, illetve a Nero RescueAgent segítségével helyreállíthatják sérült fájljaikat.

A ZÖLD GOMB szoftver az energiafogyasztást csökkenti és növeli a meghajtó élettartamát: a felhasználó által előre megadott időtartam leteltével automatikusan készenléti állapotba kapcsolja a Verbatim Store `n` Go meghajtót, de ugyanez az asztalon található ZÖLD GOMB-ra kattintva az időtartam letelte előtt is megtehető.

- Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy útjukra indítottuk első USB 3.0 kompatibilis termékeinket, amelyek tökéletes kompatibilitást és kiemelkedő teljesítményt biztosítanak - fejtette ki Kai Miroschnik, a Verbatim EUMEA merevlemez üzletágának üzletfejlesztési menedzsere. - Örömmel kínálunk lyan lehetőséget, amely megkönnyíti, hogy az emberek gond nélkül élvezhessék a szupergyors USB 3.0 csatlakozás kínálta előnyöket: a növekvő adatmennyiségek egyszerű mobilitását.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

2 hozzászólás

  1. Nem akarod tudni írta:
    2010-06-29 16:15:58

    Huh, milyen jó lehet ez a 3.0. Én már várom!

  2. csubika írta:
    2011-02-25 09:56:37

    ft per fizetésem

Olcsó okostelefonok

A jövő processzora

Egy hónap a telefonadóig

Acer notesz a KKV-knak


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ