Erősödő harc az okostelefonok piacán

2010. március 3., 14:19
Az Apple szerint a HTC húsz fontos iPhone-szabadalmat sértett meg. Az utóbbi hónapok persorozata arra utal, hogy komoly küzdelem van kibontakozóban az okostelefonok piacán.

Az Apple kedden közleményben jelentette be, hogy szabadalmi pert indított a Google Android telefonokat is gyártó tajvani székhelyű HTC ellen. Jobs-ék keresete szerint a cég számos általuk bejegyzett szabadalmat sértett meg: ezek az iPhone felhasználói felületét, alap architektúráját és hardverét védik. A vonatkozó keresetet Delaware állam körzeti bíróságához és az Egyesült Államok nemzetközi kereskedelmet felügyelő bizottságához (International Trade Commission, ITC) is benyújtották.

"A verseny egészséges dolog, de versenytársainknak a maguk fejlesztette megoldásokkal kellene piacra lépniük, ahelyett, hogy a mi technológiánkat lopják el" - idézte a közlemény Steve Jobs-t, az Apple alapító-vezérigazgatóját.

A boltok polcain és a tárgyalótermekben

A szakértők szerint az Apple keresete nem több, mint az okostelefon-gyártók között az elmúlt hónapok során kirobbant "nagy piacfelosztó háború" egyik újabb hadmozdulata. "A harc az okostelefon-piac feletti ellenőrzésért folyik" - vázolta a helyzetet Carl Howe, a Yankee Group elemzője.

Az iPhone bebizonyította, hogy az okostelefon hatalmas üzlet

Az Apple néhány éve az iPhone bemutatásával új piaci szegmens teremtett: az okostelefonokat gyártó cégek azóta próbálják kifejleszteni a maguk versenyképes készülékeit, hogy részesedést szerezzenek az érintőképes telefonok piacán. "Az iPhone-gyilkosnak szánt készülékek az idei évben jelentek meg a piacon, nem csoda, hogy az Apple mindent megtesz, hogy a pozícióit védje" - vélekedik Howe.

"Ahogy annak idején a Nokia az Apple-ben, úgy az Apple most a HTC-ben látta meg a komoly, feltörekvő versenytársat" - elemzi a szabadalmi botrány hátterét Charles Golvin, a Forrester Research elemzője, hozzátéve: a skandináv óriásvállalat épp a közelmúltban kezdeményezett szabadalmi eljárást a Jobs-birodalom ellen.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Olcsó okostelefonok

A jövő processzora

Egy hónap a telefonadóig

Acer notesz a KKV-knak


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ