FBI: tízmillió dolláros programlopásért kapták el a kínait

2012. január 19., 10:47
Az FBI letartóztatta azt a kínai számítógép programozót, aki egy több mint 10 millió dollár értékű szoftvert lopott el az amerikai központi bank (Fed) New York-i részlegéből.

A 32 éves Bo Csang szerződéses programozóként dolgozott a Federal Reserve Bank of New York alkalmazásában, ahol a Fed szakértői szerint egy külső merevlemezre másolta le az amerikai államkincstár tulajdonát képező programot, amelynek csak a kifejlesztése 9,5 millió dollárba került a Reuters jelentése szerint.

A Fed New York-i szóvivője szerint amint észrevették az esetet, azonnal vizsgálatba kezdtek és jelentették a történteket az illetékes hatóságoknak. Csangot, aki kínai állampolgár, egy rövid bírósági meghallgatás után 200 000 dollár óvadék fejében szabadlábra helyezték. Ha bűnösnek találják, akár tíz évet is kaphat valamelyik amerikai börtönben.

Az FBI szerint Csang elismerte, hogy lemásolta a programot egy drájvra, és hazavitte. Azt vallotta, hogy saját használatra tulajdonította el a szoftvert, mert úgy gondolta, jól jöhet, ha egyszer elveszítené az állását. Mivel Csang kínai, különösen alapos vizsgálatra számíthat, ugyanis az amerikai hatóságok a külföldiekkel szemben a terrorizmus és kémkedés esélye miatt a szokásosnál is körültekintőbben járnak el. Azaz ki fogják deríteni, hogy Csang nem volt-e kém.

Belbiztonsági szakértők azonban azt mondják, hogy ez az eset valószínűleg csak egy szimpla lopás. Ha ugyanis felmerült volna a kémkedés gyanúja, sohasem engedték volna óvadékkal szabadlábra kerülni.

A programot (Government-wide Accounting and Reporting Program (GWA) – összkormányzati elszámoló és jelentő program) arra fejlesztették ki, hogy a többmilliárd dolláros napi forgalmat indukáló amerikai kormányzati átutalásokat segítse. Csang akkor bukott le, amikor az ellenőrök jelentették, hogy hiányzik egy merevlemez, amelyre felmásolták a programkódot. 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Olcsó okostelefonok

A jövő processzora

Egy hónap a telefonadóig

Acer notesz a KKV-knak


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ