Felmondásra buzdítja dolgozóit a Dell

2008. november 5., 10:25
A Dell nagyobb végkielégítéssel igyekszik rávenni dolgozóit, hogy önként távozzanak. A Nokia 600 embert bocsát el.

A Dell szóvivője, David Frink tegnap közölte, hogy a cég néhány héten belül különleges lehetőséget kínál dolgozóinak. A csomag - melyről a cégvezető, Michael Dell levélben értesített a munkatársakat - pozitív oldalán a szokásosnál kedvezőbb végkielégítési kondíciók szerepelnek, de ehhez önként fel kell mondania a munkatársaknak. Kisebb jelentőségű lépés, hogy a novembertől januárig tartó negyedik pénzügyi negyedévben minden dolgozó soron kívül kivehet maximum öt nap fizetetlen szabadságot. A válságintézkedések harmadik eleme lesz a szerződéses és időszakos munkavállalók számának csökkentése. Ennek mértékéről a szóvivő nem kívánt nyilatkozni. Arról sem adott felvilágosítást, hogy milyen nagyságrendű megtakarítást vár a vállalat ezektől az intézkedésektől. A munkavállalok státuszát érintő lépések mellett egyéb változások is tervben vannak. Ezek egyes projektek fontossági besorolását és költségvetését érintik, valamint kihatással vannak az utazási költségekre is. Továbbá a nem kritikus fontosságú projektek esetében csökken a beszállítókra, partnerekre fordítható keret.

Az intézkedések előzménye, hogy a Dell második negyedévében növekvő bevételeket, ám csökkenő profitot könyvelhetett el (ellentétben az első negyedévvel, amikor várakozáson felül teljesített a vállalat). Mindeközben a gazdasági környezet negatív változása komoly nehézségek elé állítja a cégvezetést. A mostani lépésekkel a vállalat a még 2007 májusában meghirdetett és elkezdett leépítési tervét teszi teljessé, ami 8 800 dolgozó elbocsátását jelenti. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a tervekben nem szerepel ettől is nagyobb mértékű leépítés.

Szinte a fentiekkel egyszerre jelentett be lépítést a Nokia is. Az alapvető ok ugyanaz: a gazdaság gyengülése. A 600 munkatársat érintő lépés leginkább az ebben az évben létrehozott Markets üzleti egységet érinti, azon belül is a marketinggel és kereskedelemmel foglalkozó dolgozókat. Csak a finnországi központból 100 ember számíthat felmondólevélre január elsejével. De 130 munkatárssal kevesebb lesz a hosszú távú kutatásért felelős részlegen is a Nokia kutatási központjában. Ezzel párhuzamosan a kutatási területeket szintén szűkíteni fogják.

A bejelentés nem sokkal azután történt, hogy a cég rossz harmadik negyedéves eredményeket közölt. A jelentésben 28 százalékos nyereségcsökkenés szerepelt, miközben a bevételek 5 százalékkal maradtak el az előző évben realizált számoktól. Így nem meglepő, hogy a vállalat piaci részesedése is romlott. A Nokiának több kellemetlen hatással kell egyszerre szembenéznie. A gazdaság lassulása rontja az érett európai piac eladásait, ráadásul megjelent egy új rivális, az iPhone, melyet az Apple gyárt. Közben ugyan a kevésbé fejlett területeken a mobilpiac továbbra is nő, de ezekben a régiókban inkább az alacsonyabb árfekvésű készülékeket keresik, ami a cég profitrátájára negatív hatással van. Ezzekkel a problémákkal nincs egyedül a Nokia, hiszen alig pár nappal ezelőtt egyik versenytársa, a Motorola szintén komoly elbocsátási tervet volt kénytelen bejelenteni.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Hatékony ügyfélkezelés és eszközmenedzsment

Mészáros Tamás, CNW Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ