Feltörekvőben a vidéki IT vállalkozások?

2010. február 24., 11:41
Bár az informatikai cégek körülbelül 40 százaléka vidéki, ez még mindig kevés Klotz Tamás, az IVSZ főtitkára szerint. A szakember úgy véli, több olyan kezdeményezésre lenne szükség, mint például a 2010. március 17-19. között megrendezésre kerülő Virtuális Szoftverbörze, ami a vidéki cégek lehetőségeit hivatott növelni.

"A jelenlegi helyzet, az erőteljes Budapest-központúság rossz az informatikai piac számára. Bár az IT-cégek körülbelül 40 százaléka vidéken működik, ez még mindig nagyon kevés. Számos vidéki nagy cég rákényszerül például arra, hogy Budapesten extra irodát tartson fenn még akkor is, ha ez jelentős költségekkel jár számára" - magyarázta Klotz Tamás, az IVSZ főtitkára.

A szakember szerint több olyan kezdeményezésre van szükség, amely elősegíti a vidéki cégek felzárkózását, különösen, hogy a felvevőpiac nagy része is vidéken van. Az egyik megoldás a virtualizáció lehet. "Folyamatban van egy olyan rendszer kialakítása, amelynek segítségével a jövőben vidéki tagvállalataink virtuálisan részt tudnak venni a munkacsoportüléseinken, így a jelenlegi helyzet megreformálására vonatkozó törekvéseinkből az érintettek még jobban ki tudják venni a részüket."

Klotz kiemelte az I. Magyar Virtuális Szoftverbörze és Informatikai Kiállítás jelentőségét is, hiszen a jórészt Budapestre szervezett rendezvények csak erősítik a főváros dominanciáját, most azonban a vidéki cégek is lehetőséget kapnak az egész ország előtt történő bemutatkozásra.

Mindenki helyben - a vidék is felveheti a versenyt

Nagy lehetőséget lát a Virtuális Szoftverbörzében a győri székhelyű PENTATRADE Kft. is. Biczó Zoltán ügyvezető szerint - noha korábban részt vettek a budapesti kiállításokon, amelyek eredményeként megkereséseik is voltak - egy virtuális rendezvény országos méretűre bővíti a potenciális partnerek körét. "A Virtuális Szoftverbörzén az internet segítségével bárki bárhonnan felkeresheti a rendezvényt, így ez egy nagy lehetőség a vidéki cégek számára" - tette hozzá Biczó.

Partnerkörének földrajzi bővülését várja a Szoftverbörzétől Dr. Mangné Györe Ibolya, a Szinva Comp Szervező és Számítástechnikai Szolgáltató Kft. ügyvezetője. Észak-Magyarország legnagyobb ügyviteli szoftverekkel foglalkozó vállalakozása korábban miskolci informatikai kiállításokon vett részt, ezek azonban az évek során egyre inkább eltűntek. "Nagy várakozással tekintünk a mostani rendezvényre, és bízunk benne, hogy partnerkörünk Budapest és környékéhez tartozó cégekkel bővül majd" - mondta az ügyvezető, aki fontosnak tartja azt is, hogy míg egy vidéki cégnek egy budapesti több napos rendezvény jelentős többletköltségekkel jár (szállás, utazás díja, kollégák költségei), addig a virtuális kiállítás segítségével az irodájukban ülve toborozhatják az új ügyfeleket.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Olcsó okostelefonok

A jövő processzora

Egy hónap a telefonadóig

Acer notesz a KKV-knak


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ