Feltörték a VDSZSZ weboldalát
A VDSZSZ weboldalának működése az elmúlt órákban akadozott, nem véletlenül. Az éjszaka folyamán ugyanis eddig ismeretlen személyek támadást kezdeményeztek a weblap ellen, majd arra egy hamis közleményt töltöttek fel. Ebben ezt írták:
"A VDSZSZ december 22-én 8 órakor határozott időre befejezi a sztrájkot és soha többé nem kezdi újra.
Befejezzük, mert rájöttünk, hogy önző módon egy egész ország életét nehezítettük meg, csak azért, hogy több pénzünk legyen, pedig mi is röhögünk rajta, hogy a jegyvizsgálók ugyanannyit keresnek, mint a tanárok, pedig nem is fürdenek.
Szeretnénk elnézést kérni azért, mert tahóságunkkal annyi kellemetlenséget okoztunk az utasoknak, megígérjük, hogy mostantól udvariasak leszünk az utasokkal, akikből élünk.
Búbánatunk jeléül ezennel az összes vasutas felajánlja, hogy fejenként 150 ezer forinttal járul hozzá a MÁV veszteségeinek csökkentéséhez, ezen felül Gaskó István még befizet 15 millió forintot az államkasszába. Továbbá Gaskó István vezeklésül munkát vállal egy ugandai szénbányában, és hátralevő életében csak tömegközlekedéssel fog utazni.
Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy mindez csak töredék részben fedezi azt a sok bosszúságot, amit az elmúlt években okoztunk Önöknek, ezért nyugodtan utálhatnak minket továbbra is.
Még egyszer elnézést, ne haragudjanak.
VDSZSZ vezetőség"
Jelenleg a VDSZSZ weboldala már elérhető, de meglehetősen korlátozott tartalommal. A VDSZSZ részéről a következő üzenet szerepel rajta:
"HAJNALBAN ISMERETLENEK FELTÖRTÉK HONLAPUNKAT, HAMIS HÍRT TETTEK RÁ, EMIATT A VDSZSZ SZOLIDARITÁS BÜNTETŐFELJELENTÉST TESZ.
SZTRÁJKUNK TERMÉSZETESEN FOLYTATÓDIK."




8 hozzászólás
Elegem van már ezekből a tirpákokból, még jó hoy nem utazok vonattal...
Szerintem megérdemelték :D
Remélem befejezik újévre. Sok ember, főleg diákok életét nehezítik folyamatsan. (ha tirpákok lennének már rég befejezték volna)
Szerintem az összes sztrájkoló simán aláírhatná... Akár bocsánatkérésnek is elmenne.
Ez kutyafasza ahhoz képest amit ezek érdemelnének! De azért gratulálok annak aki csinálta :) Csak így tovább!
"SZTRÁJKUNK TERMÉSZETESEN FOLYTATÓDIK" - Hát vaze, ez már csak természetes! XD
Szomorú vagyok, hogy csak a saját kényelmetek érdekel és csak a saját nézőpontotokból vizsgáljátok a sztrájkot. De megértelek hiszen nem magatokat tartjátok el és a pénzt csak kapjátok mert jó fejek vagytok. Akik más honlapját feltörik mert annyira unatkoznak azok is jó fejek. Majd ha felnőtök megtapasztaljátok, hogy a pénzt amire ez az egész világ épül, nem fogják csak úgy oda adni, netán többet adni. Mint a legtöbb dolgot itt is a kényszer mozgat. Kényszeríteni pedig csak úgy lehet ha van összefogás. Ha megtehetik sztrájkoljanak. Érted is teszik. Te hogyan szeretnéd növelni a fizetésed? Vársz hogy majd jól dolgozol és majd megbecsülnek? Szálljatok le a Földre!
Ede: Igen, várok, hogy a jó munkámat megbecsüljék. Eddig bejött. Nekem nem a sztrájkkal lenne a bajom, ha az lenne a céljuk, hogy az utazóközönséggel tudassanak valamit. De ők a vezetőségnek akarják jelezni, mennyi pénztől esnek el, ha a dolgozók strájkolnak. Normális esetben elvárom, hogy a saját belügyükként kezeljék a dolgot, és úgy szervezzék a helyettesítő (pl. busz) járatokat, hogy nekem, az utasnak minél kevesebb bosszúságom legyen ebből. Így, ha látom, hogy emberszámba vesznek, nem az ellenszenvemet váltanák ki.