Fizetésemeléssel az öngyilkossági hullám megállításáért
A vállalat az utóbbi hónapokban azért került a nemzetközi médiaérdeklődés középpontjába, mert kínai üzemeiben - elsősorban a gigantikus shenzeni gyáregységben - dolgozó munkavállalók között valóságos öngyilkossági hullám tört ki; eddig legalább tizenhárom alkalmazottjuk kísérelt meg öngyilkosságot. A Foxconn a világ legnagyobb szerződéses gyártója, amely olyan népszerű elektronikai termékeket állít elő, mint az Apple iPhone-ja és iPodja, A Sony PlayStation 3s, a Nintendo Wii, a Hewlett-Packard és a Dell személyi számítógépei, vagy a Nokia mobilkészülékei.A cég a múlt héten jelentett be egy, a kínai dolgozóit érintő, azonnali 30 százalékos béremelést. Vasárnap újabb nyilatkozatot tettek közzé, amelyben közölték, hogy a shenzeni gyárban dolgozó munkavállalók októberben további emelésre számíthatnak. „A béremelések révén szeretnénk stabilizálni és kellemesebbé tenni a Foxconn munkavállalói körének jövedelmi viszonyait" - olvasható a közleményben.
A bejelentés szerint a vállalat 2 ezer jenre (292 dollár) emeli jelenlegi munkavállalói havi bérét; az új munkavállalók három hónapos próbaidőt követően válnak jogosulttá a megemelt fizetésre. A Foxconnál korábban 900 jen (132 dollár) volt a havi átlagfizetés.
Jamie Wang, a Gartner elemzője szerint, bár a fizetésemelések érezhetően negatívan befolyásolják majd a vállalat pénzügyi mutatóit, hosszú távon hozzájárulhatnak a Foxconn nemzetközi megítélésének helyrebillentésében - ami üzleti kapcsolataikra is jó hatással lehet.
„A sajtóhírek a Foxconnál uralkodó munkakörülményekre vezetik vissza a dolgozói öngyilkossági ráta megugrását, ami marketingszempontból igen rosszat tett a cégnek" - hangsúlyozta az elemző. Wang szerint, „egy esetleges fogyasztói vagy társadalmi felzúdulás rákényszeríthetné a megrendelőket, hogy új gyártót keressenek a termékeik számára.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



1 hozzászólás
A 300 dolcsi az kb. 80e ft lesz. Mint nálunk kb. a minimálbér... Kérdés, hogy milyenek az áraik? Világpiaciak?