Fizetős JAVA bevezetését fontolgatja az Oracle

2010. november 9., 15:45
Egy grátisz és egy fizetős változata is lesz a JAVA programnyelvnek. Lehet, hogy lassan mindenki neheztelni fog az Oracle-re?

Záporoztak a Twitter bejegyzések nemrégiben a QCon Oracle előadásáról, ahol az adatbázis óriás jórészt előzőleg is közzé tett terveit ismételte meg, de szolgált meglepetéssel is.

Egyrészt Adam Messinger, az Oracle fejlesztési igazgató-helyettesének beszédében megerősítést nyert – ahogy arró már januárban is szó volt –, hogy az OpenJDK projekt a Rockit VM és a Hotspot VM összegyúrt változatára épül majd. A Rockit hatékony szemétgyűjtő eljárása miatt élenjáró teljesítményt nyújt, és anélkül eszközölhetők a rendszeren változtatások, hogy a kiszolgálót újra kellene indítani. A Hotspot egy általában véve megbízható platformként híresült el, amely többféle hardver és operációs rendszer támogatással dicsekedhet.

Mindig ez volt tehát az Oracle terve, de eddig nem volt szó arról, hogy middleware-jének fizetős és ingyenes változata is lesz. Arró nem számolt be Messinger, hogy mennyiben tér majd el a grátisz és prémium JVM, de úgy tűnt beszédéből – a QCon résztvevők Twiter morzsái alapján – hogy teljesítmény hangolásban és kapcsolt Oracle árukban lesz eltérés. Messinger ígéretet tett a
résztvevők megnyugtatására, hogy „mindig lesz majd egy nagy teljesítményű ingyenes VM”.

Persze nem biztos, hogy mindenki nyugodt, látva, hogy az Oracle igyekszik minden pénzt kiszedni a volt Sun szellemi vagyonából, amit McNealy, a Sun volt vezetője részletesen kommentált is. Feszültségeket lehet érezni a Java Community Process (JCP) táján is, mivel az Oracle által támogatott Hologic céget elsöprően kiszavazták a tagok – az ASF (Apache Software Foundation) a legtöbb befolyással bíró tag, az Oracle örökletes Sun tagságának ellenére is. Nem ez az egyetlen súrlódó pont, az Oracle nem adta meg az ASF Java SE implementációja, a Project Harmony számára a szükséges licenceket és nemrégiben megduplázta a nyílt forráskódú MySQL támogatásának árát is. A licenc kiadásának megtagadása miatt a teljes tanács ellenkezésére számíthat a jövőben az Oracle, kérdéses, hogy terveit miként lesz képes ilyen környezetben véghez vinni.

Kérdés, hogy mennyi ideig képes az óriás a hátán hordozni ennyi népszerűtlen üzletpolitikai döntés terhét komolyabb presztizs veszteség nélkül.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

1 hozzászólás

  1. Hajnal Csaba írta:
    2010-11-11 11:22:23

    Az Oracle egy okos, rámenős, sikeres szoftveróriás. A Sun-t a JAVA miatt is vették meg. Fizetős Java-ra szükség lehet elsősorban az Enterprise környezetnek: bármilyen Java EE projekt esetén első kérdések között szokott szerepelni a Java support-ja. Ne felejtsük el, hogy pl. Java SE support-ot csak 2009 nyarától lehetett vásárolni a Sun-tól! Tehát azt gondolom, hogy az Enterprise felhasználók a jobban kihegyezett, fizetős Java-t fogják használni, ráadásul support-ot tudnak venni egyetlen cégtől, az Oracle-től (HW, DB, Java stb.) Ez a "Java for Business" vonal tovább erősítése! Helyes!

Olcsó okostelefonok

A jövő processzora

Egy hónap a telefonadóig

Acer notesz a KKV-knak


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ