Fokozódik az ISACA szerepe
Az IT kétségtelenül egyre fontosabb tényezőjévé válik a szervezeti célok elérésének valamint a hatékonyság növelésének. Ennek következtében az utóbbi években mind több helyen fogalmazódott meg felsővezetői szinten, hogy a menedzsment működését ki kellene terjeszteni a szervezetek mára nélkülözhetetlen részévé váló informatikára, illetve annak irányítására.
Az ISACA (Informatika Ellenőrök Nemzetközi Szövetsége) 2007-ben (2008 decemberében volt az első hivatalos vizsga) indította útjára a Certified in Governance of Enterprise IT (CGEIT) tanúsítását. Az ISACA-nak a CISA és CISM tanúsítványok után a CGEIT a harmadik típusú akkreditált tanúsítványa. A CGEIT olyan szakemberek minősítését szolgálja, akik megfelelő tapasztalattal és kiemelkedő ismeretekkel rendelkeznek a szervezeti menedzsment, informatikai vezetési, tanácsadási, fejlesztési, üzemeltetési valamint a biztonsági szolgáltatások terén. A CGEIT tanúsítvány birtokosa kompetens szakértőként biztosítja, hogy a stratégiai célok a szervezet informatikai adottságaival és lehetőségeivel összeegyeztetve kerüljenek megvalósításra.
Magyarországon kevés olyan szakember van, aki az ISACA mindhárom minősítésével rendelkezik. Mostantól e jeles csapatba tartozik a MagiCom ügyvezető partnere, Tarján Gábor is. A 2009 decemberében tett sikeres CGEIT vizsgája után a napokban fogadták el minősítési kérelmét a már meglévő CISA és CISM címei mellé.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.