Foxconn-dolgozók tüntettek a kínai Vuhanban

2012. január 11., 17:56
A helyi hírügynökségek jelentése szerint az Apple, a HP és a Dell termékeit gyártó vállalat dolgozói fizetésemelésért és jobb munkakörülményekért demonstráltak.
Tüntetés a Foxconn vuhani kampuszán

Kínai sajtójelentések szerint január 4-én több mint százötven Foxconn-dolgozó tüntetett a cég vuhani kampuszán. A fizetésemelésért és jobb munkakörülményekért demonstráló munkavállalók állítólag azzal fenyegetőztek, hogy levetik magukat a komplexum egyik épületének tetejéről.

A nagy észak-amerikai vállalatok, köztük az Apple, a Hewlett-Packard és a Dell termékeit gyártó Foxconn vezetői szerdán közleményben ismerték el a tüntetés tényét - kénytelenek voltak, hiszen a megmozdulásról készült fotók időközben kínai sajtóorgánumokban és közösségi médiaoldalakon is megjelentek.

„Az incidens a dolgozók, a helyi Foxconn-vezetők és tisztségviselők, valamint a kormány helyi képviselői részvételével rendezett tárgyalásokat követően sikeresen és békésen megoldódott” - írja közleményében a vállalat. A cég nem közölte, milyen termékeket gyártanak a vuhani létesítményben.

A munkavállalók és cégvezetők közötti vita azután robbant ki, miután néhány dolgozóval közölték, hogy profilváltás miatt más üzemegységekhez vezénylik őket – írta a Foxconn. A cég közlése szerint 45 alkalmazottjuk azonnali hatállyal felmondott, a többiek státuszban maradtak.

A Foxconn kínai gyáraiban tapasztalható kíméletlen munkakörülményekre először 2010-ben figyelt fel a világsajtó, miután valóságos öngyilkossági hullám tört ki a cég munkavállalói között. A Students & Scholars Against Corporate Misbehavior jogvédő szervezet adatai szerint abban az évben összesen 18-an kíséreltek meg öngyilkosságot a dolgozók közül; tizennégyük életét nem tudták megmenteni.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ