A Google-keresés nem kémkedés

David Mullins állami alkalmazott volt a Nemzeti Óceán- és Légköri Hivatal időjárás-előrejelző részlegének indianapolisi irodájánál. Munkáltatója rájött, hogy számos alkalommal sikkasztott, és jogtalanul használta szolgálati autóját magáncélokra. Például a kocsiban aludt, de hotelszámlákat hamisított, hogy megkapja a költségtérítést, jogosulatlanul emelt le pénzeket a céges hitelkártyáról, gyakran több száz mérföldre utazott attól a helytől, ahol éppen lennie kellett volna, és ott a céges hitelkártyával tankolt, munkaidejében pedig gyerekeit és barátait ment meglátogatni. Az összesen 102 kihágás dokumentációja 23 nyomtatott oldalt töltött meg.

Mullins nem harcolt különösebben a vádak ellen, sőt a vétségek többségét be is ismerte, de arra hivatkozott, hogy a hivatalnál mindenki hasonlóképpen csal a hotelszámlákkal. Főnökére, Valeria Capellre hárult tehát a döntés, hogy mit csináljon csaló és herdáló beosztottjával. Capell pedig, miután rájött, hogy több mint 6000 dollárjába került az amerikai adófizetőknek Mullins ténykedése, illetve - jogosan - úgy érezte, hogy a férfi megbízhatatlan, kirúgta őt.

Mullins ezután perre ment, méghozzá azt sérelmezve, hogy volt főnöke a Google segítségével kutatott utána, aminek eredményeképpen rájött, hogy előző munkahelyéről, a Smitshonian Intézettől is kirúgták, és korábban civil alkalmazottként a Légierőnél betöltött állásából is eltávolították. Mullins azt állította, hogy a Google segítségével információt gyűjteni alapvetően ellentétes a méltányosság elvével, illetve mindez "ex parte" kommunikációnak minősül. (Az ex parte kommunikáció ebben az esetben azt jelenti, hogy Mullinsról alkalmazója nem hivatalosan gyűjtött információt, amit aztán főnöke felhasznált ahhoz a döntéséhez, hogy kirúgja.) Capell a bíróság előtt azt állította, hogy a keresés eredménye nem befolyásolta döntését.

Nemcsak mi vagyunk hajlamosak elhinni az érvelést, hogy a sikkasztást és egyéb visszaélések beismerése után Mullins mindenképp lapátra került volna, de a három bíróból álló testület is hitelt adott neki. Sőt azt is kimondták, hogy a keresés eredménye már csak azért sem minősült ex parte kommunikációnak, mert mindössze annyit hozott a kereső Ms. Capell tudomására, hogy Mullins már korábban is viharos búcsút vett alkalmazóitól, így Ms. Capell nem vádolható elfogultsággal.

Az ügy kapcsán az amerikai szakmai sajtó azt a kérdést boncolgatja, hogy az alkalmazói és alkalmazotti jogviszonyba belefér-e az alkalmazottról a Google vagy más internetes keresőgépek segítségével történő adatgyűjtés. A konkrét eset kapcsán - úgy tűnik - igen, hiszen csak azután kerestek utána a neten, hogy kihágásairól más, súlyos bizonyítékok is napvilágot láttak.

Mindazonáltal bevett gyakorlat, hogy egy állásra pályázó új jelölt utáni információkra is gyakran ilyen módon keresnek, hogy igazolják önéletrajzában foglalt állításait.